1,2 milliárd euró felett a hazai online kiskereskedelem

Gilyén Ágnes •  2018. február 27., kedd 14:00
A A
A hagyományos kiskereskedelemhez képest továbbra is háromszoros sebességgel bővül a hazai online értékesítés, a szektor 2017-ben átlépte a 360 milliárd forintos forgalmat - írja a GKI tanulmánya.

 A bővülés mértéke jelzi, hogy az ágazat továbbra is dinamikusan fejlődik, ugyanakkor a korábbi években tapasztalt, évről-évre gyorsuló növekedési ütem megtorpanni látszik, immár második éve 18% körül alakul. Mindez azt jelenti, hogy az egyes boltok és termékkategóriák szintjén korábban is tapasztalt növekedési plafon 2017-ben már az egész online kiskereskedelemben érezteti hatását.

Miközben a kiskereskedelem egésze 2017-ben is „csak” hozzávetőleg 6%-kal bővült, addig az online piac csaknem 18%-kal tudta növelni bevételeit és ezzel már a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 4,3%-a származik internetes értékesítésből.

A piac egészére jellemző, lassuló növekedés ellenére a magyar piacon működő webáruházak 83%-a eredményesebb évet zárt 2017-ben, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott a karácsony előtti egy hónap kiemelkedő teljesítményének. Az utolsó negyedéves dömping ugyanis a Black Friday akciók hatására egyre inkább már csak az ünnepek előtti, szűk 4-5 hetes időszakra koncentrálódik. Az akcióban részt vevő boltok magas aránya (62%) és a minden korábbinál nagyobb méreteket öltő marketing verseny olyan várakozásokat keltett a lakosságban, mely egyértelműen az októberi-novemberi vásárlások visszatartását eredményezte. Kijelenthető tehát, hogy a Black Friday hazánkban is elfoglalta a tengerentúl már régóta birtokolt helyét: kereskedelmi szempontból nálunk is ez a nap jelenti a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét.

Jól jelzi a Black Friday piacalakító hatását, hogy a teljes negyedik negyedéves online költés több mint ötöde – közel nettó 27 milliárd forint – ezen az egy napon realizálódott. Miközben az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 35%-át adta az utolsó negyedév. 2017-ben a Black Friday akciós napot a legtöbb (e-)kereskedő november 24-én tartotta.

Azonban az online kiskereskedelmet jellemző koncentráltság miatt, ezen a napon is leginkább a legnagyobb webáruházak voltak képesek igazán érvényesülni. Ők tudták a lehető legnagyobb akciós választékot, megfelelő raktárkészlettel és látványos – TV-re, rádióra és óriásplakátokra is támaszkodó – marketingkampánnyal párosítani. Ez az aránytalan piaci környezet azt eredményezte, hogy a kisebb szereplők a fekete péntekre már inkább kényszerként tekintenek, mintsem valós, forgalom növelő eszközként. Esetükben a korábbi évekre jellemző piacszerzés után a 2017-es Black Friday már sokkal inkább a piacvesztés minimalizálásáról szólt, vagyis az év közben szerzett vásárlói bázist igyekeztek ezen a napon is „helyben tartani” és az ő igényeiket (választék, készlet, árazás és kiszállítás terén) a lehető legjobban kiszolgálni. A nagyok árnyékában és a „reklámzajban” tehát eltűntek a kisebb e-kereskedők, amit az is jól mutat, hogy összeségében a boltok alig 28%-a számára hozott az előzetesen vártnál jobb eredményt ez a nap, miközben 30% esetében kifejezetten alulteljesített a korábbi évek alapján kialakított várakozásokhoz képest.

Már 3 millió aktív online vásárló van az országban, a trendek szintjén már látható folyamat a 2018-as évben is jellemezni fogja a piacot, azaz a fejlődést a vásárlási intenzitás határozza majd igazán meg.

A Black Friday megmutatta az online áruházak számára, hogy a kommunikációval erősen megtámogatott akciós napok akár jelentős mértékben is képesek változtatni a piaci viszonyokon. Ennek hatására a 2017-es évet egyértelműen a nagy szereplők egymást érő, egymásra licitáló, különböző fantázianevek mögé rejtett nagymértékű leárazásai határozták meg. Bár a második félévben ennek némileg csökkent az intenzitása, az egész évre jellemző folyamat komoly hatással bírt az online kiskereskedelem szereplőire: egyrészt tovább növelte az ilyen akciók szervezésére képes nagyok méretét, másrészt pont az akciók finanszírozásához szükséges tőkével nem rendelkező kisebbek számára okoz egyre nagyobb versenyhátrányt. 

A legrosszabbul a közepes méretű szereplők jártak, akik képesek ugyan felvenni a versenyt megfelelő termékpalettával és folyamatos akciókkal, viszont ezt csak a profitrátájuk nagyobb mértékű beáldozásával tudják elérni. Az erős árverseny 2018-ban is az online szektor jellemzője marad, hiszen a tavalyi év is bebizonyította, hogy ezzel lehet a legnagyobb mértékben piacot szerezni és egyben növelni az online vásárlási gyakoriságot. Ez utóbbi pedig a legfontosabb kulcs a növekedéshez.

Ugyanakkor az online vásárlás a kisebb, befektetői háttérrel nem rendelkező kereskedőknek se reménytelen terep. A webnek köszönhetően a rétegtermékek kereslete és kínálata is virágzik. Az új belépők és szerényebb háttérrel rendelkező kereskedők számára az egyik legkézenfekvőbb növekedési lehetőség a szakosodásban, specializálódásban rejlik. A háttértudást és szakértelmet igénylő kategóriák – mint a szaniter, bútor, építőanyag, autó-motor, sportszer vagy akár a kreatív hobbi – esetén az áruház-választás során az online vásárlók is keresik a többlet információkat, így ezeknél a termékeknél sokszor nem elég csak listázni a kínálatot. Gyors és látványos forgalombővülést lehet elérni a tartalommarketing megfelelő használatával. Ráadásul a tesztek, termékbemutatók, blogok, videók jóval elérhetőbb eszközök, mint a TV reklámok vagy óriásplakátok.

Bár az erős árverseny következtében egyre jobban nyílik az olló a kicsik és nagyok között, pozitív hatása is van az online szereplőkre, hiszen a folyamatos „veszélyként” megjelenő, más országban már komoly háttérrel bíró külföldi kereskedők magyarországi megjelenése így sokkal nagyobb belépési korlátokhoz van kötve. Ezek ellenére a tavalyi évben is volt olyan meghatározó külföldi kereskedő, aki belépett a magyar piacra, aki akár a piaci erőviszonyok formálására is képes lehet a következő években.

Bár alapjaiban véve a marketing és az árverseny határozza meg legnagyobb mértékben a piacot, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vásárlói elvárások már nem csak az árhoz kötődnek.

A folyamatos leértékelések hatására az ár már nem mint választási preferencia jelenik meg a vásárlók részéről, sokkal inkább, mint alapvető elvárás. Mivel a lehetséges online vásárlási helyszínek első körös szűrőjén már csak azok az áruházak jutnak át, akik kedvező ajánlattal érik el a fogyasztókat, a tényleges választási szempontokat egyre inkább a szolgáltatási minőség, a szervezettség és a kapcsolt szolgáltatások (fizetési lehetőségek, átvételi lehetőségek, raktárkészlet stb.) fogják meghatározni.

Egyre erősebben jelenik meg a személyes átvételi lehetőség iránti igény is a fogyasztói preferenciák között. Ezt bizonyítja az is, hogy a teljes online kiskereskedelmi forgalom közel 80%-a ilyen kereskedésekben realizálódik.
Ezt a trendet a tisztán online kereskedő áruházak is kezdik felismerni, így egyre nagyobb arányban nyitnak hagyományos üzletet vagy átvételi pontot. Az offline jelenlét egyébként már nem feltétlenül a teljes értékű kereskedelmi egység üzemeltetését jelenti, egyre gyakoribb példa hazánkban saját átadópont (angol nevén pickup point) üzemeltetése is. Ezeknek az üzleteknek az a sajátossága, hogy nem rendelkeznek saját árukészlettel, csupán a webre érkező rendelések kiszolgálásával foglalkoznak. Előnye ennek a modellnek, hogy nem igényel nagy üzlethelységet és az átvételi folyamat is nagyon gyors. Ugyanakkor – bármennyire is csábító az ilyen egységek megjelenése, kirakata – az utcáról betérő vásárlót nem, vagy csak korlátozott módon képesek kiszolgálni. Emellett, az átadópontokban nem mindig biztosított a szakképzett eladói háttér sem.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Egyre gyakrabban foglalunk szállást a neten keresztül

2017-ben 30 százalékkal nőtt a Szallas.hu árbevétele, a külföldről származó bevételek...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (74), felmérés (73), ingatlan (69), generali (62), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), biztosítás (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (49), gépjármű-biztosítás (48), növekedés (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), lakáspiac (36), építőipar (36), nem-életbiztosítás (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (33), viharkár (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), lakás (31), swiss re (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), munkanélküliség (29), felelősségbiztosítás (29), digitalizáció (28), lakásépítés (28), klímaváltozás (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), gki (21), fintech (21), hitelminősítő (21), ngm (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), természeti katasztrófa (21), kína (21), baleset (20), hitelfelvétel (20), bankkártya (20), kkv (20), konferencia (20), devizahitel (19), négyzetméterár (19), balesetbiztosítás (19), profit (18), roland berger (18), csalás (18), felvásárlás (18), eiopa (18), magyar nemzeti bank (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), jelentés (17), uniqa (16), budapest (16), statisztika (16), magánnyugdíj (16), gépjármű (15), ing (15), új lakás (15), nn (15), innováció (15), albérlet (15), gazdasági növekedés (15), magyarország (15), nyaralás (14), eb (14), cig pannonia (14), usa (14), vig (14), nav (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), fbamsz (14), cea (14), startup (13), insurtech (13), k&h biztosító (13), union biztosító (13), használtautó (13), tanulmány (13), finanszírozás (13), előrejelzés (13), tőkemegfelelés (13), euróövezet (13), csok (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), árvíz (13), stressz-teszt (12), groupama biztosító (12), telematika (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), munkaerőhiány (12), önvezető autó (12), axa (12), utazás (12), gépjármű biztosítás (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), euroövezet (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), eredmény (11), jövedelem (11), áremelkedés (11), alkusz (11), kiskereskedelem (11), hent (11), adó (11), vihar (11), cafeteria (11), hurrikán (11), kárigény (11), kártérítés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), állami támogatás (10), betörés (10), aviva (10), villámkár (10), moodys (10), ingatlanár (10), s&p (10), prognózis (10), internet (10), netriskhu (10), erste (10), egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), lakástakarék (10), oecd (10), generali csoport (10), varga mihály (10), nyugdíjpénztár (10), költségvetés (10), otp bank (10), változó kamatozás (9), biztosítási piac (9), bamosz (9), nyesz (9), fix kamatozás (9), mkb (9), kötelező (9), gdpr (9), elektromos autó (9), családi ház (9), államadósság (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), lakásárak (9), kiberbűnűzés (9), fejlesztés (9), export (9), autóeladás (9), online (9), balaton (9), belföldi turizmus (9), netrisk (9), mobil (9), németország (8), külföldi utazás (8), közlekedés (8), egészségpénztár (8), nn biztosító (8), határidő (8), adósság (8), otthon (8), unicredit (8), pwc (8), vállalatok (8), hozam (8), duna house (8), nők (8), európai bizottság (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), vizsgálat (8), használt lakás (8), verona (8), horvátország (8), munkahely (8), készpénz (8), közvetítő (8), kpmg (8), ügynök (8), kiberbiztosítás (8), logisztika (8), kórház (8), vagyon (8), biztosító (8), pénztár (8), kötvény (8), világbank (8), drágulás (8), buszbaleset (7), foglalkoztatottság (7), hiány (7), népességfogyás (7), görögország (7), hitelkártya (7), ey magyarország (7), mezőgazdasági biztosítás (7), díj (7), forgalom (7), államháztartási hiány (7), cig (7), muisz (7), fitch (7), 4life direct (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), erste bank (7), eset (7), osztalék (7), kedvezményes áfa (7), unit-linked (7), újlakás-építési piac (7), pandurics anett (7), idd (7), juttatás (7), akvizíció (7), államkötvény (7), munkaerő (7), vienna life (7), vásárlás (7), makrogazdaság (7), kaszab attila (7), lakossági megtakarítás (7), bérleti díj (7), felügyelet (6), forint (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), mge (6), halálozás (6), hálapénz (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), egészségbiztosítási rendszer (6), fagykár (6), vidék (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), pénzügyminisztérium (6), tőzsde (6), okostelefon (6), erste biztosító (6), elöregedés (6), hannover re (6), időskor (6), bróker (6), tbsz (6), mezőgazdaság (6), thm (6), hitelminősítés (6), szabályozás (6), népesség (6), veronai buszbaleset (6), éghajlatváltozás (6), köbe (6), import (6), hosszú hétvége (6), allianz hungária (6), végtörlesztés (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), csőd (6), otp nyugdíjpénztár (6), közvetítés (6), államháztartás (6), signal (6), jelzáloghitel (6), megújuló energia (6), lízing (6), mobilfizetés (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), gfk (6), adatvédelem (6), vállalati hitel (5), síbiztosítás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), értékpapírosítás (5), kibertámadás (5), lakástakarékpénztár (5), ingatlanbiztosítás (5), black friday (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), újautó-eladás (5), gvh (5), budapest bank (5), válság (5), állampapír (5), ipar (5), mesterséges intelligencia (5), bankok (5), lloyds (5), lakásbérlés (5), gyógyszer (5), részvény (5), adójóváírás (5), vienna life biztosító (5), y generáció (5), használt autó (5), korrupció (5), elnök (5), kamat (5), fhb (5), rekord (5), átlagkereset (5), gender direktíva (5), oktatás (5), online kereskedelem (5), ausztria (5), mtÜ (5), am best (5), gazdaság (5), szerződési jog (5), betegség (5), bankszámla (5), autómegosztás (5), mabiasz (5), átlagéletkor (5), díjfizetés (5), big data (5), internet-használat (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), szegénység (5), fogyasztási hitel (5), újépítésű lakás (5), bér (5), iot (5), piaci részesedés (5), átlagjövedelem (5), időjárás (5), nyugdíjrendszer (5), munkaerőköltség (5), szÉp-kártya (5), fundamenta (5), eek (5), ekb (5), ügyfélélmény (4), bankrendszer (4), gépjárműpiac (4), befektetési alap (4), gyógyturizmus (4), vienna insurance group (4), díjemelkedés (4), születés (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), adóbevallás (4), cib (4), bdo (4), green holiday (4), háztartás (4), iroda (4), atradius (4), robot (4), atm (4), várható élettartam (4), uniqa biztosító zrt (4), oroszország (4), minimálbér (4), törlesztőrészlet (4), felosztó-kirovó rendszer (4), lakáseladás (4), férfiak (4), csehország (4), betét (4), webáruház (4), ryanair (4), tállai andrás (4), mobiltelefon (4), kerékpár (4), jégkár (4), datahouse (4), 2017 (4), eladás (4), nfm (4), fogyasztói ár (4), külföldi munkavállalás (4), kereset (4), drón (4), orvoshiány (4), magán nyugdíjpénztár (4), dízelautó (4), kátyúkár (4), jegybank (4), biztosítók (4), szállodaépítés (4), visa (4), foglalkoztatás (4), támogatás (4), otp ingatlanpont (4), klímavédelem (4), euro (4), átalakítás (4), ey (4), végtörlesztésl (4), anyagköltségalapanyagár (4), jogsértés (4), európa (4), biztosításközvetítés (4), qbe (4), magánkórház (4), birság (4), szlovákia (4), posta (4), aon benfield (4), airbnb (4), kátyú (4), imf (4), iais (4), m&a (4), uber (4), régió (4), közúti baleset (4), insurance europe (4), húsvét (4), külkereskedelem (4), aon (4), adókedvezmény (4), századvég (4), kárhányad (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), egyesülés (4), lopás (4), áfa (4), lakáscél (4), lakhatás (4), ltp (4), feldolgozóipar (3), szálloda (3), e-kereskedelem (3), termelés (3), zurich (3), robotizáció (3), beszerzésimenedzser-index (3), kiskereskedelmi forgalom (3), cig pannónia biztosító (3), viszontbiztosító (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), jármű (3), nak (3), fúzió (3), autóbiztosítás (3), k&h biztos jövő index (3), nem teljesítő hitel (3), deficit (3), n26 (3), lakossági fogyasztás (3), revolut (3), dróntörvény (3), ár (3), gépjármű asszisztencia (3), vienna (3), it (3), bruttó bér (3), interjú (3), béren kívüli juttatás (3), gyorsjelentés (3), elektromobilitás (3), hitelintézeti szemle (3), blokklánc (3), privátbank (3), irodaház (3), bevétel (3), információs technológia (3), ingatlanértékesítés (3), bankszektor (3), opten (3), város (3), mikrocenzus (3), utazási iroda (3), leépítés (3), eub (3), kárbejelentés (3), cp contact (3), bruttó átlagkereset (3), kiadás (3), kerület (3), uniqa biztosító (3), kiadó lakás (3), felszámolás (3), k&h bank (3), sberbank (3), átutalás (3), bérleti díjak (3), psd2 (3), légi közlekedés (3), hr (3), luxemburg (3), használtautó-import (3), magyar lízingszövetség (3), szolvencia ii (3), forintárfolyam (3), bankbiztosítás (3), facebook (3), gilyén ágnes (3), aig (3), orfk (3), pénztárak (3), új autó (3), nyugdíjas (3), blockchain (3), felmondás (3), lakáhitel (3), bizalmi index (3), létszámbővítés (3), technológia (3), értékesítés (3), pályázat (3), biztosítási díj (3), egészség (3), befektetési alapok (3), repülés (3), telenor (3), pénzügyi tudatosság (3), mi (3), agglomeráció (3), carsharing (3), magyar bankszövetség (3), újautó-értékesítés (3), autókereskedelem (3), zöld kártya (3), újlakás (3), mtsz (3), posta biztosító (3), kölcsön (3), raktár (3), trenkwalder (3), teszt (3), acea (3), automatizáció (3), biztonság (3), munka (3), karácsony (3), ipsos (3), ügyfélszolgálat (3), házasságkötés (3), nagyváros (3), gépjárműpark (3), büntetés (3), szigorítás (3), kereskedelem (3), euró (3), integráció (3), bevándorlás (3), amerika (3), aaa auto (3), Ász (3), kátyúbiztosítás (3), készház (3), ingatlan lakás (3), blochamps capital (3), alapkamat (3), limra (3), rezsi (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), időskori függőségi ráta (3), világgazdaság (3), adóhivatal (3), mabisz konferencia (3), főváros (3), biztosítási adó (3), szlovénia (3), alulbiztosított (3), anglia (3), földrengés (3), várólista (3), felelősség (3), szállodaszövetség (3), nyaraló (3), munkajövedelem (3), nfsz (3), munkabér (3), használtautó-eladás (3), álláskereső (3), domokos lászló (3), eredmények (3), bankbetét (3), mikrobiztosítás (3), energiafogyasztás (3), alapkezelő (3), cégmegszűnés (3), árfolyam (3), intrum justitia (3), bíróság (3), online vásárlás (3), hitelállomány (3), külkereskedelmi többlet (3), pénziránytű alapítvány (3), felfüggesztés (2), garzon (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), ajándék (2), etikus életbiztosítás (2), társadalombiztosítás (2), szép-kártya (2), ilo (2), 2018 (2), deviza (2), életszínvonal (2), neak (2), ifrs (2), mobiltárca (2), garancia (2), munkavállaló (2), moodys investors service (2), cyber (2), bankadó (2), wizz air (2), bulinegyed (2), tűzkár (2), cib bank (2), hotel (2), alku (2), google (2), dimenzió egyesület (2), vízpart (2), mobilbank (2), home office (2), ingatlanárak (2), magyar orvosi kamara (2), marketing (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), ingatlannethu (2), provident (2), közösségi közlekedés (2), cig emabit (2), india (2), Állami számvevőszék (2), bnp paribas cardif (2), egészsébiztosítás (2), lakosság (2), otthon centrum (2), kálózdi tamás (2), eu-átlag (2), fhb csoport (2), develor (2), panaszkezelés (2), aszály (2), green holidays (2), lakásfelújítás (2), gdp-növekedés (2), megélhetés (2), ferma (2), németh dávid (2), informatika (2), devizapiac (2), flottabiztosítás (2), omnibus (2), giro (2), irodapiac (2), generali-providencia (2), kiberbűnözés (2), 2017-es év (2), matolcsy (2), előtakarékosság (2), bilk (2), bűnözés (2), mentőcsomag (2), nyugdíj-biztosítás (2), egészséggazdaság (2), átlag jövedelem (2), Évosz (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), bizalom (2), busz (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), vendégforgalom (2), vásárlóerő (2), nyugdíjas korúak (2), tranzakciós illeték (2), tranzakciószám (2), mkb-pannónia (2), díjnavigátor (2), kgfb-díjak (2), fogyasztói árak (2), táppénz (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), davos (2), nettó átlagkereset (2), flotta (2), miniszterelnökség (2), adózás (2), enet (2), bulgária (2), újlakás-építés (2), terrorfenyegetettség (2), kelet-közép-európa (2), feosz (2), központi költségvetés (2), élelmiszer (2), webkereskedelem (2), átlagfizetés (2), eurózóna (2), szerződéses feltétel (2), etikai kódex (2), unsar (2), fogyasztói várakozás (2), applikáció (2), informatikus (2), coface (2), szerződés (2), konjunktúraindex (2), közösségi iroda (2), Öposz (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), astra (2), toyota (2), védekezés (2), brókercég (2), gki lakáspiaci index (2), faktoring (2), üvegházhatás (2), robogó (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), élelmiszerár (2), árfolyamgát (2), díjnövekedés (2), szakszervezet (2), gyorskölcsön (2), ipari termelői ár (2), tűz (2), fluktuáció (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), pzu (2), újlakás-ár (2), kásler miklós (2), tatarozás (2), költségek (2), nyugdij (2), felújítás (2), energia (2), terror (2), globális felmelegedés (2), közlekedési baleset (2), bankolás (2), waberer (2), egyszerű bejelentés (2), katasztrófavédelem (2), versenyképesség (2), lakásterület (2), kormányprogram (2), okos szemüveg (2), start-up (2), zsarolóvírus (2), úti célok (2), vállalati betét (2), autógyártás (2), pos (2), abi (2), valuta (2), mkb bank (2), tesla (2), használtautó-piac (2), gépjármű-értékesítés (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), kiberkockázat (2), augusztus 20 (2), ovb (2), vodafone (2), capital economics (2), upc (2), sharing economy (2), mkt (2), intrum (2), nemzetgazdasági miniszter (2), áfa-csökkentés (2), mszÉsz (2), gazdaságkutató (2), úti cél (2), autóbérlés (2), magyar közgazdasági társaság (2), garantált bérminimum (2), helyettesítési ráta (2), közösségi gazdaság (2), okos telefon (2), lakásbérlet (2),  (2), életjáradék (2), biztosítási szakosztály (2), tűzeset (2), adóbevétel (2), fizetőeszköz (2), who (2), kárérték (2), theresa may (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), kiadások (2), energiahatékonyság (2), új építésű lakás (2), szokások (2), világgazdasági fórum (2), jvsz (2), hornung Ágnes (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), magyar közút (2), teljesítmény (2), khr (2), kánikula (2), kárrendezés (2), terrorizmus (2), költség (2), kártyahasználat (2), panellakás (2), kereslet (2), közgyűlés (2), fix kamatozású hitel (2), kockázati biztosítás (2), app (2), tesco (2), kampány (2), okosotthon (2), accenture (2), törvénymódosítás (2), zatykó péter (2), terjeszkedés (2), sofőr (2), ipari termelői árak (2), börtönbüntetés (2), tűzesetek (2), felkészülés (2), nit hungary (2), london (2), fapados (2), gépjárműkár (2), online számlázás (2), autópiac (2), gránit bank (2), halálos gázolás (2), kh (2), aegon magyarország (2), Államháztartás (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), piac (2), kid (2), fedezet (2), szolgáltatás (2), baker tilly hungária (2), blokkchain (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), erzsébet-utalvány (2), portfolio (2), üzemanyag-ár (2), cégalapítás (2), járműbiztosítás (2), gazdasági elemzés (2), leányvállalat (2), gazdasági előrejelzés (2), árfolyamváltozás (2), munkáltató (2), eljárás (2), cselekvési terv (2), közösségi finanszírozás (2), olasz (2), lakástűz (2), kilátások (2), kapacitáshiány (2), raiffeisen (2), property technology (2), felsőoktatás (2), önvezető autók (2), lélekszám (2), lakhatási költség (2), okos otthon (2), keresetek (2), biztosítótársaság (2), agrár (2), adós (2), népességcsökkenés (2), háztartások (2), proptech (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), gki konjunktúraindex (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), lakás-áfa (2), unió (2), pioneer (2), erst&young (2), árverés (2), adatkezelés (2), cotar (2), amazon (2), paypal (2), veszteség (2), leányvállalatok (2), háztartások vagyona (2), európai központi bank (2), vállalkozás (2), ukrajna (2), kifizetés (2), piktogram (2), díjnet (2), dimenzió (2), régiós növekedés (2), gazdasági válság (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), termelő (2), fenntarthatóság (2), társasház (2), környezettudatosság (2), adatlopás (2), lakásépítési boom (2), adat (2), pénzpiac (2), commerzbank (2), előzetes adatok 2017 (2), átlagbér (2), követelésvásárlás (2), választás (2), belváros (2), eu-támogatás (2), bűncselekmény (2), kárenyhítési alap (2), adózás előtti eredmény (2), környezetvédelem (2), utazásszervező (2), windisch lászló (2), microsoft (2), thomas hladky (2), social media (2), gyógyvíz (2), kárkifizetés (2), törlesztés (2), gyógyszeripar (2), pénz7 (2), díjak (2), költés (2), szlovén biztosítási piac (2), dublin (2), eladósodás (2), nagy-britannia (2), tesztpálya (2), biztositashu (2), lehel gábor (2), olaszország (2), azenpenzemhu (2), vállalati hitelezés (2), határidők (2), biztos jövő index (2), gyorshajtás (2), beutazás (2), dimenzió biztosító (2), gyógyfürdő (2), orosz biztosítási piac (2), bosch (2), együttműködés (2), demográfia (2), portfoliohu konferencia (2), raiffeisen bank (2), extrém időjárás (2), fejlődő országok (2), versenytörvény (2), román (2), alkalmazás (2), clb (2), éves jövedelem (2), természeti károk (2), egyetemisták (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk