Aegon: egy hétvége alatt több mint 140 millió forint kárt okozott az időjárás

Gilyén Ágnes •  2018. június 13., szerda 8:30
A A
Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek jelentős mennyiségű esővel, jéggel és széllel járnak, így komoly károkat okoznak. Ezért az Aegon szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot, amellyel a viharkárok mérsékelhetők, megelőzhetők.

Péntektől kezdődően az elmúlt hétvégén országos viharok okoztak károkat. Kedd reggelig majdnem ezer darab kárbejelentés érkezett a piacvezető lakásbiztosítóhoz. Az Aegon Magyarország ügyfelei által becsült kárösszeg meghaladja a 140 millió forintot, az átlagkár 147 ezer forint. 

A legtöbb kárbejelentés Bács-Kiskun megyéből (204 db) érkezett, ezt Pest megye (114 db) és a főváros (85 db) követte. A villámcsapás közel 370 esetben okozott kárt, de a vihar (189 db) és a felhőszakadás (167 db) is jelentős mértékben hozzájárult a károkhoz az Aegon ügyfeleinél.

Az Aegon Magyarország szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot, amellyel a károkat megelőzhetjük, vagy mérsékelhetjük még akkor is, ha hirtelen csap le a vihar:

• Mielőtt elmegyünk otthonról, érdemes ellenőrizni az ablakokat, hogy be vannak-e zárva. Amennyiben nyitva maradnak, a huzat tárgyakat sodorhat le, betörheti az ablakot. Ráadásul a nyitva maradt nyílászárókon a csapadék bejut a lakásba, és eláztathatja a falat, a parkettát, a szőnyeget.
• A kerti bútorokat vigyük fedett vagy védett helyre, ha nem tartózkodunk otthon. A vihar kárt okozhat a szabadban tartott tárgyakban.
• Évente 35 ezer villámcsapás okozhat károkat Magyarországon. A drágább elektromos berendezések még villámhárító mellett sincsenek teljes biztonságban, a villám okozta elektromos zárlat tönkre teheti a készüléket és akár tüzet is okozhat. A villámcsapás okozta károk ellen a biztosítás mellett túlfeszültségvédelmi eszközökkel is védheti magát, ha pedig elutazik, az elektromos berendezéseket húzza ki a konnektorból!
• A ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le, ellenőrizzük rendszeresen az épület tetőszerkezetét!
• Készüljünk fel az áramszünetre, legyen könnyen elérhető helyen a működőképes elemlámpa!
• Nyáron mindig fokozottan figyeljünk az időjárás-előrejelzésre, ha felkészülünk, megvédhetjük nemcsak értékeinket, de saját és családunk biztonságát is!

Mit tehetünk, ha hirtelen csap le ránk a vihar?

• Az ajtókat, ablakokat zárjuk be!
• Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket!
• Ha nem otthon tartózkodunk, keressünk védett, stabil helyet!
• Álljunk autónkkal biztonságos, zárt helyre!
• Kerüljük el a fákat, épületeket, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést.
• Védjük fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól!
• Tartsuk erősen a kisgyerekeket, ne szakadjunk el társainktól!
• Maradjunk távol a leszakadt, életveszélyes villamos távvezetéktől!

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (166), megtakarítás (112), kgfb (107), öngondoskodás (103), nyugdíj (102), díjbevétel (99), életbiztosítás (82), mabisz (81), bank (77), eu (74), fogyasztóvédelem (70), ksh (67), felmérés (62), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (55), viszontbiztosítás (53), biztosítás (51), utasbiztosítás (50), ingatlan (49), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (47), ingatlancom (46), lakáshitel (44), bírság (44), pszáf (44), káresemény (44), szolvencia (43), hitelezés (41), lakásár (39), eurostat (36), növekedés (35), nem-életbiztosítás (35), hitel (35), casco (33), építőipar (32), gdp (32), baleseti adó (32), egészségügy (31), swiss re (31), románia (31), viharkár (30), egészségbiztosítás (30), kockázat (30), turizmus (29), munich re (29), k&h (29), felelősségbiztosítás (28), befektetés (27), allianz (27), klímaváltozás (27), nyereség (26), bankraciohu (25), lakásépítés (25), digitalizáció (24), aegon (24), lakáspiac (24), reálhozam (23), brexit (23), groupama (22), munkanélküliség (22), ingatlanpiac (21), union (21), lakás (21), fintech (21), nyugdíjbiztosítás (21), ngm (21), hitelminősítő (21), kkv (20), konferencia (20), kína (20), természeti katasztrófa (20), infláció (19), kiberbiztonság (19), roland berger (18), eiopa (18), csalás (18), baleset (18), devizahitel (18), autó (17), bankkártya (17), vagyonbiztosítás (17), felvásárlás (17), négyzetméterár (17), magánnyugdíj (16), balesetbiztosítás (16), jelentés (16), pénzügyi szektor (16), profit (16), uniqa (16), gki (15), ing (15), hitelfelvétel (15), innováció (15), budapest (14), nem-élet biztosítás (14), cig pannonia (14), usa (14), fbamsz (14), eb (14), gépjármű (14), cea (14), vig (14), gazdasági növekedés (13), cig pannónia (13), genertel (13), tőkemegfelelés (13), használtautó (13), nav (12), stressz-teszt (12), startup (12), gépjármű biztosítás (12), árvíz (12), k&h biztosító (12), nn (12), insurtech (12), otp (12), előrejelzés (12), tanulmány (12), telematika (12), fogyasztás (12), új lakás (12), önvezető autó (12), axa (12), jövedelem (11), magyarország (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), hamisítás (11), alkusz (11), kárigény (11), finanszírozás (11), csok (11), euroövezet (11), union biztosító (11), groupama biztosító (11), adó (11), erste (10), villámkár (10), nyugdíjpénztár (10), netriskhu (10), aviva (10), idegenforgalom (10), lakástakarék (10), oecd (10), fizetés (10), állami támogatás (10), hurrikán (10), munkaerőhiány (10), magyar nemzeti bank (10), moodys (10), albérlet (10), deloitte (10), s&p (10), generali csoport (10), kár (10), fejlesztés (9), nyesz (9), személyi kölcsön (9), statisztika (9), otp bank (9), egészségügyi ellátás (9), ingatlanár (9), kiberbűnözők (9), munkaerőpiac (9), bamosz (9), lakossági hitel (9), vihar (9), prognózis (9), netrisk (9), mkb (9), varga mihály (9), elektromos autó (9), kiberbűnűzés (9), online (9), magán egészségügyi ellátás (9), vagyon (8), pénztár (8), autóipar (8), export (8), kiskereskedelem (8), költségvetés (8), európai unió (8), logisztika (8), családi ház (8), áremelkedés (8), hozam (8), biztosítási piac (8), készpénz (8), kötelező (8), alulbiztosítás (8), államadósság (8), határidő (8), cafeteria (8), gdpr (8), verona (8), pwc (8), kiberbiztosítás (8), világbank (8), betörés (8), eredmény (8), adósság (8), ügynök (8), közvetítő (8), kórház (8), internet (8), lengyelország (8), kötvény (8), mobil (8), eset (7), mezőgazdasági biztosítás (7), kpmg (7), díj (7), használt lakás (7), buszbaleset (7), államkötvény (7), unicredit (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), cig (7), közlekedés (7), vienna life (7), belföldi turizmus (7), nyugdíjaskor (7), idd (7), makrogazdaság (7), akvizíció (7), fitch (7), lakossági megtakarítás (7), 4life direct (7), európai bizottság (6), kedvezményes áfa (6), allianz hungária (6), időskor (6), tbsz (6), nők (6), unit-linked (6), csőd (6), adatvédelem (6), végtörlesztés (6), cafetéria (6), osztalék (6), közvetítés (6), fagykár (6), bankráció (6), pandurics anett (6), utazás (6), változó kamatozás (6), hálapénz (6), megújuló energia (6), juttatás (6), államháztartási hiány (6), köbe (6), thm (6), mezőgazdaság (6), görögország (6), egészségpénztár (6), duna house (6), erste biztosító (6), import (6), hannover re (6), okostelefon (6), hitelminősítés (6), drágulás (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), újlakás-építési piac (6), munkahely (6), hiány (6), mobilfizetés (6), bróker (6), euróövezet (6), lakásvásárlás (6), erste bank (6), vizsgálat (6), összeolvadás (6), otp nyugdíjpénztár (6), agrárbiztosítás (6), lízing (6), felügyelet (6), muisz (6), nn biztosító (6), szabályozás (5), biztosító (5), autóeladás (5), szÉp-kártya (5), jelzáloghitel (5), ipari termelés (5), bér (5), signal (5), big data (5), ingatlanbiztosítás (5), németország (5), vidék (5), fix kamatozás (5), eek (5), munkaerőköltség (5), elnök (5), bankszámla (5), ajánlás (5), mge (5), fogyasztási hitel (5), egészségbiztosítási rendszer (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), ekb (5), állampapír (5), síbiztosítás (5), államháztartás (5), lakásárak (5), mabiasz (5), black friday (5), részvény (5), fhb (5), adójóváírás (5), vienna life biztosító (5), éghajlatváltozás (5), díjfizetés (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), biztosítási szektor (5), fundamenta (5), átlagjövedelem (5), mastercard (5), forgalom (5), mesterséges intelligencia (5), nyaralás (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), horvátország (5), gfk (5), gyógyszer (5), lloyds (5), am best (5), válság (5), értékpapírosítás (5), jegybank (4), kátyúkár (4), otthon (4), közúti baleset (4), 2017 (4), kártérítés (4), eladás (4), lakástakarékpénztár (4), internet-használat (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), elöregedés (4), törlesztőrészlet (4), újautó-eladás (4), újépítésű lakás (4), y generáció (4), aon (4), nfm (4), kibertámadás (4), aon benfield (4), háztartás (4), egyesülés (4), szlovákia (4), jogsértés (4), tőzsde (4), biztosításközvetítés (4), hitelkártya (4), díjemelkedés (4), iais (4), drón (4), dízelautó (4), jégkár (4), húsvét (4), oktatás (4), qbe (4), vienna insurance group (4), mtÜ (4), gvh (4), datahouse (4), posta (4), piaci részesedés (4), halálozás (4), tállai andrás (4), külföldi munkavállalás (4), bankrendszer (4), foglalkoztatottság (4), uniqa biztosító zrt (4), bérleti díj (4), régió (4), orvoshiány (4), magán nyugdíjpénztár (4), minimálbér (4), m&a (4), külkereskedelem (4), várható élettartam (4), anyagköltségalapanyagár (4), birság (4), klímavédelem (4), forint (4), euro (4), green holiday (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), ausztria (4), atradius (4), robot (4), vállalatok (4), népesség (4), népességfogyás (4), vásárlás (4), nyugdíjrendszer (4), ügyfélélmény (4), korrupció (4), betegség (4), használt autó (4), adóbevallás (4), munkaerő (4), bdo (4), veronai buszbaleset (4), átlagkereset (4), lakáseladás (4), magánkórház (4), fogyasztóbarát lakáshitel (4), adókedvezmény (4), online kereskedelem (4), végtörlesztésl (4), insurance europe (4), szállodaépítés (4), befektetési alap (4), századvég (4), szegénység (4), kátyú (4), hosszú hétvége (4), kárhányad (4), airbnb (4), uber (4), iot (4), külkereskedelmi többlet (3), bankok (3), város (3), újautó-értékesítés (3), kereset (3), acea (3), e-kereskedelem (3), férfiak (3), autómegosztás (3), szolvencia ii (3), luxemburg (3), n26 (3), dróntörvény (3), it (3), ey (3), vienna (3), eredmények (3), mikrocenzus (3), bankszektor (3), ingatlanértékesítés (3), zurich (3), gilyén ágnes (3), integráció (3), ipsos (3), visa (3), aig (3), bankbiztosítás (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), bankbetét (3), telenor (3), atm (3), intrum justitia (3), betét (3), munkajövedelem (3), zöld kártya (3), lakásbérlés (3), alapkezelő (3), kiadó lakás (3), pénziránytű alapítvány (3), ipar (3), kátyúbiztosítás (3), nak (3), várólista (3), gazdaság (3), cib (3), felosztó-kirovó rendszer (3), magyar lízingszövetség (3), átutalás (3), bérleti díjak (3), pályázat (3), interjú (3), aaa auto (3), kerékpár (3), blokklánc (3), cig pannónia biztosító (3), kiskereskedelmi forgalom (3), carsharing (3), agglomeráció (3), ltp (3), házasságkötés (3), biztosítási adó (3), nagyváros (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), k&h biztos jövő index (3), amerika (3), bíróság (3), karácsony (3), nem teljesítő hitel (3), fogyasztói ár (3), gyorsjelentés (3), foglalkoztatás (3), külföldi utazás (3), értékesítés (3), használtautó-import (3), európa (3), psd2 (3), teszt (3), bizalmi index (3), gyógyturizmus (3), viszontbiztosító (3), orfk (3), leépítés (3), mabisz konferencia (3), budapest bank (3), kiadás (3), trenkwalder (3), csehország (3), áfa (3), szlovénia (3), lakossági fogyasztás (3), biztosítási díj (3), jármű (3), k&h bank (3), balaton (3), blockchain (3), mikrobiztosítás (3), hitelintézeti szemle (3), hr (3), munkabér (3), főváros (3), eub (3), magyar bankszövetség (3), kamat (3), felszámolás (3), bruttó átlagkereset (3), facebook (3), nfsz (3), technológia (3), befektetési alapok (3), bevétel (3), cp contact (3), elektromobilitás (3), online vásárlás (3), lakáhitel (3), támogatás (3), digitális gazdaság (3), mi (3), vállalati hitel (3), szigorítás (3), pénzügyi tudatosság (3), bruttó bér (3), fúzió (3), rekord (3), limra (3), webáruház (3), álláskereső (3), utazási iroda (3), átlagéletkor (3), szállodaszövetség (3), anglia (3), földrengés (3), deficit (3), lakáscél (3), uniqa biztosító (3), imf (3), létszámbővítés (3), gépjárműpark (3), revolut (3), sharing economy (2), who (2), környezetvédelem (2), davos (2), raktár (2), nyugdíj-biztosítás (2), kerület (2), fogyasztói árak (2), fhb csoport (2), németh dávid (2), erst&young (2), világgazdaság (2), versenyképesség (2), adóhivatal (2), követelésvásárlás (2), árverés (2), egészsébiztosítás (2), alapkamat (2), pos (2), belváros (2), nemzetgazdasági miniszter (2), portfoliohu konferencia (2), kártyahasználat (2), microsoft (2), adózás előtti eredmény (2), együttműködés (2), társasház (2), éves jövedelem (2), negyedéves eredmény (2), sberbank (2), üvegházhatás (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), vállalkozás (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), eu-átlag (2), mobiltelefon (2), unió (2), születés (2), adatkezelés (2), terror (2), kiberbűnözés (2), coface (2), giro (2), blokkchain (2), bosch (2), mobilbank (2), szerződés (2), konjunktúraindex (2), irodaház (2), kid (2), dublin (2), develor (2), green holidays (2), gdp-növekedés (2), terrorizmus (2), árfolyam (2), erzsébet-utalvány (2), robotizáció (2), energiafogyasztás (2), autóbiztosítás (2), opten (2), kapacitáshiány (2), lakás-áfa (2),  (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), magyar közút (2), cégmegszűnés (2), átalakítás (2), mentőcsomag (2), béren kívüli juttatás (2), védekezés (2), közösségi iroda (2), gépjárműpiac (2), kelet-közép-európa (2), omnibus (2), világgazdasági fórum (2), készház (2), felsőoktatás (2), átlagbér (2), kilátások (2), felmondás (2), bevándorlás (2), terrorfenyegetettség (2), gazdasági válság (2), közgyűlés (2), felkészülés (2), mkb-pannónia (2), astra (2), ingatlanárak (2), bulinegyed (2), extrém időjárás (2), természeti károk (2), szlovén biztosítási piac (2), kormányprogram (2), felelősség (2), kereskedelem (2), egészség (2), accenture (2), árfolyamgát (2), mkb bank (2), kárkifizetés (2), életszínvonal (2), eladósodás (2), időjárás (2), ipari termelői ár (2), enet (2), európai központi bank (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), garantált bérminimum (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), adóbevétel (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), google (2), élelmiszer (2), etikus életbiztosítás (2), kgfb-díjak (2), lopás (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), ssc (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), megélhetés (2), provident (2), tűzkár (2), utazásszervező (2), magyar orvosi kamara (2), nyaraló (2), cig emabit (2), bnp paribas cardif (2), deloitte magyarország (2), busz (2), abi (2), ingatlannethu (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), cib bank (2), kárbejelentés (2), 2018 (2), ilo (2), mobiltárca (2), ajándék (2), szép-kártya (2), moodys investors service (2), ifrs (2), dimenzió egyesület (2), posta biztosító (2), vállalati hitelezés (2), bulgária (2), közösségi gazdaság (2), ovb (2), upc (2), kárérték (2), vodafone (2), áfa-csökkentés (2), nit hungary (2), capital economics (2), autópiac (2), autóbérlés (2), életjáradék (2), zsarolóvírus (2), autókereskedelem (2), gépjármű-értékesítés (2), pew research center (2), tesla (2), fizetőeszköz (2), cselekvési terv (2), automatizáció (2), kínai biztosítási szektor (2), díjnet (2), okos telefon (2), home office (2), okos szemüveg (2), start-up (2), waberer (2), használtautó-eladás (2), tesztpálya (2), domokos lászló (2), gki konjunktúraindex (2), nyugdij (2), raiffeisen (2), Ász (2), biztosítás és kockázat (2), rezsi (2), unsar (2), gki lakáspiaci index (2), szállítmányozás (2), toyota (2), munka (2), szerződéses feltétel (2), bnp paribas cardif biztosító (2), biztos jövő index (2), központi költségvetés (2), határidők (2), díjak (2), webkereskedelem (2), bizalom (2), büntetés (2), közösségi közlekedés (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), társadalombiztosítás (2), veszteség (2), bankfiók (2), kárrendezés (2), deviza (2), neak (2), piac (2), ukrajna (2), informatika (2), litvánia (2), részvényárfolyam (2), háztartások (2), cotar (2), dimenzió biztosító (2), energiahatékonyság (2), dimenzió (2), zöld energia (2), felújítás (2), marketing (2), garancia (2), nyugdíjas (2), díjnavigátor (2), közlekedési baleset (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), pioneer (2), olaszország (2), brókercég (2), kh (2), gépjárműkár (2), lakhatás (2), ferma (2), önvezető autók (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), pzu (2), Általános egészségbiztosító (2), robogó (2), panaszkezelés (2), információs technológia (2), privátbank (2), egyszerű bejelentés (2), tűzesetek (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), iroda (2), piktogram (2), új építésű lakás (2), clb (2), lakástűz (2), Öposz (2), agrár (2), termelés (2), halálos gázolás (2), úti cél (2), flotta (2), tesco (2), pénzügyminisztérium (2), baker tilly hungária (2), kampány (2), helyettesítési ráta (2), oroszország (2), eljárás (2), táppénz (2), gyorshajtás (2), gazdasági elemzés (2), tatarozás (2), thomas hladky (2), cyber (2), india (2), ügyfélszolgálat (2), windisch lászló (2), fenntarthatóság (2), költekezés (2), környezettudatosság (2), otp ingatlanpont (2), kockázati biztosítás (2), bankadó (2), aegon magyarország (2), közösségi finanszírozás (2), nettó átlagkereset (2), pénz7 (2), tranzakciós illeték (2), hotel (2), paypal (2), demográfia (2), előtakarékosság (2), zatykó péter (2), matolcsy (2), fejlődő országok (2), gyógyszeripar (2), 2017-es év (2), amazon (2), biztositashu (2), eu-támogatás (2), hitelállomány (2), social media (2), beutazás (2), bűncselekmény (2), törlesztés (2), időskori függőségi ráta (2), app (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), lakásépítési boom (2), panellakás (2), pénzpiac (2), gazdasági előrejelzés (2), román (2), fedezet (2), kiadások (2), előzetes adatok 2017 (2), díjnövekedés (2), leányvállalatok (2), járműbiztosítás (2), régiós növekedés (2), szolgáltatás (2), átlagfizetés (2), property technology (2), versenytörvény (2), választás (2), kölcsön (2), energiafelhasználás (2), lélekszám (2), theresa may (2), olasz (2), átlag jövedelem (2), blochamps capital (2), népességcsökkenés (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk