Kockáztatnak a szabályszerű adatszolgáltatást elmulasztó cégek és cégvezetők

 2014. április 15., kedd 11:44
A A
A hazai vállalkozások jelentős részénél továbbra is alapvető hiányosságok vannak a kötelezően bejelentendő, közhiteles adatbázisokban tárolt céges adatokban – mutat rá a MAZARS legfrissebb kutatása. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a hiányzó adatok miatt különböző szankciókkal és jelentős pénzbírsággal sújthatják a cégeket, illetve adott esetben a vezető tisztségviselőt is.

A MAZARS a közelmúltban egy általános átvilágítást végzett saját ügyfélkörében, amely során a társaságok céges adatainak szabályszerű bejegyzését és a működési formájuknak megfelelő törvényi követelmények meglétét vizsgálta. A felmérés célja az volt, hogy még az új Ptk. március 15-ei hatálybalépését megelőzően felmérje, hogy a korábbi adatfeltöltési és adatszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tettek-e az érintett vállalkozások. A MAZARS felmérése a megvizsgált 300 cég mintegy 13%-ánál talált hiányosságokat.

„A legtöbb esetben a társasággal kapcsolatos alapadatok – amelyek megléte nem csak elvárható, de kötelező is – hiányoztak” – nyilatkozta dr. Borsy János Mátyás, a MAZARS jogi hálózatához, MARCALLIANCE-hoz tartozó Borsy Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje. Sok esetben hiányoztak a tagok, az alapító(k) vagy a felelős tisztségviselők egyes személyes adatai, de olyan is előfordult, hogy egy tag adatai egyáltalán nem voltak bejelentve. Ugyancsak gyakori volt a kézbesítési megbízott megjelölésének hiánya azokban az esetekben, amikor a cégbejegyzési kérelemben külföldi jogi személy, vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező természetes személy szerepelt.

A szakember szerint, a hiányzó adatok miatt különböző szankciókkal sújthatják a cégeket, illetve ha vezetői mulasztás is megállapítható, akkor a vezető tisztségviselőt is.

A hiányosságokat a cégbíróság hivatalból is vizsgálhatja, és probléma esetén a vezető tisztségviselőt 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbírsággal büntetheti, amelyet akár több alkalommal is megismételhet. Ezen túl, ha a törvénysértést nem szüntetik meg, akkor a céget akár törölhetik is a cégjegyzékből. Ilyen esetben a tagoknak lehetősége van arra, hogy a vezető tisztségviselővel szemben kártérítési igényt érvényesítsenek, aki ilyenkor a saját vagyonával felel a mulasztásért.

Borsy János Mátyás szerint még az új Ptk-ra való áttérés előtt érdemes a cégvezetőnek áttekinteni a társaság dokumentumait, illetve a közhiteles adatbázisokban tárolt adatokat is. „A vezetői felelősségre vonatkozó szabályok változása miatt ugyanis az új Ptk. hatálya alatt a bejegyzésre jogosult személynek, illetve a jogi személy jogi képviselőjének érdemes ezekkel kapcsolatban is körültekintően eljárnia” – tette hozzá a szakember.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló
MABISZ Konferencia 2018
Időpont:
2018.11.22 - 2018.11.22
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk