Milliós bírság a jogsértő devizás cascodíjak miatt

 2016. március 1., kedd 12:00
A A
Az MNB ma publikált határozatában a jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözet fogyasztóknak történő visszatérítésére kötelezte a K&H Bankot a forint alapú casco díjak devizában történő jogsértő felszámítása miatt. Az MNB mindemellett 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal is sújtotta a Bankot.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a K&H Bank Zrt.-vel (Bank) szemben lefolytatott fogyasztóvédelmi vizsgálatában megállapította, hogy a Bank a korábbi években egyes casco biztosítással egybekötött (integrált casco) devizaalapú gépjárműhitelek esetében a szerződések ügyleti kamatába építette be a forint alapú casco díját.

Ennek eredményeként az érintett fogyasztók a havi törlesztések során nem forintban, hanem devizában fizették meg a casco díjat, viselve így az árfolyamváltozásból eredő kockázatot és tehernövekedést is. A Bank ugyanakkor ezen díjat - tekintve, hogy a biztosítás forint alapú volt - forintban fizette meg a biztosító felé.

A hitelintézeti törvény 2011. szeptemberi módosítása értelmében a különböző díjak devizában történő felszámítására csak kivételesen kerülhet sor. Jelen esetben azonban a casco díj - a törvényi előírással ellentétben - nem minősült az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban álló költségnek, illetve nem devizában terhelte a Bankot, így annak felszámítása jogsértő volt. A Bank mintegy négyezer szerződés esetén azért számított fel magasabb kamatot, mert az érintett fogyasztóknak a tőke- és kamattartozás mellett a casco díját is deviza alapon kellett megfizetniük a kamat részeként.

A fentiekre tekintettel az MNB - a fogyasztóknak okozott hátrány kiküszöbölése érdekében - kötelezte a Bankot, hogy a devizában felszámított casco díjra eső - a hitelintézeti törvény módosulását követően jogosulatlanul felszámított - árfolyam-különbözetet valamennyi érintett fogyasztó részére térítse vissza. Mindezek mellett 4,5 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a Bankkal szemben.

Az egyes díjak devizában történő felszámítására vonatkozó törvényi korlátozás célja, hogy a fogyasztókat ne sújtsa a díjak, illetve költségek tekintetében a devizatartozással együtt járó kiszámíthatatlan árfolyamkockázat terhe. Az MNB az intézkedés során különös súllyal vette figyelembe, hogy a Bank a casco díjak devizában történő felszámításával a fogyasztók vagyoni érdekeit védő alapvető szabályt sértett meg, továbbá, hogy a jogsértés valamennyi integrált cascoval rendelkező, devizaalapú gépjármű hiteles ügyfelére kiterjedt.

A Bank az árfolyam-különbözetet 2016. május 15-ig köteles a fogyasztók részére visszatéríteni.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (90), kgfb (85), öngondoskodás (85), nyugdíj (77), életbiztosítás (72), katasztrófa (59), mnb (58), bank (55), mabisz (54), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), eu (40), generali (40), hitelezés (38), fogyasztóvédelem (37), biztosítás (33), lakásbiztosítás (33), nem-életbiztosítás (32), swiss re (30), baleseti adó (30), utasbiztosítás (29), munich re (28), románia (27), kockázat (24), reálhozam (23), bírság (21), egészségbiztosítás (21), felmérés (19), hitelminősítő (19), klímaváltozás (19), devizahitel (18), eiopa (18), ingatlancom (18), viharkár (18), hitel (18), csalás (17), casco (17), befektetés (17), vagyonbiztosítás (16), kutatás (16), allianz (16), pénzügyi szektor (16), természeti katasztrófa (16), konferencia (15), nyereség (15), groupama (15), union (15), elemzés (15), felelősségbiztosítás (15), autó (14), cea (14), ing (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), lakásár (14), magánnyugdíj (14), tőkemegfelelés (13), brexit (13), balesetbiztosítás (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), stressz-teszt (12), felvásárlás (12), kkv (12), jelentés (12), aegon (12), uniqa (12), kárigény (11), kína (11), usa (10), fbamsz (10), s&p (10), aviva (10), k&h (10), villámkár (10), ngm (10), alkusz (10), használtautó (10), baleset (9), telematika (9), vig (9), árvíz (9), axa (9), kötvény (8), közvetítő (8), hurrikán (8), bankraciohu (8), alulbiztosítás (8), nyugdíjbiztosítás (8), roland berger (8), cig pannónia (8), kórház (8), k&h biztosító (8), pénztár (7), ingatlan (7), betörés (7), fitch (7), otp (7), egészségügy (7), erste (7), genertel (7), lakás (7), bamosz (7), adósság (7), akvizíció (7), eredmény (7), ügynök (7), munkahely (6), gdp (6), adó (6), görögország (6), fejlesztés (6), moodys (6), pwc (6), köbe (6), hamisítás (6), hamisítás elleni nemzeti testület (6), hent (6), közvetítés (6), cig pannonia (6), megújuló energia (6), allianz hungária (6), unit-linked (6), generali csoport (6), végtörlesztés (6), kaszab attila (6), agrárbiztosítás (6), felügyelet (6), államkötvény (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), buszbaleset (5), innováció (5), vagyon (5), ksh (5), groupama biztosító (5), gender direktíva (5), am best (5), munkanélküliség (5), netriskhu (5), szerződési jog (5), lakáshitel (5), verona (5), értékpapírosítás (5), 4life direct (5), közlekedés (5), mobil (5), bróker (5), fintech (5), végtörlesztésl (4), lakáspiac (4), m&a (4), válság (4), big data (4), lloyds (4), jövedelem (4), iais (4), aon (4), századvég (4), autóipar (4), iot (4), elnök (4), lengyelország (4), profit (4), signal (4), adatvédelem (4), posta (4), mkb (4), birság (4), éghajlatváltozás (4), aon benfield (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), ey magyarország (4), kárhányad (4), biztonság (3), szlovákia (3), ingatlanbiztosítás (3), kiberbiztonság (3), deloitte (3), foglalkoztatottság (3), mastercard (3), nyugdíjpénztár (3), nfm (3), közúti baleset (3), qbe (3), államadósság (3), integráció (3), black friday (3), zöld kártya (3), gfk (3), lízing (3), viszontbiztosító (3), drón (3), vienna life biztosító (3), létszámbővítés (3), fagykár (3), gyógyszer (3), összeolvadás (3), betegség (3), mikrobiztosítás (3), adókedvezmény (3), magyarország (3), blokklánc (3), oecd (3), unicredit (3), vienna life (3), alulbiztosított (3), limra (3), nn (3), alapkezelő (3), mabisz konferencia (3), síbiztosítás (3), online (3), gki (3), jármű (3), aaa auto (3), díjfizetés (3), lakáhitel (3), netrisk (3), insurance europe (3), bűncselekmény (2), cig pannónia biztosító (2), k&h bank (2), facebook (2), omnibus (2), k&h biztos jövő index (2), panaszkezelés (2), piac (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), cotar (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), Általános egészségbiztosító (2), gyorshajtás (2), budapest bank (2), startup (2), szolvencia ii (2), amerika (2), otp bank (2), ukrajna (2), bankbiztosítás (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), unió (2), airbnb (2), 2017 (2), blokkchain (2), mesterséges intelligencia (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), határidő (2), földrengés (2), környezettudatosság (2), díjak (2), thomas hladky (2), kárérték (2), fenntarthatóság (2), anglia (2), tanulmány (2), accenture (2), eub (2), vienna (2), kötelező (2), baker tilly hungária (2), fejlődő országok (2), önvezető autók (2), alapkamat (2), biztosítás és kockázat (2), értékesítés (2), pénz7 (2), mi (2), magyar bankszövetség (2), olasz (2), hitelintézeti szemle (2), rekord (2), díjnavigátor (2), németország (2), pandurics anett (2), bizalom (2), biztosító (2), tűzesetek (2), bankráció (2), mentőcsomag (2), bankkártya (2), drágulás (2), unsar (2), bíróság (2), zurich (2), befektetési alapok (2), ausztria (2), pioneer (2), vienna insurance group (2), kampány (2), it (2), informatika (2), világbank (2), astra (2), oktatás (2), n26 (2), abi (2), régió (2), gyorsjelentés (2), egészsébiztosítás (2), cyber (2), határidők (2), szabályozás (2), pénziránytű alapítvány (2), nyaralás (2), portfoliohu konferencia (2), árfolyamgát (2), ingatlanpiac (2), biztosításközvetítés (2), eset (2), cafeteria (2), lakástakarék (2), díj (2), technológia (2), garancia (2), eredmények (2), marketing (2), kölcsön (2), kpmg (2), insurtech (2), biztosítási díj (2), mezőgazdaság (2), lopás (2), dróntörvény (2), pzu (2), ferma (2), thm (2), jogsértés (2), vállalkozás (2), eurostat (2), leépítés (2)
Rendezvényajánló
FBAMSZ VIP fogadás, zártkörű klubkoncert
Időpont:
2017.03.03 - 2017.03.03
Helyszín:
ÖBÖLHÁZ - XI.ker., Budapest, Kopaszi gát 1.
további információk