Időt kérnek a biztosítók: sok a tisztázatlan kérdés az új számviteli elszámolás

 2018. október 15., hétfő 8:00
A A
Két év haladékot kér az európai biztosítókat tömörítő szövetség az új Biztosítási Szerződések standard, az IFRS17 bevezetésére, miután a tesztek során számos megválaszolandó kérdést azonosítottak. A bevezetést követően új korszak jöhet az iparágban, ami akár fokozhatja is az érdeklődést a biztosítási piacon történő befektetések iránt.

További haladékot kérne az Insurance Europe a 2021-re kitűzött bevezetési céldátumhoz képest, miután az Európai Pénzügyi Beszámolási Tanácsadó Csoport (EFRAG) által lefolytatott tesztek során 11 olyan kérdést azonosítottak, melyek megválaszolása elengedhetetlen a zökkenőmentes végrehajtáshoz. 

A szövetség kihangsúlyozta, hogy az európai biztosítók elkötelezettek a biztosítók pénzügyi beszámolását javító új standardok bevezetése mellett, ennek megfelelően jelentős forrásokat is biztosítanak az IFRS 17-re történő felkészülésre. Ugyanakkor az EFRAG tanulmánya is azt erősíti meg, hogy komoly problémák merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az új standard miként festi le a biztosítók teljesítményét és üzleti modelljét. 

Az Insurance Europe szerint újra kell nyitni az IFRS 17-ről szóló vitát, és megvizsgálni a feltárt problémákat. A végrehajtást két évvel el kellene halasztani a szükséges fejlesztések elvégzéséhez, hogy az érintett vállalatok is időt nyerjenek az új szabványok bevezetésére. Ezt a döntést ráadásul mihamarabb meg kell hozni, hogy a vállalatok megfelelő módon tervezhessenek – közölte a szövetség. 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a későbbi implementációs céldátum miatt a vállalatok felfüggeszthetnék a már megkezdett felkészülési folyamatot. Ezt a plusz időt arra fordíthatnák, hogy beszerezzék például a hiányzó szoftveres megoldásokat, de lehetővé tenné a potenciálisan nagyon eltérő új pénzügyi beszámolási adatok jobb megértését is. 

A biztosítási ágazat jelenleg azon dolgozik, hogy működőképes megoldásokat találjon ki a felmerült 11 kérdéssel kapcsolatban. 

A szövetség véleményét támasztja alá az A.M. Best korábbi nyilatkozata is, amely szerint a 2021. január 1-jei bevezetési céldátum nem hagy elegendő időt a biztosítók számára az előkészítésre, mivel már a megelőző évre, 2020-ra is összehasonlító adatokat kell nyújtaniuk. A hitelminősítő szerint a legnagyobb biztosítók és viszontbiztosítók is igen korai szakaszában vannak a felkészülésnek, ami a végrehajtási dátum eltolását indokolja. 

Az IFRS 17 szabvány szerinti új alapmodell elvileg ugyan valamennyi joghatóság alatt működő biztosító számára alkalmazandó, azonban az A.M. Best várakozásai szerint a bevezetés korai szakaszában az összehasonlíthatósággal problémák leszenek. A diszkont ráták, vagy az üzleti szegmentáció alapjául szolgáló kritériumok meghatározása körül például lehetnek értelmezési viták. Idővel ezek a megközelítések konvergálnak majd egymáshoz. 

A szabványról 

Az IASB (International Accounting Standards Board - Nemzetközi Számviteli Standard Testület) 2017. május 17-én adta ki az IFRS17 – Biztosítási Szerződések standardot. Az egyik legfontosabb szempont, amely az új szabvány bevezetését vezérelte az az igény, hogy a biztosítási szektorban alkalmazott beszámolási eljárások jobban összhangba kerüljenek más iparágak gyakorlatával. Kiemelten fontos volt, hogy új definíciót kapjon a biztosítótársaságok árbevétele, és ezt az árbevételt megkülönböztessék a biztosítási díjbevételtől.

Jelenleg a biztosítótársaságok díjbevételének és profitjának elszámolására számos módszer létezik, ezért ezek a vállalkozások az eredményességük alapján nem összehasonlíthatók. Az IFRS17 által alkalmazott contractual service margin (CSM, egyfajta elhatárolt profit) által a biztosítók profitja egyenletesebbé, szisztematikusabbá és összehasonlíthatóvá válik.

A más iparágakkal való jobb összehasonlíthatóságnak és az átfogóbb közzétételeknek köszönhetően az elemzők több információhoz juthatnak hozzá a biztosítótársaságok pénzügyi körülményeit illetően, ez pedig fokozhatja az érdeklődést a biztosítási piacon történő befektetés iránt.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló
XV. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás
Időpont:
2018.09.30 - 2018.10.02
Helyszín:
Siófok, Hotel Azúr
további információk