Továbbra is a csőtörés a vezető káresemény az Allianznál

 2016. február 19., péntek 10:00
A A
Átlagosan havonta több mint 10 ezer lakásbiztosítási kár volt a 2015-ös évben, a káreseményekben leggazdagabb hónapban, júliusban pedig csaknem 20 ezer darab. Az Allianz Hungária statisztikái szerint 2015-ben az összes káresemény közül csőtörésre fizetett a legtöbbet a társaság a lakossági vagyon kárrendezésben – 2011 óta ez a vezető káresemény az Allianznál - derül ki a biztosító sajtóközleményéből.

2015-ben is a víz volt az úr: az üvegtörés és baleset károk mellett a csőtörés, beázás, vihar- és jégesőkárok voltak a leggyakoribb károk az Allianz Hungária kárstatisztikája szerint; összességében elmondható, hogy az elmúlt évet a rendkívül esős, viharos időjárás jellemezte. Kevesebb viharkár volt, mint a 2014-es évben, azonban az területileg sokkal jobban koncentrálódott (főként a közép-magarországi területre), és súlyosabb károkat is okozott. A lakossági vagyon terület átlag kárkifizetése 2015-ben közel 50 ezer forint volt társaságunknál.

A lakossági károk esetében közel 130 ezer darab kárbejelentés történt, amelynek több mint 25 százalékát a júliusi (19 ezer darab) és augusztusi (14 ezer darab) hónapokban jelentették be az ügyfelek. A július 8-i vihar miatt több mint 7300 darab kárt jelentettek az ügyfelek, augusztus 17-ei özönvíz miatt pedig közel 3000 darabot. A 2015-ös évben a két legcsendesebb hónapja a február és a december volt.

Csőtörésből több mint 36 ezer darabot regisztrált a társaság, ebből a 3. negyedév volt a kiugró, több mint 10 ezer kárbejelentéssel. Üvegtörésből több mint 22 ezer darab történt a tavalyi évben.

Nem csak a természeti elemek okoztak nagyobb károkat, az év során megfigyelhető, hogy minden hónapban más-más káresemény képviseltette magát jelentősebb számban. Betörésből és betöréses lopásból fakadó károkból több mint 1600 darab volt 2015-ben. Tűz és robbanás okozta károkból is 1600 darabot regisztrált a biztosító. Nem meglepő, hogy a téli, fűtési illetve adventi szezonban volt a legmagasabb ennek a kárnak a gyakorisága.

Emellett pedig az is látszik, hogy évek óta az elveszített kulcsok miatti zárcserére is a decemberi programok egyike az Allianz ügyfelei körében. 2008-ig visszamenőleg megvizsgálva az előző éveket, minden évben decemberben történik a legtöbb zárcsere.

Ha a térképre tekintünk, akkor Budapesten jelentették be a legtöbb, több mint 27 ezer darab kárt, utána sorrendben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik, Hajdú-Bihar megye és Pest megye. A legkevesebb kárt pedig Nógrád és Tolna megyékben jelentették be.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (90), kgfb (85), öngondoskodás (85), nyugdíj (77), életbiztosítás (72), katasztrófa (59), mnb (58), bank (55), mabisz (54), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), eu (40), generali (40), hitelezés (38), fogyasztóvédelem (37), biztosítás (33), lakásbiztosítás (33), nem-életbiztosítás (32), swiss re (30), baleseti adó (30), utasbiztosítás (29), munich re (28), románia (27), kockázat (24), reálhozam (23), bírság (21), egészségbiztosítás (21), felmérés (19), hitelminősítő (19), klímaváltozás (19), devizahitel (18), eiopa (18), ingatlancom (18), viharkár (18), hitel (18), csalás (17), casco (17), befektetés (17), vagyonbiztosítás (16), kutatás (16), allianz (16), pénzügyi szektor (16), természeti katasztrófa (16), konferencia (15), nyereség (15), groupama (15), union (15), elemzés (15), felelősségbiztosítás (15), autó (14), cea (14), ing (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), lakásár (14), magánnyugdíj (14), tőkemegfelelés (13), brexit (13), balesetbiztosítás (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), stressz-teszt (12), felvásárlás (12), kkv (12), jelentés (12), aegon (12), uniqa (12), kárigény (11), kína (11), usa (10), fbamsz (10), s&p (10), aviva (10), k&h (10), villámkár (10), ngm (10), alkusz (10), használtautó (10), baleset (9), telematika (9), vig (9), árvíz (9), axa (9), kötvény (8), közvetítő (8), hurrikán (8), bankraciohu (8), alulbiztosítás (8), nyugdíjbiztosítás (8), roland berger (8), cig pannónia (8), kórház (8), k&h biztosító (8), pénztár (7), ingatlan (7), betörés (7), fitch (7), otp (7), egészségügy (7), erste (7), genertel (7), lakás (7), bamosz (7), adósság (7), akvizíció (7), eredmény (7), ügynök (7), munkahely (6), gdp (6), adó (6), görögország (6), fejlesztés (6), moodys (6), pwc (6), köbe (6), hamisítás (6), hamisítás elleni nemzeti testület (6), hent (6), közvetítés (6), cig pannonia (6), megújuló energia (6), allianz hungária (6), unit-linked (6), generali csoport (6), végtörlesztés (6), kaszab attila (6), agrárbiztosítás (6), felügyelet (6), államkötvény (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), buszbaleset (5), innováció (5), vagyon (5), ksh (5), groupama biztosító (5), gender direktíva (5), am best (5), munkanélküliség (5), netriskhu (5), szerződési jog (5), lakáshitel (5), verona (5), értékpapírosítás (5), 4life direct (5), közlekedés (5), mobil (5), bróker (5), fintech (5), végtörlesztésl (4), lakáspiac (4), m&a (4), válság (4), big data (4), lloyds (4), jövedelem (4), iais (4), aon (4), századvég (4), autóipar (4), iot (4), elnök (4), lengyelország (4), profit (4), signal (4), adatvédelem (4), posta (4), mkb (4), birság (4), éghajlatváltozás (4), aon benfield (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), ey magyarország (4), kárhányad (4), biztonság (3), szlovákia (3), ingatlanbiztosítás (3), kiberbiztonság (3), deloitte (3), foglalkoztatottság (3), mastercard (3), nyugdíjpénztár (3), nfm (3), közúti baleset (3), qbe (3), államadósság (3), integráció (3), black friday (3), zöld kártya (3), gfk (3), lízing (3), viszontbiztosító (3), drón (3), vienna life biztosító (3), létszámbővítés (3), fagykár (3), gyógyszer (3), összeolvadás (3), betegség (3), mikrobiztosítás (3), adókedvezmény (3), magyarország (3), blokklánc (3), oecd (3), unicredit (3), vienna life (3), alulbiztosított (3), limra (3), nn (3), alapkezelő (3), mabisz konferencia (3), síbiztosítás (3), online (3), gki (3), jármű (3), aaa auto (3), díjfizetés (3), lakáhitel (3), netrisk (3), insurance europe (3), bűncselekmény (2), cig pannónia biztosító (2), k&h bank (2), facebook (2), omnibus (2), k&h biztos jövő index (2), panaszkezelés (2), piac (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), cotar (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), Általános egészségbiztosító (2), gyorshajtás (2), budapest bank (2), startup (2), szolvencia ii (2), amerika (2), otp bank (2), ukrajna (2), bankbiztosítás (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), unió (2), airbnb (2), 2017 (2), blokkchain (2), mesterséges intelligencia (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), határidő (2), földrengés (2), környezettudatosság (2), díjak (2), thomas hladky (2), kárérték (2), fenntarthatóság (2), anglia (2), tanulmány (2), accenture (2), eub (2), vienna (2), kötelező (2), baker tilly hungária (2), fejlődő országok (2), önvezető autók (2), alapkamat (2), biztosítás és kockázat (2), értékesítés (2), pénz7 (2), mi (2), magyar bankszövetség (2), olasz (2), hitelintézeti szemle (2), rekord (2), díjnavigátor (2), németország (2), pandurics anett (2), bizalom (2), biztosító (2), tűzesetek (2), bankráció (2), mentőcsomag (2), bankkártya (2), drágulás (2), unsar (2), bíróság (2), zurich (2), befektetési alapok (2), ausztria (2), pioneer (2), vienna insurance group (2), kampány (2), it (2), informatika (2), világbank (2), astra (2), oktatás (2), n26 (2), abi (2), régió (2), gyorsjelentés (2), egészsébiztosítás (2), cyber (2), határidők (2), szabályozás (2), pénziránytű alapítvány (2), nyaralás (2), portfoliohu konferencia (2), árfolyamgát (2), ingatlanpiac (2), biztosításközvetítés (2), eset (2), cafeteria (2), lakástakarék (2), díj (2), technológia (2), garancia (2), eredmények (2), marketing (2), kölcsön (2), kpmg (2), insurtech (2), biztosítási díj (2), mezőgazdaság (2), lopás (2), dróntörvény (2), pzu (2), ferma (2), thm (2), jogsértés (2), vállalkozás (2), eurostat (2), leépítés (2)
Rendezvényajánló
FBAMSZ VIP fogadás, zártkörű klubkoncert
Időpont:
2017.03.03 - 2017.03.03
Helyszín:
ÖBÖLHÁZ - XI.ker., Budapest, Kopaszi gát 1.
további információk