Világszerte lefelé indultak a lakásárak

Gilyén Ágnes •  2018. augusztus 8., szerda 12:00
A A
A világ legnagyobb városaiban kezd helyre billenni az egyensúly a lakáspiaci kereslet és kínálat között, ami ebben az esetben a négyzetméterárak eróziójával jár együtt. Ez alól London és New York sem kivétel – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Tovább zuhantak az ausztrál ingatlanárak, csak júliusban 0,6 százalékkal csökkentek, ami a legnagyobb havi esés 2011 óta. Már zsinórban tizedik hónapja tart ez a trend, a zuhanást épp a két legnagyobb város, Sydney és Melbourne vezeti. Jelentős fordulat ez attól az országtól, ahol a hitelezési boom miatt nemrég még havi 10 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak.
Az áresés oka leginkább a mesterségesen visszafogott hitelezésben keresendő. Az ausztrál törvényhozás korábban – látván, hogy az olcsó hitelek túlpörgették a piacot, és a nagyobb részesedésért vívott verseny közepette a hitelfeltételek sokat romlottak – megszigorította a bankokra vonatkozó szabályokat, hogy meggátolja a kockázatos hitelfelvételeket. A lépés a vevőknek is fájt, de leginkább az ingatlanpiaci befektetőknek, emiatt esett is a beruházási hajlandóság. Az elemzők szerint nem látni olyan körülményt, amely a csökkenést megfordítani vagy legalább fékezni tudná, de nem is látják bajnak, hogy több évnyi emelkedés után kicsit hűl a lakáspiac.

Ausztrália különleges helyzetben van ugyan, de a lakáspiac felfutása világszerte megtorpanni látszik. Az okok többnyire hasonlók. Ezek közé sorolják az emelkedő kamatkörnyezetet, a hitelhez jutás megdrágulását. A túlzott kereslet visszafogására több új adóformát vezettek be, de az irreálisan magasra emelkedő négyzetméterárak miatt eleve egyre kevesebben vásárolnak lakást.
London a világ egyik legdrágább és legvonzóbb ingatlanpiaca, ám a horribilis lakásárak az idén itt is csökkenni kezdtek.
Leginkább a Brexit okozta bizonytalanság, valamint az amúgy is rendkívül magas árak fogják vissza a keresletet. A 2014-es ingatlanpiaci csúcs óta 18 százalékkal esett az átlagos négyzetméterár, de vannak olyan kerületek, ahol a lakások értékének harmada eltűnt – idéz a lap a Savills ingatlanpiaci elemzéséből. Közben pedig a befektetők rekordszámú luxusapartman építésébe vágtak bele – ami elég visszás jelenség egy olyan városban, ahol épp megfizethető lakásokból van a legnagyobb hiány.
A New York-i ingatlanpiacon már zsinórban harmadik negyedéve esnek az árak, mivel a korábbi felfokozott beruházási kedv miatt óriásira nőtt a kínálat. A Bloomberg becslése szerint 7000 szabad apartman volt a piacon idén június végén, egy évvel korábban még 11 százalékkal kevesebb. Ugyanezen időhorizonton 17 százalékkal estek a lakáseladások.
Emellett New Yorkra is jellemző, hogy a négyzetméterárak már irreálisan elszálltak, egyre szűkebb a fizetőképes vevőkör. A trend folytatódhat, az elemzések szerint az év hátralévő részében 4600 új luxuslakással készülnek el a beruházók, ezért csökkenhetnek az árak.
Kína sikerrel hűtötte le túlfűtött ingatlanpiacát, és állította csökkenő pályára az árakat. Több mint harminc különböző szigorítást vezetett be a kormány, korlátozták a többi közt a jelzáloghitel-felvételeket, az egy fő által vásárolható ingatlanok számát, de az árnyékhitelezés elleni fellépés is sokat segített a túlpörgő piacon.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (74), felmérés (73), ingatlan (69), generali (62), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), biztosítás (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (49), gépjármű-biztosítás (48), növekedés (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), lakáspiac (36), építőipar (36), nem-életbiztosítás (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (33), viharkár (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), lakás (31), swiss re (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), munkanélküliség (29), felelősségbiztosítás (29), digitalizáció (28), lakásépítés (28), klímaváltozás (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), gki (21), fintech (21), hitelminősítő (21), ngm (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), természeti katasztrófa (21), kína (21), baleset (20), hitelfelvétel (20), bankkártya (20), kkv (20), konferencia (20), devizahitel (19), négyzetméterár (19), balesetbiztosítás (19), profit (18), roland berger (18), csalás (18), felvásárlás (18), eiopa (18), magyar nemzeti bank (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), jelentés (17), uniqa (16), budapest (16), statisztika (16), magánnyugdíj (16), gépjármű (15), ing (15), új lakás (15), nn (15), innováció (15), albérlet (15), gazdasági növekedés (15), magyarország (15), nyaralás (14), eb (14), cig pannonia (14), usa (14), vig (14), nav (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), fbamsz (14), cea (14), startup (13), insurtech (13), k&h biztosító (13), union biztosító (13), használtautó (13), tanulmány (13), finanszírozás (13), előrejelzés (13), tőkemegfelelés (13), euróövezet (13), csok (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), árvíz (13), stressz-teszt (12), groupama biztosító (12), telematika (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), munkaerőhiány (12), önvezető autó (12), axa (12), utazás (12), gépjármű biztosítás (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), euroövezet (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), eredmény (11), jövedelem (11), áremelkedés (11), alkusz (11), kiskereskedelem (11), hent (11), adó (11), vihar (11), cafeteria (11), hurrikán (11), kárigény (11), kártérítés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), állami támogatás (10), betörés (10), aviva (10), villámkár (10), moodys (10), ingatlanár (10), s&p (10), prognózis (10), internet (10), netriskhu (10), erste (10), egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), lakástakarék (10), oecd (10), generali csoport (10), varga mihály (10), nyugdíjpénztár (10), költségvetés (10), otp bank (10), változó kamatozás (9), biztosítási piac (9), bamosz (9), nyesz (9), fix kamatozás (9), mkb (9), kötelező (9), gdpr (9), elektromos autó (9), családi ház (9), államadósság (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), lakásárak (9), kiberbűnűzés (9), fejlesztés (9), export (9), autóeladás (9), online (9), balaton (9), belföldi turizmus (9), netrisk (9), mobil (9), németország (8), külföldi utazás (8), közlekedés (8), egészségpénztár (8), nn biztosító (8), határidő (8), adósság (8), otthon (8), unicredit (8), pwc (8), vállalatok (8), hozam (8), duna house (8), nők (8), európai bizottság (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), vizsgálat (8), használt lakás (8), verona (8), horvátország (8), munkahely (8), készpénz (8), közvetítő (8), kpmg (8), ügynök (8), kiberbiztosítás (8), logisztika (8), kórház (8), vagyon (8), biztosító (8), pénztár (8), kötvény (8), világbank (8), drágulás (8), buszbaleset (7), foglalkoztatottság (7), hiány (7), népességfogyás (7), görögország (7), hitelkártya (7), ey magyarország (7), mezőgazdasági biztosítás (7), díj (7), forgalom (7), államháztartási hiány (7), cig (7), muisz (7), fitch (7), 4life direct (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), erste bank (7), eset (7), osztalék (7), kedvezményes áfa (7), unit-linked (7), újlakás-építési piac (7), pandurics anett (7), idd (7), juttatás (7), akvizíció (7), államkötvény (7), munkaerő (7), vienna life (7), vásárlás (7), makrogazdaság (7), kaszab attila (7), lakossági megtakarítás (7), bérleti díj (7), felügyelet (6), forint (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), mge (6), halálozás (6), hálapénz (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), egészségbiztosítási rendszer (6), fagykár (6), vidék (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), pénzügyminisztérium (6), tőzsde (6), okostelefon (6), erste biztosító (6), elöregedés (6), hannover re (6), időskor (6), bróker (6), tbsz (6), mezőgazdaság (6), thm (6), hitelminősítés (6), szabályozás (6), népesség (6), veronai buszbaleset (6), éghajlatváltozás (6), köbe (6), import (6), hosszú hétvége (6), allianz hungária (6), végtörlesztés (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), csőd (6), otp nyugdíjpénztár (6), közvetítés (6), államháztartás (6), signal (6), jelzáloghitel (6), megújuló energia (6), lízing (6), mobilfizetés (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), gfk (6), adatvédelem (6), vállalati hitel (5), síbiztosítás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), értékpapírosítás (5), kibertámadás (5), lakástakarékpénztár (5), ingatlanbiztosítás (5), black friday (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), újautó-eladás (5), gvh (5), budapest bank (5), válság (5), állampapír (5), ipar (5), mesterséges intelligencia (5), bankok (5), lloyds (5), lakásbérlés (5), gyógyszer (5), részvény (5), adójóváírás (5), vienna life biztosító (5), y generáció (5), használt autó (5), korrupció (5), elnök (5), kamat (5), fhb (5), rekord (5), átlagkereset (5), gender direktíva (5), oktatás (5), online kereskedelem (5), ausztria (5), mtÜ (5), am best (5), gazdaság (5), szerződési jog (5), betegség (5), bankszámla (5), autómegosztás (5), mabiasz (5), átlagéletkor (5), díjfizetés (5), big data (5), internet-használat (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), szegénység (5), fogyasztási hitel (5), újépítésű lakás (5), bér (5), iot (5), piaci részesedés (5), átlagjövedelem (5), időjárás (5), nyugdíjrendszer (5), munkaerőköltség (5), szÉp-kártya (5), fundamenta (5), eek (5), ekb (5), ügyfélélmény (4), bankrendszer (4), gépjárműpiac (4), befektetési alap (4), gyógyturizmus (4), vienna insurance group (4), díjemelkedés (4), születés (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), adóbevallás (4), cib (4), bdo (4), green holiday (4), háztartás (4), iroda (4), atradius (4), robot (4), atm (4), várható élettartam (4), uniqa biztosító zrt (4), oroszország (4), minimálbér (4), törlesztőrészlet (4), felosztó-kirovó rendszer (4), lakáseladás (4), férfiak (4), csehország (4), betét (4), webáruház (4), ryanair (4), tállai andrás (4), mobiltelefon (4), kerékpár (4), jégkár (4), datahouse (4), 2017 (4), eladás (4), nfm (4), fogyasztói ár (4), külföldi munkavállalás (4), kereset (4), drón (4), orvoshiány (4), magán nyugdíjpénztár (4), dízelautó (4), kátyúkár (4), jegybank (4), biztosítók (4), szállodaépítés (4), visa (4), foglalkoztatás (4), támogatás (4), otp ingatlanpont (4), klímavédelem (4), euro (4), átalakítás (4), ey (4), végtörlesztésl (4), anyagköltségalapanyagár (4), jogsértés (4), európa (4), biztosításközvetítés (4), qbe (4), magánkórház (4), birság (4), szlovákia (4), posta (4), aon benfield (4), airbnb (4), kátyú (4), imf (4), iais (4), m&a (4), uber (4), régió (4), közúti baleset (4), insurance europe (4), húsvét (4), külkereskedelem (4), aon (4), adókedvezmény (4), századvég (4), kárhányad (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), egyesülés (4), lopás (4), áfa (4), lakáscél (4), lakhatás (4), ltp (4), feldolgozóipar (3), szálloda (3), e-kereskedelem (3), termelés (3), zurich (3), robotizáció (3), beszerzésimenedzser-index (3), kiskereskedelmi forgalom (3), cig pannónia biztosító (3), viszontbiztosító (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), jármű (3), nak (3), fúzió (3), autóbiztosítás (3), k&h biztos jövő index (3), nem teljesítő hitel (3), deficit (3), n26 (3), lakossági fogyasztás (3), revolut (3), dróntörvény (3), ár (3), gépjármű asszisztencia (3), vienna (3), it (3), bruttó bér (3), interjú (3), béren kívüli juttatás (3), gyorsjelentés (3), elektromobilitás (3), hitelintézeti szemle (3), blokklánc (3), privátbank (3), irodaház (3), bevétel (3), információs technológia (3), ingatlanértékesítés (3), bankszektor (3), opten (3), város (3), mikrocenzus (3), utazási iroda (3), leépítés (3), eub (3), kárbejelentés (3), cp contact (3), bruttó átlagkereset (3), kiadás (3), kerület (3), uniqa biztosító (3), kiadó lakás (3), felszámolás (3), k&h bank (3), sberbank (3), átutalás (3), bérleti díjak (3), psd2 (3), légi közlekedés (3), hr (3), luxemburg (3), használtautó-import (3), magyar lízingszövetség (3), szolvencia ii (3), forintárfolyam (3), bankbiztosítás (3), facebook (3), gilyén ágnes (3), aig (3), orfk (3), pénztárak (3), új autó (3), nyugdíjas (3), blockchain (3), felmondás (3), lakáhitel (3), bizalmi index (3), létszámbővítés (3), technológia (3), értékesítés (3), pályázat (3), biztosítási díj (3), egészség (3), befektetési alapok (3), repülés (3), telenor (3), pénzügyi tudatosság (3), mi (3), agglomeráció (3), carsharing (3), magyar bankszövetség (3), újautó-értékesítés (3), autókereskedelem (3), zöld kártya (3), újlakás (3), mtsz (3), posta biztosító (3), kölcsön (3), raktár (3), trenkwalder (3), teszt (3), acea (3), automatizáció (3), biztonság (3), munka (3), karácsony (3), ipsos (3), ügyfélszolgálat (3), házasságkötés (3), nagyváros (3), gépjárműpark (3), büntetés (3), szigorítás (3), kereskedelem (3), euró (3), integráció (3), bevándorlás (3), amerika (3), aaa auto (3), Ász (3), kátyúbiztosítás (3), készház (3), ingatlan lakás (3), blochamps capital (3), alapkamat (3), limra (3), rezsi (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), időskori függőségi ráta (3), világgazdaság (3), adóhivatal (3), mabisz konferencia (3), főváros (3), biztosítási adó (3), szlovénia (3), alulbiztosított (3), anglia (3), földrengés (3), várólista (3), felelősség (3), szállodaszövetség (3), nyaraló (3), munkajövedelem (3), nfsz (3), munkabér (3), használtautó-eladás (3), álláskereső (3), domokos lászló (3), eredmények (3), bankbetét (3), mikrobiztosítás (3), energiafogyasztás (3), alapkezelő (3), cégmegszűnés (3), árfolyam (3), intrum justitia (3), bíróság (3), online vásárlás (3), hitelállomány (3), külkereskedelmi többlet (3), pénziránytű alapítvány (3), felfüggesztés (2), garzon (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), ajándék (2), etikus életbiztosítás (2), társadalombiztosítás (2), szép-kártya (2), ilo (2), 2018 (2), deviza (2), életszínvonal (2), neak (2), ifrs (2), mobiltárca (2), garancia (2), munkavállaló (2), moodys investors service (2), cyber (2), bankadó (2), wizz air (2), bulinegyed (2), tűzkár (2), cib bank (2), hotel (2), alku (2), google (2), dimenzió egyesület (2), vízpart (2), mobilbank (2), home office (2), ingatlanárak (2), magyar orvosi kamara (2), marketing (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), ingatlannethu (2), provident (2), közösségi közlekedés (2), cig emabit (2), india (2), Állami számvevőszék (2), bnp paribas cardif (2), egészsébiztosítás (2), lakosság (2), otthon centrum (2), kálózdi tamás (2), eu-átlag (2), fhb csoport (2), develor (2), panaszkezelés (2), aszály (2), green holidays (2), lakásfelújítás (2), gdp-növekedés (2), megélhetés (2), ferma (2), németh dávid (2), informatika (2), devizapiac (2), flottabiztosítás (2), omnibus (2), giro (2), irodapiac (2), generali-providencia (2), kiberbűnözés (2), 2017-es év (2), matolcsy (2), előtakarékosság (2), bilk (2), bűnözés (2), mentőcsomag (2), nyugdíj-biztosítás (2), egészséggazdaság (2), átlag jövedelem (2), Évosz (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), bizalom (2), busz (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), vendégforgalom (2), vásárlóerő (2), nyugdíjas korúak (2), tranzakciós illeték (2), tranzakciószám (2), mkb-pannónia (2), díjnavigátor (2), kgfb-díjak (2), fogyasztói árak (2), táppénz (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), davos (2), nettó átlagkereset (2), flotta (2), miniszterelnökség (2), adózás (2), enet (2), bulgária (2), újlakás-építés (2), terrorfenyegetettség (2), kelet-közép-európa (2), feosz (2), központi költségvetés (2), élelmiszer (2), webkereskedelem (2), átlagfizetés (2), eurózóna (2), szerződéses feltétel (2), etikai kódex (2), unsar (2), fogyasztói várakozás (2), applikáció (2), informatikus (2), coface (2), szerződés (2), konjunktúraindex (2), közösségi iroda (2), Öposz (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), astra (2), toyota (2), védekezés (2), brókercég (2), gki lakáspiaci index (2), faktoring (2), üvegházhatás (2), robogó (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), élelmiszerár (2), árfolyamgát (2), díjnövekedés (2), szakszervezet (2), gyorskölcsön (2), ipari termelői ár (2), tűz (2), fluktuáció (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), pzu (2), újlakás-ár (2), kásler miklós (2), tatarozás (2), költségek (2), nyugdij (2), felújítás (2), energia (2), terror (2), globális felmelegedés (2), közlekedési baleset (2), bankolás (2), waberer (2), egyszerű bejelentés (2), katasztrófavédelem (2), versenyképesség (2), lakásterület (2), kormányprogram (2), okos szemüveg (2), start-up (2), zsarolóvírus (2), úti célok (2), vállalati betét (2), autógyártás (2), pos (2), abi (2), valuta (2), mkb bank (2), tesla (2), használtautó-piac (2), gépjármű-értékesítés (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), kiberkockázat (2), augusztus 20 (2), ovb (2), vodafone (2), capital economics (2), upc (2), sharing economy (2), mkt (2), intrum (2), nemzetgazdasági miniszter (2), áfa-csökkentés (2), mszÉsz (2), gazdaságkutató (2), úti cél (2), autóbérlés (2), magyar közgazdasági társaság (2), garantált bérminimum (2), helyettesítési ráta (2), közösségi gazdaság (2), okos telefon (2), lakásbérlet (2),  (2), életjáradék (2), biztosítási szakosztály (2), tűzeset (2), adóbevétel (2), fizetőeszköz (2), who (2), kárérték (2), theresa may (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), kiadások (2), energiahatékonyság (2), új építésű lakás (2), szokások (2), világgazdasági fórum (2), jvsz (2), hornung Ágnes (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), magyar közút (2), teljesítmény (2), khr (2), kánikula (2), kárrendezés (2), terrorizmus (2), költség (2), kártyahasználat (2), panellakás (2), kereslet (2), közgyűlés (2), fix kamatozású hitel (2), kockázati biztosítás (2), app (2), tesco (2), kampány (2), okosotthon (2), accenture (2), törvénymódosítás (2), zatykó péter (2), terjeszkedés (2), sofőr (2), ipari termelői árak (2), börtönbüntetés (2), tűzesetek (2), felkészülés (2), nit hungary (2), london (2), fapados (2), gépjárműkár (2), online számlázás (2), autópiac (2), gránit bank (2), halálos gázolás (2), kh (2), aegon magyarország (2), Államháztartás (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), piac (2), kid (2), fedezet (2), szolgáltatás (2), baker tilly hungária (2), blokkchain (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), erzsébet-utalvány (2), portfolio (2), üzemanyag-ár (2), cégalapítás (2), járműbiztosítás (2), gazdasági elemzés (2), leányvállalat (2), gazdasági előrejelzés (2), árfolyamváltozás (2), munkáltató (2), eljárás (2), cselekvési terv (2), közösségi finanszírozás (2), olasz (2), lakástűz (2), kilátások (2), kapacitáshiány (2), raiffeisen (2), property technology (2), felsőoktatás (2), önvezető autók (2), lélekszám (2), lakhatási költség (2), okos otthon (2), keresetek (2), biztosítótársaság (2), agrár (2), adós (2), népességcsökkenés (2), háztartások (2), proptech (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), gki konjunktúraindex (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), lakás-áfa (2), unió (2), pioneer (2), erst&young (2), árverés (2), adatkezelés (2), cotar (2), amazon (2), paypal (2), veszteség (2), leányvállalatok (2), háztartások vagyona (2), európai központi bank (2), vállalkozás (2), ukrajna (2), kifizetés (2), piktogram (2), díjnet (2), dimenzió (2), régiós növekedés (2), gazdasági válság (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), termelő (2), fenntarthatóság (2), társasház (2), környezettudatosság (2), adatlopás (2), lakásépítési boom (2), adat (2), pénzpiac (2), commerzbank (2), előzetes adatok 2017 (2), átlagbér (2), követelésvásárlás (2), választás (2), belváros (2), eu-támogatás (2), bűncselekmény (2), kárenyhítési alap (2), adózás előtti eredmény (2), környezetvédelem (2), utazásszervező (2), windisch lászló (2), microsoft (2), thomas hladky (2), social media (2), gyógyvíz (2), kárkifizetés (2), törlesztés (2), gyógyszeripar (2), pénz7 (2), díjak (2), költés (2), szlovén biztosítási piac (2), dublin (2), eladósodás (2), nagy-britannia (2), tesztpálya (2), biztositashu (2), lehel gábor (2), olaszország (2), azenpenzemhu (2), vállalati hitelezés (2), határidők (2), biztos jövő index (2), gyorshajtás (2), beutazás (2), dimenzió biztosító (2), gyógyfürdő (2), orosz biztosítási piac (2), bosch (2), együttműködés (2), demográfia (2), portfoliohu konferencia (2), raiffeisen bank (2), extrém időjárás (2), fejlődő országok (2), versenytörvény (2), román (2), alkalmazás (2), clb (2), éves jövedelem (2), természeti károk (2), egyetemisták (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk