Augusztusi viharmérleg: eddig közel másfél milliárd forint

 2017. augusztus 15., kedd 15:30
A A
A múlt hétvégi viharok több kárt okoztak még az egy héttel korábbiaknál is. A két esemény károsultjainak a száma pedig meghaladja a nyári időszak megelőző hónapjainak legviharosabb heteiét – tette közzé a legfrissebb adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az augusztus 10-13. közötti időjárási szélsőségek nyomán kedd reggelig több, mint 8500 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, s ezek száma várhatóan még tovább emelkedik az elkövetkező napokban, ahogyan az esetleg éppen a szabadságukat máshol töltő tulajdonosok szembesülnek a történtekkel. Az előzetesen becsült kárérték már így is megközelíti a 850 millió forintot. Az augusztus 6-i vihar nyomán keletkezett károkkal együtt pedig eddig 16 500 bejelentésről és 1,45 milliárd forint becsült kárértékről beszélhetünk. A bejelentések száma meghaladja a korábbi hónapok legviharosabb heteiét is a május-augusztusi időszakban, amikor Magyarországon a legtöbb, ingatlanokkal kapcsolatos káresemény történik. A biztosítókhoz az elmúlt hét és fél évben az évnek ebben a periódusában összesen több mint egymillió kárbejelentés érkezett.

A múlt heti viharok is illeszkedtek abba az egész nyarat, illetve az elmúlt éveket is mind jobban jellemző tendenciába, hogy egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen idézve elő igen súlyos károkat. A hétvégén ennek az ország nyugati-, délnyugati része volt a kárvallottja: a legtöbb bejelentés Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett a biztosítókhoz, a leginkább érintett települések Szombathely, Sárvár, Zalaegerszeg és környéke voltak.

Míg a korábbi hónapokban a mezőgazdaságnak is súlyos időjárási csapásokat kellett elviselnie, most túlnyomórészt az ingatlanokat érte kár, átlag százezer forint értékben. A bejelentéseknek a hetven százalékot is meghaladó, nagy többsége viharkárokra vonatkozik. Ez biztosítási értelemben az a kategória, amikor az 54 km/h küszöbértéket túllépő szélerősség okoz kárt a biztosított vagyontárgyakban. Ezen kívül a villámcsapások, jégverés, felhőszakadás következményei, az áramszolgáltatás kimaradásai jelentettek komoly problémát. 

A hétvégi viharkárok sajátossága, hogy a többnapos áramszünet valamint a visszatérő meleg idő következtében az érintett területekről viszonylag sok bejelentés érkezett a biztosítókhoz fagyasztott élelmiszer romlásáról is. A sajtó helyszíni riportjai e területen is akár százezer forintos veszteségekről számolnak be. A biztosítói gyakorlatban ez egy ritkábban előforduló káresemény, amelyre sok, régi típusú biztosítás nem is nyújtott fedezetet. A társaságok termékfejlesztéseinek köszönhetően azonban már ez is része lehet a most kapható biztosítások bővebb fedezetű csomagjainak, vagy kiegészítő biztosításként érhető el. 

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly év végén a kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százaléka rendelkezett biztosítással. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is köthető. Egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért kapható. Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Milliós károkat okoztak a hétvégi viharok

Hétfő reggelig több mint 970 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegonhoz...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (94), megtakarítás (92), kgfb (92), öngondoskodás (88), nyugdíj (79), életbiztosítás (75), mabisz (69), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (59), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (45), pszáf (44), szolvencia (43), káresemény (41), ingatlancom (40), eu (40), biztosítás (39), hitelezés (38), elemzés (37), utasbiztosítás (36), bírság (32), nem-életbiztosítás (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (29), lakásár (28), munich re (28), románia (28), viharkár (27), kockázat (26), egészségbiztosítás (24), bankraciohu (24), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), kutatás (21), felelősségbiztosítás (19), brexit (19), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), union (18), allianz (18), befektetés (18), eiopa (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), roland berger (16), magánnyugdíj (16), k&h (16), lakáshitel (16), groupama (16), kiberbiztonság (16), pénzügyi szektor (16), nyereség (15), autó (15), konferencia (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), nem-élet biztosítás (14), jelentés (14), felvásárlás (14), ing (14), eb (14), aegon (13), cig pannonia (13), tőkemegfelelés (13), kína (13), stressz-teszt (12), genertel (12), fbamsz (12), gépjármű biztosítás (12), uniqa (12), gépjármű (12), hamisítás (11), használtautó (11), hent (11), kárigény (11), usa (11), nyugdíjbiztosítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), telematika (11), baleset (11), s&p (10), groupama biztosító (10), k&h biztosító (10), villámkár (10), ngm (10), aviva (10), fintech (10), alkusz (10), axa (10), kiberbűnözők (9), árvíz (9), generali csoport (9), otp bank (9), vig (9), nn (9), ksh (9), egészségügy (9), ingatlan (9), kiberbűnűzés (9), kórház (8), kötvény (8), betörés (8), cig pannónia (8), netriskhu (8), hurrikán (8), mobil (8), moodys (8), verona (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), bamosz (8), buszbaleset (7), adósság (7), otp (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), vihar (7), pénztár (7), gdp (7), akvizíció (7), lakás (7), kaszab attila (7), eset (7), mkb (7), innováció (7), eredmény (7), autóipar (7), ügynök (7), digitalizáció (7), kiberbiztosítás (7), 4life direct (7), unit-linked (6), fagykár (6), fejlesztés (6), allianz hungária (6), munkahely (6), köbe (6), végtörlesztés (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), államkötvény (6), insurtech (6), adó (6), megújuló energia (6), kpmg (6), felügyelet (6), görögország (6), közvetítés (6), ey magyarország (6), agrárbiztosítás (6), csőd (5), am best (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), lakáspiac (5), online (5), bróker (5), vienna life (5), big data (5), gdpr (5), munkanélküliség (5), netrisk (5), értékpapírosítás (5), adatvédelem (5), vagyon (5), deloitte (5), union biztosító (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), szerződési jog (5), lengyelország (4), profit (4), kárhányad (4), nn biztosító (4), építőipar (4), végtörlesztésl (4), green holiday (4), unicredit (4), tanulmány (4), birság (4), m&a (4), vienna life biztosító (4), elnök (4), lloyds (4), posta (4), államadósság (4), iais (4), mastercard (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), aon benfield (4), századvég (4), éghajlatváltozás (4), lakástakarék (4), válság (4), uniqa biztosító zrt (4), insurance europe (4), startup (4), signal (4), közúti baleset (4), qbe (4), aon (4), vienna insurance group (4), jövedelem (4), iot (4), határidő (4), létszámbővítés (3), befektetési alapok (3), szlovákia (3), cafeteria (3), eredmények (3), kötelező (3), mabisz konferencia (3), kár (3), szolvencia ii (3), nyugdíjpénztár (3), aaa auto (3), alapkezelő (3), zöld kártya (3), black friday (3), ingatlanbiztosítás (3), pénziránytű alapítvány (3), hitelintézeti szemle (3), albérlet (3), fhb (3), lakáhitel (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), mi (3), síbiztosítás (3), oecd (3), k&h biztos jövő index (3), adókedvezmény (3), cig pannónia biztosító (3), integráció (3), betegség (3), atradius (3), blokklánc (3), oktatás (3), lízing (3), jármű (3), biztosítási szektor (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), k&h bank (3), biztonság (3), uniqa biztosító (3), csok (3), nyaralás (3), nak (3), amerika (3), nfm (3), foglalkoztatottság (3), elektromobilitás (3), viszontbiztosító (3), bankkártya (3), drón (3), magyarország (3), díjfizetés (3), gyógyszer (3), mesterséges intelligencia (3), alulbiztosított (3), limra (3), összeolvadás (3), gilyén ágnes (3), vienna (3), gki (3), földrengés (2), anglia (2), unió (2), airbnb (2), uber (2), thomas hladky (2), Általános egészségbiztosító (2), környezettudatosság (2), járműbiztosítás (2), agrár (2), piac (2), cotar (2), ovb (2), social media (2), blokkchain (2), olasz (2), ügyfélszolgálat (2), fenntarthatóság (2), aegon magyarország (2), n26 (2), muisz (2), infláció (2), atm (2), fhb csoport (2), paypal (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), fogyasztóvédelmi index (2), biztosítás és kockázat (2), bdo magyarország (2), 2017 (2), kárbejelentés (2), pénz7 (2), magyar bankszövetség (2), aig (2), portfoliohu konferencia (2), dublin (2), luxemburg (2), kerékpár (2), ajánlás (2), kiberbűnözés (2), vállalkozás (2), blockchain (2), microsoft (2), who (2), biztosítási piac (2), jégkár (2), budapest bank (2), tűzesetek (2), kampány (2), ingatlanpiac (2), bankráció (2), pandurics anett (2), eurostat (2), bdo (2), díjak (2), rekord (2), határidők (2), zsarolóvírus (2), kínai biztosítási szektor (2), dimenzió egyesület (2), veronai buszbaleset (2), dróntörvény (2), deloitte magyarország (2), nav (2), ingatlannethu (2), bnp paribas cardif biztosító (2), mobilfizetés (2), eljárás (2), önvezető autók (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), baker tilly hungária (2), dimenzió biztosító (2), clb (2), értékesítés (2), technológia (2), flottabiztosítás (2), díj (2), világbank (2), bíróság (2), omnibus (2), generali-providencia (2), mezőgazdaság (2), gyorsjelentés (2), accenture (2), bankszektor (2), panaszkezelés (2), ukrajna (2), hr (2), astra (2), jogsértés (2), eub (2), régió (2), egészsébiztosítás (2), leépítés (2), gyorshajtás (2), biztosításközvetítés (2), zurich (2), biztosítási díj (2), fizetés (2), pzu (2), bankbiztosítás (2), olaszország (2), árfolyamgát (2), abi (2), unsar (2), lopás (2), mentőcsomag (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), biztosító (2), gazdaság (2), kárérték (2), alapkamat (2), garancia (2), it (2), ausztria (2), internet (2), informatika (2), marketing (2), díjnavigátor (2), németország (2), facebook (2), ferma (2), drágulás (2), thm (2), cyber (2), bizalom (2), kölcsön (2), szabályozás (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk