Több mint ötvenmillió forint vis maior támogatást kaptak zalai települések

 2016. január 11., hétfő 16:00
A A
Több mint ötvenmillió forint vis maior támogatást kapott a Belügyminisztériumtól három zalai település az időjárás okozta korábbi károk felszámolására - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója az MTI-t.

Sifter Rózsa közölte: Nagykutas, Zalaszabar és Zalaszántó a benyújtott támogatási kérelmek alapján összesen mintegy 53 millió forint támogatáshoz jut.

Nagykutason egy utca burkolata a nagy mennyiségű csapadék miatt olyan mértékben károsodott, hogy a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti. Ennek helyreállítására 1,6 forintot használhat fel a település.

Zalaszabarban 31,5 millió forint támogatás felhasználásával állíthatják helyre egy 150 méter hosszan leomlott és a közlekedésbiztonságot veszélyeztető partfalat.

Zalaszántó ugyancsak partfalomlás miatti helyreállításra, illetve az időjárás miatt megrongálódott útburkolat javítására összesen csaknem 20 millió forint vis maior támogatást vehet igénybe.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (91), kgfb (87), öngondoskodás (86), nyugdíj (77), életbiztosítás (73), mnb (73), mabisz (59), katasztrófa (59), bank (55), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), fogyasztóvédelem (46), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), generali (41), eu (40), hitelezés (38), lakásbiztosítás (37), biztosítás (34), nem-életbiztosítás (32), baleseti adó (30), swiss re (30), utasbiztosítás (29), munich re (28), románia (28), bírság (26), ingatlancom (25), kockázat (24), reálhozam (23), egészségbiztosítás (22), felmérés (22), elemzés (22), klímaváltozás (19), lakásár (19), viharkár (19), hitelminősítő (19), hitel (19), devizahitel (18), eiopa (18), kutatás (18), felelősségbiztosítás (18), casco (17), csalás (17), befektetés (17), allianz (17), vagyonbiztosítás (17), pénzügyi szektor (16), union (16), természeti katasztrófa (16), brexit (16), groupama (15), magánnyugdíj (15), konferencia (15), nyereség (15), ing (14), eb (14), autó (14), cea (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (13), felvásárlás (13), tőkemegfelelés (13), bankraciohu (13), gépjármű biztosítás (12), jelentés (12), gépjármű (12), uniqa (12), stressz-teszt (12), balesetbiztosítás (12), kkv (12), kína (11), k&h (11), kárigény (11), roland berger (11), cig pannonia (10), fbamsz (10), ngm (10), telematika (10), s&p (10), használtautó (10), alkusz (10), villámkár (10), usa (10), aviva (10), vig (9), baleset (9), árvíz (9), ingatlan (9), nyugdíjbiztosítás (9), axa (9), k&h biztosító (9), cig pannónia (8), kórház (8), hurrikán (8), groupama biztosító (8), genertel (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), kötvény (8), egészségügy (8), lakáshitel (8), kaszab attila (7), 4life direct (7), hamisítás (7), betörés (7), pénztár (7), erste (7), ügynök (7), adósság (7), hent (7), eredmény (7), hamisítás elleni nemzeti testület (7), akvizíció (7), lakás (7), mobil (7), otp (7), fitch (7), bamosz (7), moodys (6), ksh (6), görögország (6), fejlesztés (6), ey magyarország (6), allianz hungária (6), fintech (6), verona (6), buszbaleset (6), mkb (6), generali csoport (6), közvetítés (6), pwc (6), munkahely (6), köbe (6), unit-linked (6), netriskhu (6), adó (6), végtörlesztés (6), agrárbiztosítás (6), államkötvény (6), megújuló energia (6), felügyelet (6), hannover re (6), hitelminősítés (6), autóipar (6), gdp (6), közlekedés (5), munkanélküliség (5), innováció (5), fagykár (5), vagyon (5), am best (5), kpmg (5), vienna life (5), gender direktíva (5), értékpapírosítás (5), bróker (5), szerződési jog (5), online (4), aon (4), kárhányad (4), kiberbiztonság (4), profit (4), signal (4), nn (4), m&a (4), jövedelem (4), iot (4), válság (4), birság (4), big data (4), tanulmány (4), deloitte (4), lloyds (4), elnök (4), iais (4), otp bank (4), lakáspiac (4), vienna insurance group (4), lengyelország (4), adatvédelem (4), végtörlesztésl (4), aon benfield (4), századvég (4), gfk (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), posta (4), éghajlatváltozás (4), gyógyszer (3), mastercard (3), mi (3), magyarország (3), betegség (3), biztonság (3), foglalkoztatottság (3), határidő (3), viszontbiztosító (3), erste biztosító (3), eredmények (3), black friday (3), vienna life biztosító (3), aaa auto (3), közúti baleset (3), eset (3), zöld kártya (3), létszámbővítés (3), nak (3), államadósság (3), nemzeti agrárgazdasági kamara (3), union biztosító (3), qbe (3), integráció (3), mabisz konferencia (3), ingatlanbiztosítás (3), unicredit (3), limra (3), nfm (3), lakástakarék (3), adókedvezmény (3), díjfizetés (3), hitelintézeti szemle (3), oecd (3), alulbiztosított (3), insurance europe (3), k&h bank (3), mikrobiztosítás (3), lakáhitel (3), netrisk (3), síbiztosítás (3), cig pannónia biztosító (3), blokklánc (3), drón (3), jármű (3), lízing (3), k&h biztos jövő index (3), gdpr (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), digitalizáció (3), összeolvadás (3), alapkezelő (3), gki (3), oktatás (3), nyugdíjpénztár (3), szabályozás (2), dimenzió biztosító (2), ukrajna (2), egészsébiztosítás (2), kiberbiztosítás (2), eub (2), szolvencia ii (2), blokkchain (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), facebook (2), muisz (2), bűncselekmény (2), bankkártya (2), vienna (2), unió (2), elektromobilitás (2), olasz (2), fejlődő országok (2), ingatlanpiac (2), hr (2), amerika (2), kárérték (2), uniqa biztosító (2), értékesítés (2), cotar (2), vállalkozás (2), accenture (2), díjak (2), eurostat (2), dróntörvény (2), lopás (2), határidők (2), magyar bankszövetség (2), kár (2), airbnb (2), csok (2), portfoliohu konferencia (2), piac (2), tűzesetek (2), biztosítási piac (2), kampány (2), Általános egészségbiztosító (2), kárbejelentés (2), rekord (2), pénz7 (2), marketing (2), biztosítás és kockázat (2), világbank (2), astra (2), gilyén ágnes (2), gyorsjelentés (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cyber (2), abi (2), árfolyamgát (2), unsar (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), önvezető autók (2), biztosítótársaság (2), drágulás (2), pioneer (2), díj (2), startup (2), nyaralás (2), baker tilly hungária (2), kiberbűnűzés (2), bizalom (2), kötelező (2), biztosításközvetítés (2), omnibus (2), biztosító (2), mezőgazdaság (2), jogsértés (2), bíróság (2), kiberbűnözők (2), pzu (2), it (2), informatika (2), fhb (2), fhb csoport (2), németország (2), mentőcsomag (2), ausztria (2), budapest bank (2), pandurics anett (2), n26 (2), ferma (2), thm (2), díjnavigátor (2), földrengés (2), garancia (2), alapkamat (2), anglia (2), bankráció (2), panaszkezelés (2), aegon magyarország (2), mesterséges intelligencia (2), gyorshajtás (2), olaszország (2), bankbiztosítás (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), 2017 (2), régió (2), insurtech (2), építőipar (2), biztosítási díj (2), technológia (2), cafeteria (2), thomas hladky (2), leépítés (2), kölcsön (2), zurich (2), befektetési alapok (2), trenkwalder (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk