Ahány kórház, annyi szokás

Gilyén Ágnes • 2018. március 9., péntek 8:30

A A

Különböző modellek mentén alakult ki a világban az egészségbiztosítás, míg a tipikusan szabadpiaci modellként ismert amerikai rendszerben igen korlátozott a garantált szolgáltatások köre, Kanadában vagy Németországban másfajta elvek alapján épül föl a rendszer - írja a Manager Magazin.

A 325 millió fő lakosú USA a magánbiztosítók országa, de két nagy jóléti program is létezik. A részben szövetségi, részben tagállami finanszírozású Medicaid és Medicare programok a szegények, illetve az idősek vagy fogyatékkal élők alapellátását biztosítják. Előbbire mintegy 74 millió ember jogosult – a feltétel itt az, hogy nem lehet több a jövedelmük a megállapított szegénységi szint (nyomorszint) 133 százalékánál –, míg utóbbiból 46 millió legalább 65 éves polgár, illetve 9 millió más segélyezett részesülhet. (Utóbbiak közé sorolják a dialízisre vagy szervátültetésre szoruló vesebetegeket is.)

A Medicaid keretében nyújtott ellátás körét az egyes szövetségi államok maguk pontosítják, de mindenképp biztosítaniuk kell többek között a következőket: házi- és gyermekorvosi, szakorvosi és kórházi ellátás – beleértve a labor- és röntgenvizsgálatokat –, terhességgondozás, gyermekoltások, illetve a 21 éven aluliak prevenciós és szűrővizsgálatai. Más - összesen 34-féle - ellátást is társfinanszíroznak Washingtonból, de csak akkor, ha az adott állam biztosítja azokat a Medicaid részeként. Ilyen módon többek között diagnosztikai szolgáltatásokat, receptre kiváltott gyógyszereket, protéziseket, rehabilitációt, a krónikus betegek otthoni ápolását, valamint szemészeti ellátást és szemüveglencséket lehet igénybe venni. A felsorolásból feltűnően hiányzik a fogászati ellátás, amely – a szemészettel együtt egyébként – az amerikai egészségügy neuralgikus pontja.

A jobb munkahelyek olyan biztosítási csomagot kínálnak dolgozóiknak, amely ez utóbbiakat is fedezi. Sokan azonban a „nyomorklinikákat” kénytelenek felkeresni, ahol karitatív szervezetek által felkért orvosok és ápolók végeznek vizsgálatokat, húznak és tömnek fogakat, írnak fel szemüvegeket.

Kanadában az egészségügy arra az elvre épül, hogy minden állampolgár és tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi megkaphassa a számára szükséges ellátást. Ez a gyakorlatban az ambuláns és kórházi ellátások zömét magábafoglalja.

Az egészségügyi szolgáltatások mintegy 70 százalékát központilag, adókból és befizetésekből, egy nagy biztosítórendszeren keresztül finanszírozzák, ahogyan az ágazat bérköltségét is ebből fedezik. De azért nincs minden ingyen. A kanadaiak kétharmada magánbiztosítást is igénybe vesz, hogy például fogászati és szemészeti kiadásait könnyebben fedezze. Kanadában is számos munkaadó fizet biztosítási csomagot a dolgozóinak.

Németországban a bismarcki elvek alapján alakult ki egy kétszintű, a járulékokra épülő rendszer. A bismarcki társadalombiztosítás alapelvei: a szolidaritás a biztosítottak között és a munkáltatók hozzájárulási kötelessége.

A hozzájárulás jövedelemarányos, ugyanakkor a rászoruló a befizetésének összegétől függetlenül, az elismert szükségletei szerint részesül ellátásban. Mindenki köteles a két szint valamelyike, az állami vagy a privát között választani, de – néhány kivételtől eltekintve – a havi 4800 eurónál kevesebbet keresők csak az államihoz csatlakozhatnak. Ennek megfelelően ebben a rendszerben látják el a németek 90 százalékát, illetve az országban törvényesen dolgozó vagy tanuló EU-s állampolgárokat, így a magyarokat is. Az állami rendszerben a biztosító – egyes esetekben önrész megfizetése mellett – a legtöbb szolgáltatásnak és gyógyszernek állja a költségét, beleértve a rendelőintézeti és kórházi ellátásokat. A magánellátást ugyanakkor jobb minőségűnek tartják, különösen ami a szakrendeléseket, a rövidebb várólistákat és a kórházi elhelyezést illeti. A két rendszer egységesítését a szociáldemokraták szorgalmazzák – egyelőre hiába –, de a németek 61 százaléka is pártolná.

Kapcsolódó cikkeink:

Cimkék:

egészségbiztosítás