Mérsékelt gazdasági növekedés 2016-ban is

 2016. január 12., kedd 16:30
A A
Új helyzettel kell szembenéznie a globális gazdaságnak: lassul a növekedés a feltörekvő országokban, amelyek a 2007–2008-as pénzügyi válság kirobbanása előtt, majd egészen 2010-ig húzták magukkal a többieket - írja a VG.hu. Ennek nyomán a fejlett régió bővülési üteme is visszaeshet, aminthogy a nyersanyagárak is csökkennek, és a kereskedelmi forgalom is apadhat. Friss elemzésében a Világbank mérsékelte tavaly nyári előrejelzését, így a múlt évben a világgazdaság csak 2,4 százalékkal növekedett, s idén is csak 2,9 százalékra gyorsulhat, s mindkét ütem 0,4 százalékponttal elmarad a júniusi prognózistól.

Brazília, Kína, Oroszország és Dél-Afrika is fékez, s a hatás átterjedhet már régiókra is. A nagy feltörekvő gazdaságok közül csak India élénkülése várható.

A magyar gazdaságra adott júniusi prognózisát részben felfelé módosította a Világbank, amely 2015-re 0,4 százalékponttal nagyobb, 2,8 százalékos növekedést vizionál. Erre az évre, majd 2017-re és 2018-ra 2,5, 2,7 és 3,0 százalékos ütemet vetít előre. Ez megegyezik a cseh gazdaság ütemével, de érdemben elmarad a lengyel (3,7, 3,9, 3,9 százalék) és a szlovák (3,3, 3,5, 3,5 százalék) iram mögött.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (88), öngondoskodás (85), kgfb (84), nyugdíj (76), életbiztosítás (72), katasztrófa (59), bank (53), viszontbiztosítás (52), mnb (50), mabisz (50), gépjármű-biztosítás (48), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), eu (40), generali (39), hitelezés (38), fogyasztóvédelem (34), lakásbiztosítás (33), nem-életbiztosítás (32), biztosítás (32), swiss re (30), baleseti adó (30), utasbiztosítás (28), munich re (28), románia (27), kockázat (24), reálhozam (23), bírság (20), egészségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), viharkár (18), devizahitel (18), befektetés (17), felmérés (17), csalás (17), eiopa (17), természeti katasztrófa (16), casco (16), pénzügyi szektor (16), vagyonbiztosítás (16), allianz (16), hitel (16), union (15), groupama (15), nyereség (15), konferencia (15), autó (14), cea (14), kutatás (14), magánnyugdíj (14), ing (14), felelősségbiztosítás (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), ingatlancom (14), tőkemegfelelés (13), elemzés (13), aegon (12), brexit (12), stressz-teszt (12), gépjármű biztosítás (12), jelentés (12), uniqa (12), felvásárlás (12), kkv (11), gépjármű (11), kárigény (11), kína (11), lakásár (11), balesetbiztosítás (11), usa (10), ngm (10), alkusz (10), használtautó (10), villámkár (10), s&p (10), aviva (10), k&h (10), vig (9), baleset (9), axa (9), árvíz (9), fbamsz (9), telematika (8), nyugdíjbiztosítás (8), k&h biztosító (8), kórház (8), közvetítő (8), kötvény (8), hurrikán (8), alulbiztosítás (8), otp (7), cig pannónia (7), erste (7), betörés (7), ügynök (7), eredmény (7), bamosz (7), akvizíció (7), adósság (7), pénztár (7), egészségügy (7), fitch (7), államkötvény (6), adó (6), genertel (6), lakás (6), munkahely (6), fejlesztés (6), moodys (6), görögország (6), megújuló energia (6), pwc (6), végtörlesztés (6), ingatlan (6), agrárbiztosítás (6), roland berger (6), közvetítés (6), allianz hungária (6), kaszab attila (6), hannover re (6), unit-linked (6), felügyelet (6), hitelminősítés (6), generali csoport (5), gender direktíva (5), közlekedés (5), értékpapírosítás (5), fintech (5), vagyon (5), köbe (5), szerződési jog (5), bróker (5), munkanélküliség (5), am best (5), bankraciohu (5), innováció (5), gdp (5), mobil (5), signal (4), profit (4), lengyelország (4), aon (4), jövedelem (4), kárhányad (4), válság (4), lakáspiac (4), cig pannonia (4), groupama biztosító (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lloyds (4), big data (4), mkb (4), hent (4), századvég (4), iot (4), iais (4), verona (4), 4life direct (4), posta (4), hamisítás elleni nemzeti testület (4), m&a (4), aon benfield (4), buszbaleset (4), birság (4), adatvédelem (4), végtörlesztésl (4), éghajlatváltozás (4), hamisítás (4), viszontbiztosító (3), nfm (3), síbiztosítás (3), összeolvadás (3), foglalkoztatottság (3), drón (3), gyógyszer (3), aaa auto (3), fagykár (3), netriskhu (3), mabisz konferencia (3), államadósság (3), biztonság (3), kiberbiztonság (3), vienna life (3), insurance europe (3), jármű (3), magyarország (3), qbe (3), vienna life biztosító (3), unicredit (3), alapkezelő (3), létszámbővítés (3), nn (3), gfk (3), zöld kártya (3), black friday (3), ey magyarország (3), közúti baleset (3), autóipar (3), lakáshitel (3), nyugdíjpénztár (3), elnök (3), ingatlanbiztosítás (3), adókedvezmény (3), online (3), lízing (3), integráció (3), alulbiztosított (3), limra (3), mikrobiztosítás (3), betegség (3), oecd (3), szlovákia (3), ksh (3), díjfizetés (3), facebook (2), ukrajna (2), mezőgazdaság (2), jogsértés (2), k&h biztos jövő index (2), rekord (2), vienna (2), dimenzió biztosító (2), olasz (2), fejlődő országok (2), oktatás (2), kárérték (2), bűncselekmény (2), gyorshajtás (2), díjak (2), panaszkezelés (2), határidők (2), omnibus (2), budapest bank (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), startup (2), árfolyamgát (2), olaszország (2), bankbiztosítás (2), hitelintézeti szemle (2), lopás (2), unsar (2), thomas hladky (2), határidő (2), lakáhitel (2), bankkártya (2), accenture (2), tanulmány (2), otp bank (2), dróntörvény (2), anglia (2), netrisk (2), földrengés (2), pzu (2), airbnb (2), unió (2), értékesítés (2), kpmg (2), környezettudatosság (2), szabályozás (2), fenntarthatóság (2), eub (2), ferma (2), cig pannónia biztosító (2), blokkchain (2), blokklánc (2), n26 (2), deloitte (2), lakástakarék (2), kötelező (2), thm (2), cyber (2), mastercard (2), ingatlanpiac (2), ausztria (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), régió (2), zurich (2), befektetési alapok (2), nyaralás (2), technológia (2), pioneer (2), biztosítási díj (2), amerika (2), leépítés (2), biztosítótársaság (2), abi (2), világbank (2), egészsébiztosítás (2), astra (2), gki (2), cafeteria (2), vienna insurance group (2), 2017 (2), bankráció (2), gyorsjelentés (2), drágulás (2), Általános egészségbiztosító (2), önvezető autók (2), mesterséges intelligencia (2), tűzesetek (2), vállalkozás (2), marketing (2), eredmények (2), bizalom (2), németország (2), mentőcsomag (2), garancia (2), bíróság (2), díjnavigátor (2), díj (2), biztosításközvetítés (2), piac (2), baker tilly hungária (2), eurostat (2), cotar (2), eset (2), informatika (2), it (2), pénziránytű alapítvány (2), kölcsön (2), kampány (2)
Rendezvényajánló
FBAMSZ VIP fogadás, zártkörű klubkoncert
Időpont:
2017.03.03 - 2017.03.03
Helyszín:
ÖBÖLHÁZ - XI.ker., Budapest, Kopaszi gát 1.
további információk