OECD: a nyugat-európaiaknak tízszer annyi megtakarításuk van, mint a magyaroknak

Gilyén Ágnes •  2018. február 9., péntek 13:00
A A
Annak ellenére, hogy az utóbbi években a magyar lakosság növelte megtakarításait, továbbra is messze elmaradunk az európai átlagtól - írja a Bankmonitor.

A legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD rendszeresen közzéteszi adatait a lakossági megtakarításokról. Az adatok összevetéséből kiderül, hogy Magyarország hol tart e tekintetben régiós, európai, illetve a világ országainak rangsorában. 

Az OECD egyik vizsgálatban a lakosság átlagos megtakarításait az éves fizetéssel vetik össze. Ennak alapján inkább a stagnálás volt megfigyelhető, az utóbbi évekkel összehasonlítva nem nagyon változott Magyarország relatív pozíciója. Jelenleg a magyar háztartások átlagosan az éves fizetésük 2,8-szorosának megfelelő megtakarítással rendelkeznek. Ennek bő duplája az, ami a nyugat-európai országoknál megszokott. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen az életszínvonal valóban sokkal magasabb egy tőlünk nyugatabbra lévő országban, mint a régiónkban vagy Magyarországon. A régiós átlaghoz képest azonban több megtakarítással rendelkeznek a magyar háztartások.

Ajánlatos megnézni az egy főre jutó megtakarítási összeget is, hiszen ez még jobban mutatja a szakadékot az egyes európai régiók között. Míg Nyugat-Európában az egy főre jutó átlagos vagyon megközelíti a 27 millió forintot, addig Magyarországon mindössze 2,6 millió forintról beszélhetünk. A lakosság jelentős része azonban semmilyen megtakarítással sem rendelkezik, míg egy szűk rétegnek az átlaghoz képest jóval nagyobb a megtakarítása.

Elsőre furcsának tűnhet, hogy ha a megtakarításokat az éves jövedelemhez  mérjük. Akkor ugyanis a közép-kelet-európai régióhoz képest előbbre tartunk, viszont az egy főre jutó érték tekintetében már elmaradunk a régiótól. Ennek magyarázata, hogy a mutató kiszámításakor a teljes lakosságra vetítetik a megtakarításokat, és nem a dolgozókra.

Mindez semmit sem változtat a tényen, vagyis azon, hogy egy magyar állampolgárnak átlagosan tizedannyi megtakarítása van, mint egy nyugat-európainak. Ráadásul a mediterrán országok is hazánk előtt járnak, ott átlagosan bő háromszoros a különbség a megtakarítások értékét tekintve.

A megtakarítások összetételét áttekintve több olyan specialitással lehet találkozni, ami kifejezetten a magyar lakosság sajátja. Ide sorolhatjuk a következőket:

  •  hagyományosan magas a magyar emberek készpénztartása (15 százalék), de ez egyébként az egész régióra jellemző,
  • a nagyon alacsony betéti kamatok miatt a betétektől teljesen elfordult a lakosság, még Nyugat-Európában sem áll ilyen alacsonyan (34 százalék) a betétek részesedése,
  •  a részvények nem hozzák lázba a magyarokat, ellenben a nyugat-európaiakkal,
  •  kifejezetten magas arányban (16 százalék) tart a lakosság nálunk befektetési jegyeket,
  •  az életbiztosítások sokkal kisebb szerepet töltenek be a megtakarítások között (7 százalék), mint a nyugati országokban,
  •  az egyéb kategória kiemelkedően magas aránnyal (25 százalék) rendelkezik, ami a lakossági állampapírok nagy népszerűségének számlájára írható.

A megtakarításokon belül a betétek közel egyharmados arányt képviselnek és ebben nagy szerepe van annak, hogy itt vannak kimutatva a lakástakarékpénztáraknál elhelyezett betétek és a befizetésekhez tartozó állami támogatás is. Az elérhető adatok szerint 2003-2016 között a betétállomány a szektorban évente átlagosan 16 százalékkal nőtt és nagy valószínűséggel két számjegyű bővülésre került sor 2017-ben is.

Összességében 2016 végén 724 milliárd forint volt a lakástakarékoknál, miközben a betétekben az OECD szerint bő 8000 milliárd forint volt. Úgyis fogalmazhatunk, hogy a betétek között megközelítőleg minden 10. forint a lakástakarékoknál van. A szektor népszerűségét elnézve pedig minden ok megvan rá, hogy a részesedésük növekedjen. A 30 százalékos állami támogatással együtt ugyanis akár két számjegyű hozamot is realizálni lehet.

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Rekordon az életbiztosítási tartalékok

Óriási tartalékok halmozódtak fel a biztosítóknál tavaly év végére. A Magyar Nemzeti...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (74), felmérés (73), ingatlan (69), generali (62), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), biztosítás (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (49), gépjármű-biztosítás (48), növekedés (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), lakáspiac (36), építőipar (36), nem-életbiztosítás (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (33), viharkár (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), lakás (31), swiss re (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), munkanélküliség (29), felelősségbiztosítás (29), digitalizáció (28), lakásépítés (28), klímaváltozás (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), gki (21), fintech (21), hitelminősítő (21), ngm (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), természeti katasztrófa (21), kína (21), baleset (20), hitelfelvétel (20), bankkártya (20), kkv (20), konferencia (20), devizahitel (19), négyzetméterár (19), balesetbiztosítás (19), profit (18), roland berger (18), csalás (18), felvásárlás (18), eiopa (18), magyar nemzeti bank (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), jelentés (17), uniqa (16), budapest (16), statisztika (16), magánnyugdíj (16), gépjármű (15), ing (15), új lakás (15), nn (15), innováció (15), albérlet (15), gazdasági növekedés (15), magyarország (15), nyaralás (14), eb (14), cig pannonia (14), usa (14), vig (14), nav (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), fbamsz (14), cea (14), startup (13), insurtech (13), k&h biztosító (13), union biztosító (13), használtautó (13), tanulmány (13), finanszírozás (13), előrejelzés (13), tőkemegfelelés (13), euróövezet (13), csok (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), árvíz (13), stressz-teszt (12), groupama biztosító (12), telematika (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), munkaerőhiány (12), önvezető autó (12), axa (12), utazás (12), gépjármű biztosítás (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), euroövezet (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), eredmény (11), jövedelem (11), áremelkedés (11), alkusz (11), kiskereskedelem (11), hent (11), adó (11), vihar (11), cafeteria (11), hurrikán (11), kárigény (11), kártérítés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), állami támogatás (10), betörés (10), aviva (10), villámkár (10), moodys (10), ingatlanár (10), s&p (10), prognózis (10), internet (10), netriskhu (10), erste (10), egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), lakástakarék (10), oecd (10), generali csoport (10), varga mihály (10), nyugdíjpénztár (10), költségvetés (10), otp bank (10), változó kamatozás (9), biztosítási piac (9), bamosz (9), nyesz (9), fix kamatozás (9), mkb (9), kötelező (9), gdpr (9), elektromos autó (9), családi ház (9), államadósság (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), lakásárak (9), kiberbűnűzés (9), fejlesztés (9), export (9), autóeladás (9), online (9), balaton (9), belföldi turizmus (9), netrisk (9), mobil (9), németország (8), külföldi utazás (8), közlekedés (8), egészségpénztár (8), nn biztosító (8), határidő (8), adósság (8), otthon (8), unicredit (8), pwc (8), vállalatok (8), hozam (8), duna house (8), nők (8), európai bizottság (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), vizsgálat (8), használt lakás (8), verona (8), horvátország (8), munkahely (8), készpénz (8), közvetítő (8), kpmg (8), ügynök (8), kiberbiztosítás (8), logisztika (8), kórház (8), vagyon (8), biztosító (8), pénztár (8), kötvény (8), világbank (8), drágulás (8), buszbaleset (7), foglalkoztatottság (7), hiány (7), népességfogyás (7), görögország (7), hitelkártya (7), ey magyarország (7), mezőgazdasági biztosítás (7), díj (7), forgalom (7), államháztartási hiány (7), cig (7), muisz (7), fitch (7), 4life direct (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), erste bank (7), eset (7), osztalék (7), kedvezményes áfa (7), unit-linked (7), újlakás-építési piac (7), pandurics anett (7), idd (7), juttatás (7), akvizíció (7), államkötvény (7), munkaerő (7), vienna life (7), vásárlás (7), makrogazdaság (7), kaszab attila (7), lakossági megtakarítás (7), bérleti díj (7), felügyelet (6), forint (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), mge (6), halálozás (6), hálapénz (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), egészségbiztosítási rendszer (6), fagykár (6), vidék (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), pénzügyminisztérium (6), tőzsde (6), okostelefon (6), erste biztosító (6), elöregedés (6), hannover re (6), időskor (6), bróker (6), tbsz (6), mezőgazdaság (6), thm (6), hitelminősítés (6), szabályozás (6), népesség (6), veronai buszbaleset (6), éghajlatváltozás (6), köbe (6), import (6), hosszú hétvége (6), allianz hungária (6), végtörlesztés (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), csőd (6), otp nyugdíjpénztár (6), közvetítés (6), államháztartás (6), signal (6), jelzáloghitel (6), megújuló energia (6), lízing (6), mobilfizetés (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), gfk (6), adatvédelem (6), vállalati hitel (5), síbiztosítás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), értékpapírosítás (5), kibertámadás (5), lakástakarékpénztár (5), ingatlanbiztosítás (5), black friday (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), újautó-eladás (5), gvh (5), budapest bank (5), válság (5), állampapír (5), ipar (5), mesterséges intelligencia (5), bankok (5), lloyds (5), lakásbérlés (5), gyógyszer (5), részvény (5), adójóváírás (5), vienna life biztosító (5), y generáció (5), használt autó (5), korrupció (5), elnök (5), kamat (5), fhb (5), rekord (5), átlagkereset (5), gender direktíva (5), oktatás (5), online kereskedelem (5), ausztria (5), mtÜ (5), am best (5), gazdaság (5), szerződési jog (5), betegség (5), bankszámla (5), autómegosztás (5), mabiasz (5), átlagéletkor (5), díjfizetés (5), big data (5), internet-használat (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), szegénység (5), fogyasztási hitel (5), újépítésű lakás (5), bér (5), iot (5), piaci részesedés (5), átlagjövedelem (5), időjárás (5), nyugdíjrendszer (5), munkaerőköltség (5), szÉp-kártya (5), fundamenta (5), eek (5), ekb (5), ügyfélélmény (4), bankrendszer (4), gépjárműpiac (4), befektetési alap (4), gyógyturizmus (4), vienna insurance group (4), díjemelkedés (4), születés (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), adóbevallás (4), cib (4), bdo (4), green holiday (4), háztartás (4), iroda (4), atradius (4), robot (4), atm (4), várható élettartam (4), uniqa biztosító zrt (4), oroszország (4), minimálbér (4), törlesztőrészlet (4), felosztó-kirovó rendszer (4), lakáseladás (4), férfiak (4), csehország (4), betét (4), webáruház (4), ryanair (4), tállai andrás (4), mobiltelefon (4), kerékpár (4), jégkár (4), datahouse (4), 2017 (4), eladás (4), nfm (4), fogyasztói ár (4), külföldi munkavállalás (4), kereset (4), drón (4), orvoshiány (4), magán nyugdíjpénztár (4), dízelautó (4), kátyúkár (4), jegybank (4), biztosítók (4), szállodaépítés (4), visa (4), foglalkoztatás (4), támogatás (4), otp ingatlanpont (4), klímavédelem (4), euro (4), átalakítás (4), ey (4), végtörlesztésl (4), anyagköltségalapanyagár (4), jogsértés (4), európa (4), biztosításközvetítés (4), qbe (4), magánkórház (4), birság (4), szlovákia (4), posta (4), aon benfield (4), airbnb (4), kátyú (4), imf (4), iais (4), m&a (4), uber (4), régió (4), közúti baleset (4), insurance europe (4), húsvét (4), külkereskedelem (4), aon (4), adókedvezmény (4), századvég (4), kárhányad (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), egyesülés (4), lopás (4), áfa (4), lakáscél (4), lakhatás (4), ltp (4), feldolgozóipar (3), szálloda (3), e-kereskedelem (3), termelés (3), zurich (3), robotizáció (3), beszerzésimenedzser-index (3), kiskereskedelmi forgalom (3), cig pannónia biztosító (3), viszontbiztosító (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), jármű (3), nak (3), fúzió (3), autóbiztosítás (3), k&h biztos jövő index (3), nem teljesítő hitel (3), deficit (3), n26 (3), lakossági fogyasztás (3), revolut (3), dróntörvény (3), ár (3), gépjármű asszisztencia (3), vienna (3), it (3), bruttó bér (3), interjú (3), béren kívüli juttatás (3), gyorsjelentés (3), elektromobilitás (3), hitelintézeti szemle (3), blokklánc (3), privátbank (3), irodaház (3), bevétel (3), információs technológia (3), ingatlanértékesítés (3), bankszektor (3), opten (3), város (3), mikrocenzus (3), utazási iroda (3), leépítés (3), eub (3), kárbejelentés (3), cp contact (3), bruttó átlagkereset (3), kiadás (3), kerület (3), uniqa biztosító (3), kiadó lakás (3), felszámolás (3), k&h bank (3), sberbank (3), átutalás (3), bérleti díjak (3), psd2 (3), légi közlekedés (3), hr (3), luxemburg (3), használtautó-import (3), magyar lízingszövetség (3), szolvencia ii (3), forintárfolyam (3), bankbiztosítás (3), facebook (3), gilyén ágnes (3), aig (3), orfk (3), pénztárak (3), új autó (3), nyugdíjas (3), blockchain (3), felmondás (3), lakáhitel (3), bizalmi index (3), létszámbővítés (3), technológia (3), értékesítés (3), pályázat (3), biztosítási díj (3), egészség (3), befektetési alapok (3), repülés (3), telenor (3), pénzügyi tudatosság (3), mi (3), agglomeráció (3), carsharing (3), magyar bankszövetség (3), újautó-értékesítés (3), autókereskedelem (3), zöld kártya (3), újlakás (3), mtsz (3), posta biztosító (3), kölcsön (3), raktár (3), trenkwalder (3), teszt (3), acea (3), automatizáció (3), biztonság (3), munka (3), karácsony (3), ipsos (3), ügyfélszolgálat (3), házasságkötés (3), nagyváros (3), gépjárműpark (3), büntetés (3), szigorítás (3), kereskedelem (3), euró (3), integráció (3), bevándorlás (3), amerika (3), aaa auto (3), Ász (3), kátyúbiztosítás (3), készház (3), ingatlan lakás (3), blochamps capital (3), alapkamat (3), limra (3), rezsi (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), időskori függőségi ráta (3), világgazdaság (3), adóhivatal (3), mabisz konferencia (3), főváros (3), biztosítási adó (3), szlovénia (3), alulbiztosított (3), anglia (3), földrengés (3), várólista (3), felelősség (3), szállodaszövetség (3), nyaraló (3), munkajövedelem (3), nfsz (3), munkabér (3), használtautó-eladás (3), álláskereső (3), domokos lászló (3), eredmények (3), bankbetét (3), mikrobiztosítás (3), energiafogyasztás (3), alapkezelő (3), cégmegszűnés (3), árfolyam (3), intrum justitia (3), bíróság (3), online vásárlás (3), hitelállomány (3), külkereskedelmi többlet (3), pénziránytű alapítvány (3), felfüggesztés (2), garzon (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), ajándék (2), etikus életbiztosítás (2), társadalombiztosítás (2), szép-kártya (2), ilo (2), 2018 (2), deviza (2), életszínvonal (2), neak (2), ifrs (2), mobiltárca (2), garancia (2), munkavállaló (2), moodys investors service (2), cyber (2), bankadó (2), wizz air (2), bulinegyed (2), tűzkár (2), cib bank (2), hotel (2), alku (2), google (2), dimenzió egyesület (2), vízpart (2), mobilbank (2), home office (2), ingatlanárak (2), magyar orvosi kamara (2), marketing (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), ingatlannethu (2), provident (2), közösségi közlekedés (2), cig emabit (2), india (2), Állami számvevőszék (2), bnp paribas cardif (2), egészsébiztosítás (2), lakosság (2), otthon centrum (2), kálózdi tamás (2), eu-átlag (2), fhb csoport (2), develor (2), panaszkezelés (2), aszály (2), green holidays (2), lakásfelújítás (2), gdp-növekedés (2), megélhetés (2), ferma (2), németh dávid (2), informatika (2), devizapiac (2), flottabiztosítás (2), omnibus (2), giro (2), irodapiac (2), generali-providencia (2), kiberbűnözés (2), 2017-es év (2), matolcsy (2), előtakarékosság (2), bilk (2), bűnözés (2), mentőcsomag (2), nyugdíj-biztosítás (2), egészséggazdaság (2), átlag jövedelem (2), Évosz (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), bizalom (2), busz (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), vendégforgalom (2), vásárlóerő (2), nyugdíjas korúak (2), tranzakciós illeték (2), tranzakciószám (2), mkb-pannónia (2), díjnavigátor (2), kgfb-díjak (2), fogyasztói árak (2), táppénz (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), davos (2), nettó átlagkereset (2), flotta (2), miniszterelnökség (2), adózás (2), enet (2), bulgária (2), újlakás-építés (2), terrorfenyegetettség (2), kelet-közép-európa (2), feosz (2), központi költségvetés (2), élelmiszer (2), webkereskedelem (2), átlagfizetés (2), eurózóna (2), szerződéses feltétel (2), etikai kódex (2), unsar (2), fogyasztói várakozás (2), applikáció (2), informatikus (2), coface (2), szerződés (2), konjunktúraindex (2), közösségi iroda (2), Öposz (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), astra (2), toyota (2), védekezés (2), brókercég (2), gki lakáspiaci index (2), faktoring (2), üvegházhatás (2), robogó (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), élelmiszerár (2), árfolyamgát (2), díjnövekedés (2), szakszervezet (2), gyorskölcsön (2), ipari termelői ár (2), tűz (2), fluktuáció (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), pzu (2), újlakás-ár (2), kásler miklós (2), tatarozás (2), költségek (2), nyugdij (2), felújítás (2), energia (2), terror (2), globális felmelegedés (2), közlekedési baleset (2), bankolás (2), waberer (2), egyszerű bejelentés (2), katasztrófavédelem (2), versenyképesség (2), lakásterület (2), kormányprogram (2), okos szemüveg (2), start-up (2), zsarolóvírus (2), úti célok (2), vállalati betét (2), autógyártás (2), pos (2), abi (2), valuta (2), mkb bank (2), tesla (2), használtautó-piac (2), gépjármű-értékesítés (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), kiberkockázat (2), augusztus 20 (2), ovb (2), vodafone (2), capital economics (2), upc (2), sharing economy (2), mkt (2), intrum (2), nemzetgazdasági miniszter (2), áfa-csökkentés (2), mszÉsz (2), gazdaságkutató (2), úti cél (2), autóbérlés (2), magyar közgazdasági társaság (2), garantált bérminimum (2), helyettesítési ráta (2), közösségi gazdaság (2), okos telefon (2), lakásbérlet (2),  (2), életjáradék (2), biztosítási szakosztály (2), tűzeset (2), adóbevétel (2), fizetőeszköz (2), who (2), kárérték (2), theresa may (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), kiadások (2), energiahatékonyság (2), új építésű lakás (2), szokások (2), világgazdasági fórum (2), jvsz (2), hornung Ágnes (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), magyar közút (2), teljesítmény (2), khr (2), kánikula (2), kárrendezés (2), terrorizmus (2), költség (2), kártyahasználat (2), panellakás (2), kereslet (2), közgyűlés (2), fix kamatozású hitel (2), kockázati biztosítás (2), app (2), tesco (2), kampány (2), okosotthon (2), accenture (2), törvénymódosítás (2), zatykó péter (2), terjeszkedés (2), sofőr (2), ipari termelői árak (2), börtönbüntetés (2), tűzesetek (2), felkészülés (2), nit hungary (2), london (2), fapados (2), gépjárműkár (2), online számlázás (2), autópiac (2), gránit bank (2), halálos gázolás (2), kh (2), aegon magyarország (2), Államháztartás (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), piac (2), kid (2), fedezet (2), szolgáltatás (2), baker tilly hungária (2), blokkchain (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), erzsébet-utalvány (2), portfolio (2), üzemanyag-ár (2), cégalapítás (2), járműbiztosítás (2), gazdasági elemzés (2), leányvállalat (2), gazdasági előrejelzés (2), árfolyamváltozás (2), munkáltató (2), eljárás (2), cselekvési terv (2), közösségi finanszírozás (2), olasz (2), lakástűz (2), kilátások (2), kapacitáshiány (2), raiffeisen (2), property technology (2), felsőoktatás (2), önvezető autók (2), lélekszám (2), lakhatási költség (2), okos otthon (2), keresetek (2), biztosítótársaság (2), agrár (2), adós (2), népességcsökkenés (2), háztartások (2), proptech (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), gki konjunktúraindex (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), lakás-áfa (2), unió (2), pioneer (2), erst&young (2), árverés (2), adatkezelés (2), cotar (2), amazon (2), paypal (2), veszteség (2), leányvállalatok (2), háztartások vagyona (2), európai központi bank (2), vállalkozás (2), ukrajna (2), kifizetés (2), piktogram (2), díjnet (2), dimenzió (2), régiós növekedés (2), gazdasági válság (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), termelő (2), fenntarthatóság (2), társasház (2), környezettudatosság (2), adatlopás (2), lakásépítési boom (2), adat (2), pénzpiac (2), commerzbank (2), előzetes adatok 2017 (2), átlagbér (2), követelésvásárlás (2), választás (2), belváros (2), eu-támogatás (2), bűncselekmény (2), kárenyhítési alap (2), adózás előtti eredmény (2), környezetvédelem (2), utazásszervező (2), windisch lászló (2), microsoft (2), thomas hladky (2), social media (2), gyógyvíz (2), kárkifizetés (2), törlesztés (2), gyógyszeripar (2), pénz7 (2), díjak (2), költés (2), szlovén biztosítási piac (2), dublin (2), eladósodás (2), nagy-britannia (2), tesztpálya (2), biztositashu (2), lehel gábor (2), olaszország (2), azenpenzemhu (2), vállalati hitelezés (2), határidők (2), biztos jövő index (2), gyorshajtás (2), beutazás (2), dimenzió biztosító (2), gyógyfürdő (2), orosz biztosítási piac (2), bosch (2), együttműködés (2), demográfia (2), portfoliohu konferencia (2), raiffeisen bank (2), extrém időjárás (2), fejlődő országok (2), versenytörvény (2), román (2), alkalmazás (2), clb (2), éves jövedelem (2), természeti károk (2), egyetemisták (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk