Nyugdíjbiztosítás: ha így jár el, biztosan megkapja az adójóváírást

 2016. február 10., szerda 11:00
A A
2015 végéig már mintegy 120 ezren köthettek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük több mint 50 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION és az ERSTE Biztosítók arra hívják fel a figyelmet, hogy a támogatási összeghez a biztosított nem automatikusan jut hozzá, ahhoz a közeljövőben az alábbi néhány egyszerű lépést neki magának kell megtennie.

A 2014 év elején bevezetett nyugdíjbiztosítási támogatás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után, több szerződés esetén is maximum évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírás azonban nem kerül automatikusan az ügyfelek szerződésére, hanem azt a személyi jövedelemadó bevallásának keretében kell igényelni.

„Több mint elgondolkodtató adat, hogy az Erste Biztosító tapasztalatai szerint az első támogatott év után ügyfeleink közel felének számlájára nem érkezett adójóváírás a NAV-tól – hívja fel a figyelmet Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója. – Ez többek között annak lehet a következménye, hogy az érintett ügyfelek elmulaszthatták adóbevallásukon feltüntetni adójóváírási igényüket. Ebben a lépésben nem járhatunk el az ügyfeleink helyett, ugyanakkor igyekszünk minden érintettnek felhívni a figyelmét arra, hogy ezt a tennivalót semmiképpen ne mulassza el. Akkor se, ha az aktuális adóbevallását az adóhivatallal vagy éppen a munkahelyével szándékozik kitöltetni.”

Ügyfélkörében az UNION Biztosító is 50% körüli arányt tapasztalt. „Az igénylést a biztosítótól kapott díjigazolás alapján kell kitölteni. – magyarázza Bóna Katalin, az UNION Biztosító ügyvezető igazgatója. Ezt az igazolást a biztosítók jogszabály szerint legkésőbb február közepéig postázzák. Aki tehát február végéig sem kapja meg az előző évi befizetésekről szóló dokumentumot, az a biztosítója ügyfélszolgálatán mindenképpen kérje annak pótlását.”

Emellett érdemes arra is odafigyelni, hogy az ügyfél időben rendezze esetleges adó- vagy járuléktartozását, mivel ez is akadályozhatja, hogy az adóhivatal időben utalja az összeget.

Az ügyfelek döntő része tavaly az új előírásoknak eleget téve írásban nyilatkozott arról, hogy az érintett biztosítási megtakarításai valóban nyugdíjcélt szolgálnak. Aki ezt valamilyen okból mégis elmulasztotta, mielőbb célszerű pótolnia annak érdekében, hogy a jövőbeli befizetései már nyugdíjcélú, vagyis adójóváírásra jogosító összegeknek minősüljenek.

Nem gyakori, de alacsonyabb fizetések esetében előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó már nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ekkor a visszaigénylésben csak csökkentett összeg igényelhető.

Célszerű mielőbb benyújtani a bevallást is, ugyanis az adóhatóságnak az adóbevallás beérkezésének napjától számítva 30 napja van arra, hogy átutalja az adójóváírást, feltéve, hogy a bevallás hibátlan volt, azaz valóban jár a feltüntetett összeg.

2016-ra egyébként nem változtak a nyugdíjbiztosítást érintő SZJA szabályok. Az idei évben megkötött nyugdíjbiztosítások után első alkalommal 2017 elején jár majd visszatérítés, az ideivel megegyező feltételek mellett. Tekintettel arra, hogy az eddig nyugdíjbiztosítást kötők átlagéletkora 45 év körülre tehető, érdemes a fiatalabb korosztálynak is elgondolkodnia nyugdíj-előtakarékossági szerződés kötéséről. A jövőbeli öngondoskodásra ugyanis nagy szükség van, és saját nyugdíjuk várható mértékével kapcsolatban – jogosan – a fiatalabb korosztályok a legborúlátóbbak. Az UNION Biztosító 2015 novemberben elvégzett felmérése szerint míg a 45-54 éves korosztály jövőbeli nyugdíjának várható mértékét átlagosan a fizetésének 59 százalékára becsülte, a 35-44 éves korosztály esetében ez az arány 54 százalék, míg a 25-34 korosztályban mindössze 51 százalékos volt.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (148), megtakarítás (110), kgfb (106), öngondoskodás (102), nyugdíj (100), díjbevétel (99), életbiztosítás (80), mabisz (78), bank (72), eu (67), fogyasztóvédelem (67), ksh (61), katasztrófa (60), felmérés (58), generali (57), viszontbiztosítás (53), lakásbiztosítás (53), kutatás (53), gépjármű-biztosítás (48), biztosítás (48), elemzés (46), utasbiztosítás (46), ingatlancom (46), pszáf (44), káresemény (44), szolvencia (43), hitelezés (41), bírság (39), lakáshitel (38), lakásár (37), ingatlan (35), nem-életbiztosítás (34), casco (32), eurostat (31), swiss re (31), növekedés (31), románia (31), hitel (30), gdp (30), építőipar (30), baleseti adó (30), munich re (29), kockázat (29), viharkár (28), k&h (28), egészségbiztosítás (28), felelősségbiztosítás (28), klímaváltozás (26), nyereség (26), lakásépítés (25), bankraciohu (25), allianz (25), turizmus (24), befektetés (24), egészségügy (24), brexit (23), reálhozam (23), union (21), hitelminősítő (21), ngm (21), groupama (21), természeti katasztrófa (20), aegon (20), konferencia (20), digitalizáció (20), fintech (20), nyugdíjbiztosítás (19), infláció (19), kína (19), munkanélküliség (19), kiberbiztonság (19), kkv (18), devizahitel (18), lakáspiac (18), roland berger (18), baleset (18), csalás (18), eiopa (18), felvásárlás (17), vagyonbiztosítás (17), ingatlanpiac (17), uniqa (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), autó (16), lakás (16), profit (16), balesetbiztosítás (16), ing (15), eb (14), bankkártya (14), jelentés (14), innováció (14), nem-élet biztosítás (14), cea (14), cig pannonia (14), fbamsz (14), gki (14), vig (14), tőkemegfelelés (13), használtautó (13), gazdasági növekedés (13), usa (13), genertel (13), gépjármű (13), négyzetméterár (13), cig pannónia (12), önvezető autó (12), nn (12), tanulmány (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), axa (12), insurtech (12), k&h biztosító (12), telematika (12), előrejelzés (11), árvíz (11), euroövezet (11), hent (11), groupama biztosító (11), union biztosító (11), hitelfelvétel (11), jövedelem (11), kárigény (11), alkusz (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), csok (11), hamisítás (11), moodys (10), nav (10), villámkár (10), s&p (10), deloitte (10), hurrikán (10), fogyasztás (10), startup (10), idegenforgalom (10), netriskhu (10), aviva (10), generali csoport (10), új lakás (10), albérlet (9), fejlesztés (9), kiberbűnűzés (9), otp (9), nyugdíjpénztár (9), lakástakarék (9), budapest (9), kiberbűnözők (9), otp bank (9), oecd (9), online (9), bamosz (9), prognózis (9), adó (9), magyarország (9), kórház (8), kiskereskedelem (8), ügynök (8), fizetés (8), netrisk (8), lengyelország (8), kötelező (8), készpénz (8), adósság (8), autóipar (8), biztosítási piac (8), betörés (8), kötvény (8), pwc (8), kár (8), verona (8), mkb (8), pénztár (8), családi ház (8), kiberbiztosítás (8), ingatlanár (8), mobil (8), elektromos autó (8), alulbiztosítás (8), állami támogatás (8), közvetítő (8), határidő (8), eredmény (8), munkaerőpiac (8), munkaerőhiány (8), erste (8), export (7), használt lakás (7), európai unió (7), internet (7), vagyon (7), ey magyarország (7), vihar (7), statisztika (7), hozam (7), gdpr (7), személyi kölcsön (7), akvizíció (7), államkötvény (7), idd (7), fitch (7), eset (7), kpmg (7), államadósság (7), cig (7), mezőgazdasági biztosítás (7), lakossági megtakarítás (7), áremelkedés (7), közlekedés (7), vienna life (7), kaszab attila (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), belföldi turizmus (6), thm (6), unit-linked (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), fagykár (6), hiány (6), kedvezményes áfa (6), közvetítés (6), erste biztosító (6), hannover re (6), végtörlesztés (6), cafeteria (6), juttatás (6), hitelminősítés (6), köbe (6), bróker (6), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), munkahely (6), logisztika (6), megújuló energia (6), finanszírozás (6), nyesz (6), összeolvadás (6), cafetéria (6), osztalék (6), adatvédelem (6), lakásvásárlás (6), nn biztosító (6), újlakás-építési piac (6), görögország (6), unicredit (6), mezőgazdaság (6), allianz hungária (6), duna house (6), bankráció (6), drágulás (6), csőd (6), okostelefon (6), mobilfizetés (6), makrogazdaság (6), lakossági hitel (6), ipari termelés (5), hálapénz (5), egészségügyi ellátás (5), magán egészségügyi ellátás (5), lízing (5), am best (5), otp nyugdíjpénztár (5), mge (5), síbiztosítás (5), éghajlatváltozás (5), varga mihály (5), díj (5), szabályozás (5), átlagjövedelem (5), signal (5), horvátország (5), költségvetés (5), euróövezet (5), mastercard (5), big data (5), import (5), nyugdíjaskor (5), nyaralás (5), black friday (5), vienna life biztosító (5), értékpapírosítás (5), munkaerőköltség (5), bér (5), szerződési jog (5), európai bizottság (5), gfk (5), biztosítási szektor (5), ingatlanbiztosítás (5), részvény (5), államháztartási hiány (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), világbank (5), ajánlás (5), válság (5), gender direktíva (5), erste bank (5), államháztartás (5), állampapír (5), muisz (5), időskor (5), díjfizetés (5), fhb (5), tbsz (4), lakásárak (4), lloyds (4), 2017 (4), jégkár (4), lakáseladás (4), datahouse (4), törlesztőrészlet (4), nfm (4), utazás (4), drón (4), századvég (4), uber (4), egyesülés (4), népességfogyás (4), ügyfélélmény (4), pandurics anett (4), vienna insurance group (4), népesség (4), insurance europe (4), újautó-eladás (4), mesterséges intelligencia (4), iot (4), euro (4), németország (4), aon (4), nyugdíjelőtakarékosság (4), várható élettartam (4), biztosító (4), adójóváírás (4), biztosításközvetítés (4), adókedvezmény (4), korrupció (4), birság (4), halálozás (4), mtÜ (4), anyagköltségalapanyagár (4), m&a (4), bankszámla (4), fogyasztási hitel (4), jogsértés (4), jelzáloghitel (4), magyar nemzeti bank (4), betegség (4), posta (4), elnök (4), vásárlás (4), uniqa biztosító zrt (4), green holiday (4), magánkórház (4), minimálbér (4), iais (4), veronai buszbaleset (4), aon benfield (4), szlovákia (4), ekb (4), bdo (4), oktatás (4), foglalkoztatottság (4), piaci részesedés (4), külföldi munkavállalás (4), bankrendszer (4), szállodaépítés (4), orvoshiány (4), kátyúkár (4), robot (4), díjemelkedés (4), húsvét (4), kárhányad (4), szÉp-kártya (4), vidék (4), végtörlesztésl (4), kátyú (4), lakástakarékpénztár (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), egészségpénztár (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kártérítés (4), qbe (4), forint (4), közúti baleset (4), tállai andrás (4), atradius (4), gyógyszer (4), online kereskedelem (4), fundamenta (4), klímavédelem (4), y generáció (4), magán nyugdíjpénztár (4), pénziránytű alapítvány (3), dízelautó (3), átlagéletkor (3), szigorítás (3), bizalmi index (3), gépjárműpark (3), alapkezelő (3), aaa auto (3), vállalatok (3), mikrocenzus (3), eredmények (3), uniqa biztosító (3), aig (3), támogatás (3), szlovénia (3), kerékpár (3), ltp (3), külkereskedelem (3), cp contact (3), jegybank (3), k&h bank (3), magyar bankszövetség (3), befektetési alap (3), psd2 (3), fogyasztói ár (3), kátyúbiztosítás (3), gyógyturizmus (3), atm (3), cib (3), adóbevallás (3), munkaerő (3), főváros (3), deficit (3), pályázat (3), lakossági fogyasztás (3), kiskereskedelmi forgalom (3), gilyén ágnes (3), online vásárlás (3), orfk (3), fúzió (3), vállalati hitel (3), teszt (3), trenkwalder (3), munkabér (3), hitelintézeti szemle (3), hosszú hétvége (3), autóeladás (3), ipar (3), nak (3), ey (3), budapest bank (3), gvh (3), utazási iroda (3), n26 (3), dróntörvény (3), elektromobilitás (3), eladás (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), nagyváros (3), mi (3), lakáhitel (3), bruttó átlagkereset (3), házasságkötés (3), karácsony (3), külkereskedelmi többlet (3), telenor (3), k&h biztos jövő index (3), munkajövedelem (3), átlagkereset (3), cig pannónia biztosító (3), használt autó (3), intrum justitia (3), ipsos (3), airbnb (3), amerika (3), régió (3), interjú (3), ingatlanértékesítés (3), internet-használat (3), zurich (3), biztonság (3), facebook (3), revolut (3), blokklánc (3), webáruház (3), szolvencia ii (3), újépítésű lakás (3), limra (3), bankbiztosítás (3), befektetési alapok (3), integráció (3), leépítés (3), nyugdíjrendszer (3), nők (3), biztosítási díj (3), forgalom (3), autómegosztás (3), carsharing (3), bíróság (3), kiadás (3), it (3), használtautó-import (3), létszámbővítés (3), gyorsjelentés (3), alulbiztosított (3), viszontbiztosító (3), értékesítés (3), vienna (3), kamat (3), mikrobiztosítás (3), kibertámadás (3), változó kamatozás (3), eub (3), szegénység (3), anglia (3), mabiasz (3), zöld kártya (3), bankszektor (3), imf (3), hitelkártya (3), e-kereskedelem (3), agglomeráció (3), jármű (3), felosztó-kirovó rendszer (3), újautó-értékesítés (3), ausztria (3), hr (3), háztartás (3), elöregedés (3), betét (3), mabisz konferencia (3), kölcsön (2), portfoliohu konferencia (2), technológia (2), tőzsde (2), luxemburg (2), mobiltelefon (2),  (2), demográfia (2), terror (2), coface (2), giro (2), adatkezelés (2), beutazás (2), szlovén biztosítási piac (2), bosch (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), kárkifizetés (2), extrém időjárás (2), dublin (2), eek (2), természeti károk (2), árfolyam (2), bevándorlás (2), áfa-csökkentés (2), pénz7 (2), vodafone (2), bűncselekmény (2), upc (2), bérleti díj (2), nyugdíjas (2), lakásépítési boom (2), versenytörvény (2), gyorshajtás (2), ukrajna (2), foglalkoztatás (2), áfa (2), start-up (2), helyettesítési ráta (2), oroszország (2), paypal (2), piktogram (2), fejlődő országok (2), okos szemüveg (2), amazon (2), felsőoktatás (2), gki lakáspiaci index (2), okos telefon (2), blockchain (2), készház (2), acea (2), magyar közút (2), microsoft (2), adózás előtti eredmény (2), közlekedési baleset (2), ferma (2), díjnavigátor (2), garancia (2), felkészülés (2), egyszerű bejelentés (2), flotta (2), panaszkezelés (2), lakás-áfa (2), flottabiztosítás (2), társasház (2), bruttó bér (2), kelet-közép-európa (2), olaszország (2), felszámolás (2), gépjárműpiac (2), kapacitáshiány (2), erzsébet-utalvány (2), vállalkozás (2), generali-providencia (2), marketing (2), astra (2), google (2), egészsébiztosítás (2), mobilbank (2), közösségi gazdaság (2), ovb (2), életjáradék (2), konjunktúraindex (2), nemzetgazdasági miniszter (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), autóbérlés (2), átlag jövedelem (2), zsarolóvírus (2), kínai biztosítási szektor (2), kerület (2), neak (2), pew research center (2), alapkamat (2), szerződés (2), lopás (2), időjárás (2), halálos gázolás (2), ipari termelői ár (2), waberer (2), pénzügyi tudatosság (2), capital economics (2), terrorfenyegetettség (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), régiós növekedés (2), bevétel (2), lélekszám (2), robotizáció (2), omnibus (2), lakáscél (2), panellakás (2), népességcsökkenés (2), fedezet (2), éves jövedelem (2), gazdaság (2), bizalom (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), pos (2), deviza (2), gazdasági elemzés (2), táppénz (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), nettó átlagkereset (2), gazdasági előrejelzés (2), tesla (2), garantált bérminimum (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), életszínvonal (2), cyber (2), abi (2), mkb-pannónia (2), informatika (2), kárbejelentés (2), egészség (2), kormányprogram (2), mentőcsomag (2), közgyűlés (2), 2017-es év (2), who (2), magyar lízingszövetség (2), kereskedelem (2), kiberbűnözés (2), szállodaszövetség (2), németh dávid (2), élelmiszer (2), úti cél (2), árfolyamgát (2), enet (2), fhb csoport (2), bdo magyarország (2), fogyasztóvédelmi index (2), tűzkár (2), pzu (2), bulinegyed (2), európa (2), bnp paribas cardif (2), mkb bank (2), unsar (2), automatizáció (2), társadalombiztosítás (2), posta biztosító (2), dimenzió egyesület (2), cig emabit (2), home office (2), ifrs (2), moodys investors service (2), 2018 (2), részvényárfolyam (2), ingatlannethu (2), mobiltárca (2), deloitte magyarország (2), litvánia (2), etikus életbiztosítás (2), bankbetét (2), ssc (2), bulgária (2), fix kamatozás (2), bnp paribas cardif biztosító (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), kgfb-díjak (2), tűzesetek (2), világgazdaság (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), termelés (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), járműbiztosítás (2), kereset (2), kh (2), szolgáltatás (2), újlakás-ár (2), gdp-növekedés (2), olasz (2), busz (2), energiahatékonyság (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), toyota (2), unió (2), eladósodás (2), használtautó-eladás (2), bankok (2), üvegházhatás (2), törlesztés (2), webkereskedelem (2), nyugdíj-biztosítás (2), utazásszervező (2), biztosítás és kockázat (2), kid (2), negyedéves eredmény (2), eu-támogatás (2), davos (2), matolcsy (2), kampány (2), biztositashu (2), piac (2), Általános egészségbiztosító (2), social media (2), átutalás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), költekezés (2), versenyképesség (2), gyógyszeripar (2), baker tilly hungária (2), díjnet (2), pioneer (2), app (2), kártyahasználat (2), önvezető autók (2), díjnövekedés (2), ügyfélszolgálat (2), román (2), sharing economy (2), aegon magyarország (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), erst&young (2), cotar (2), születés (2), környezetvédelem (2), balaton (2), lakástűz (2), irodaház (2), eu-átlag (2), agrár (2), időskori függőségi ráta (2), újlakás-építés (2), zöld energia (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), digitális gazdaság (2), green holidays (2), develor (2), eljárás (2), ilo (2), blokkchain (2), környezettudatosság (2), cselekvési terv (2), rekord (2), várólista (2), dimenzió biztosító (2), windisch lászló (2), theresa may (2), gépjárműkár (2), világgazdasági fórum (2), fenntarthatóság (2), város (2), közösségi finanszírozás (2), vizsgálat (2), központi költségvetés (2), kárérték (2), Öposz (2), dimenzió (2), autópiac (2), pénzpiac (2), választás (2), nit hungary (2), földrengés (2), felújítás (2), tatarozás (2), előtakarékosság (2), gépjármű-értékesítés (2), vállalati hitelezés (2), thomas hladky (2), fizetőeszköz (2), visa (2), hitelállomány (2), accenture (2), férfiak (2), magyar orvosi kamara (2), kiadó lakás (2), bankfiók (2), terrorizmus (2), bérleti díjak (2), álláskereső (2), díjak (2), határidők (2), lakásbérlés (2), clb (2), biztosítótársaság (2), biztos jövő index (2), nfsz (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), szerződéses feltétel (2), ajándék (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk