Emelkedőn maradt a magyarországi lízingpiac

 2019. május 20., hétfő 11:00
A A
Az első negyedévben a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen majd 163 milliárd forintot helyeztek ki, ami 10,3 százalékkal haladja meg a 2018 első negyedében elért 147,5 milliárd forintot - derül ki a Magyar Lízingszövetség összesítéséből. A lízingpiaci növekedéshez hozzájárult az autó- és teherautó-eladások emelkedése, a céges gépvásárlások bővülése, és a magyar jegybank kedvezményes hitelprogramja is, az NHP Fix. Ez utóbbiban a legfrissebb adatok szerint egyébként 47 százalék a lízing aránya. A Magyar Lízingszövetség szerint az év egészében is 10 százalék körüli bővülés várható.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke elmondta: “A várakozásainknak megfelelően alakult az első negyedév. A vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások egyre nyitottabbak az alacsony kamatkörnyezet miatt olcsó, emellett rugalmas és költséghatékonya lízingkonstrukciókra. Bár 10 százalékos növekedés elmarad a múlt év egészében elért 13 százalékos többlettől, de továbbra is lendületes bővülésről beszélhetünk.”

Jelentős többlet a cégeknél

A különböző lízingpiaci szegmensek közül a járműfinanszírozás volt a bővülés egyik motorja. A személyautó- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg 13 százalékkal 60,2 milliárd forintra nőtt. Az emelkedés meghaladja az érintett járművek eladásainál látható növekedést, az első negyedévben ugyanis 40 579 személyautó és kisteherautó talált gazdára, ami 10,6 százalékos bővülést jelentett. A személyautókból 8,6, a kisteherautókból viszont - köszönhetően a céges vásárlásoknak - 23 százalékkal több kelt el. Ennek megfelelően a lízingcégeknél is megnőtt a céges forgalom, miközben stagnált a magánszemélyeknek nyújtott finanszírozás. A cégek esetében az új személy- és kisteherautók beszerzéséhez 33,7 milliárd forintos lízingforrást igényeltek, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A masszív emelkedésben a magyar jegybank új, kedvezményes hitelprogramja, az NHP Fix keretében elérhető konstrukciók is szerepet játszottak. 

Tóth Zoltán hozzátette: A flottafinanszírozás is a piaci átlagot meghaladó emelkedés ért el a lízingszövetségi adatok szerint: a 20,5 milliárd forintos finanszírozott összeg 10 százalékos gyarapodást jelent. A teherautó-eladások az első negyedévben 23 százalékkal csökkentek, ez mérséklődés a lízingpiacon is látható volt, a tehergépjárművekre kihelyezett összeg 12 százalékkal 38,7 milliárd forintra esett vissza.

Óriási kereslet a gépfinanszírozásra

Bőven az átlagot meghaladó növekedést értek el a lízingcégek a termelő gépek és az agrárgépek finanszírozásánál. A finanszírozott összeg az előbbinél 49 százalékos emelkedéssel 18,1 milliárd forintra ugrott. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint a tavalyi év utolsó negyedévében a pályázati kifizetésekkel fellendülő forgalom további bővülésében szintén szerepet kapott a jegybank NHP Fix programja és a vállalkozások, azon belül a kis- és középvállalkozások beruházási kedve. Utóbbi két tényező segítette az agrárgép-finanszírozást is a lízingpiacon belül. Az első negyedévben a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg 16,8 milliárd forintra rúgott, ami 39 százalékos emelkedésnek felel meg.

Az év elején induló NHP Fix program gyorsan felfutott, az első negyedévben a lízingcégek már csaknem 31 milliárdot helyeztek ki ebben a formában, ami a teljes üzlet 19 százalékát tette ki. A jegybank friss adatai szerint az össze igénylés 47 százalékát tették ki lízing konstrukciók. Ahogy a korábbi években, az arány (73%) az agrárgépeknél volt a legmagasabb, és ezt követte az építőipari gépek valamint a kis és nagyhaszon-gépjárművek finanszírozása.

Kiemelt szerepben a kkv-k

Nyikos Katalin a kis- és középvállalkozásokról szólva elmondta: a friss adatok illeszkednek az elmúlt évek trendjébe, azaz a kkv-k egyre nyitottabbak a lízingkonstrukciókra a különböző beszerzéseknél. Az elnök utalt arra, hogy a kis- és középvállalkozások kulcsszerepet kapnak a GDP-növekedésben. Felidézte a hivatalos adatokat, amelyek szerint 2010 és 2018 között a kkv-k hozzájárulása a GDP-növekedés üteméhez 24 százalékos volt. Kiemelkedő szerepüket mutatja az is, hogy a foglalkoztatottak 70 százaléka és a hozzáadott érték mintegy fele köthető a kkv-khoz. A magyar jegybank 330 pontból álló versenyképességi programja szerint a kevés magyar kkv hajt végre komolyabb innovációt és ebben bőven van tér az előrelépésre, ahogy az exportjuk is fokozható.

“A fejlődéshez szükséges beszerzésekben, beruházásokban pedig a kkv-k számára kézenfekvő, költséghatékony és rugalmas megoldást jelentenek a lízingkonstrukciók” - hangsúlyozta Nyikos Katalin. A lízingcégek egyre inkább mozdulnak el abba az irányba, hogy a vállalkozások, azon belül a kis- és középvállalkozások univerzális finanszírozói legyenek, azaz bármilyen eszközre legyen szükségük, ahhoz a lízingcégek megfelelő támogatást tudnak nyújtani.

Idézte az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank a KKV-k forráshoz jutásáról szóló rendszeres felmérése adatait (SAFE) ami szerint 2018-ban is a KKV-k számára a lízing kiemelkedően fontos szereppel bír. Lényegében ugyanannyian, a megkérdezettek 40%-a jelölte meg a lízinget mint a vállalkozás számára releváns finanszírozási formát, mint a különböző hitelkereteket (41%). Igen magas azok száma is, akik az elmúlt fél évben vettek igénybe lízinget (18%, míg hitelkeretek esetében ez 20%). A válaszolók 32%-a pedig megnövekedett igényről nyilatkozott. Ezekkel a számokkal a lízing messze megelőzte banki kölcsönöket (így a beruházási hiteleket is) és egyéb finanszírozási formákat.

A Lízingszövetség saját statisztikái is alátámasztják a lízingszektor és a KKV-k együttműködésének jelentőségét. Ezek szerint 2019 első negyedévében a KKV-k számára helyezték ki az új ügyletek mintegy 77%-át, ami arány folyamatos növekedést mutat.

Mire lehet számítani?

A Magyar Lízingszövetség szerint az első negyedévben elért növekedés alapján arra számít, hogy az 2019-es év egészében bővülés várható, részben a jármű- és gépfinanszírozásban várható növekedés révén. A mostani kilátások szerint a finanszírozott összeg 10 százalék körül növekedhet, ami durván 730-770 milliárd forintot jelentene.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló
MÉBOT kongresszus 2019
Időpont:
2019.08.29 - 2019.08.31
Helyszín:
Novotel Szeged Hotel (6721, Szeged, Maros utca 1.)