Nyugdíjhelyzet a világban: hazánk gyengén muzsikál

 2014. június 12., csütörtök 5:55
A A
Kiemelten nagy szükség lenne arra, hogy az emberek rendelkezzenek nyugdíjcélú megtakarításokkal, ennek ellenére a magyarok közel felének egyáltalán nincs stratégiája, terve a nyugdíjas éveire vonatkozóan. A megkérdezettek számolnak azzal, hogy tovább kell majd dolgozniuk, vagyis a rugalmas nyugdíjba vonulás lehet a követendő modell a jövőben. Az Aegon Nyugdíj-felkészültégi Indexe a lehetséges 10 pontból hazánkban mindössze 4,9 volt, mellyel utolsó előtti helyen végeztünk a 15 országból álló ranglistán.

Az Aegon immár három éve minden évben elvégzi azt a tizenöt országra, köztük Kínára és az Egyesült Államokra is kiterjedő nyugdíj-felkészültségi kutatást, amely azt vizsgálja, hogy az emberek mit gondolnak a nyugdíjas éveikről. A 2014. évi kutatás eredményei egyértelműen jelzik, hogy nagyon sokan aggodalommal tekintenek a nyugdíjas korukra. Nincsenek kellőképpen felkészülve, de ami még ennél is aggasztóbb, nem teszik meg a szükséges lépéseket sem.

A megkérdezettek továbbra is pozitív várakozásokkal tekintenek a nyugdíjas évekre, sokan a pihenésre (46%), és a szabadság érzésére (41%) asszociálnak róla. Azonban az alkalmazottak egyharmada (34%) pesszimista afelől, hogy vajon lesz-e elegendő nyugdíja a megélhetésre, és csupán 19% “nagyon” vagy “módfelett” biztos abban, hogy a kényelmesnek vélt életstílust nyugdíjasként is fenn tudják majd tartani. Ez a bizonyosság különösen alacsony Európában: Franciaországban csupán a megkérdezettek 6%-a, Lengyelországban pedig 4%-a bízik benne. Hazánkban ez az arány 9 százalék.

Hatból egy megkérdezett (18%) véli úgy, hogy a jobb sora lesz a mai nyugdíjasoknál. Különösen Európában és Észak-Amerikában gondolják sokan úgy, hogy a szüleik és a nagyszüleik nyugdíjas évei a jövő generációi számára már nem lesz realitás. A jövő nyugdíjasaival kapcsolatos pesszimizmus Németországban a legmagasabb, ahol 80% gondolja, hogy a jövőben rosszabb lesz a helyzet, hazánkban ez az arány 78%, míg Indiában mindössze 18%.

A jövőben nagyon másképp fogunk a nyugdíjas évekre tekinteni. A rugalmas nyugdíjba vonulás azt jelenti, hogy a nyugdíj melletti munkavállalás szerepe egyre fontosabb lesz.

Az Aegon Nyugdíj-felkészültségi Index átfogó módon határozza meg a nyugdíjra való felkészülés mértékét. A tavalyi évhez viszonyítva javult ugyan az index, de mégis a maximális 10 pontból még mindig 6 alatt van. Ez arra enged következtetni, hogy a felkészültség általános szintje még mindig alacsony, és az eddiginél sokkal többet kell tenni a felkészülés érdekében.


Nagy szükség lenne pénzügyi tervezésre!

Az idei felmérés egyik fő üzenete, hogy óriási szükség van arra, hogy az emberek felkészüljenek a nyugdíjas éveikre. Nagyon kevesen rendelkeznek nyugdíjstratégiával, sokaknak – Magyaországon például 45% - egyáltalán nincs stratégiájuk. Itthon az emberek 75%-ának nincs vészhelyzeti terve sem arra az esetre, ha a nyugdíjkorhatár elérése előtt munkaképtelenné válna. Aki rendelkezik valamilyen tervvel a jövedelem előteremtésére, az elsősorban a likvid megtakarításaira, vagyis nagyrészt készpénzre támaszkodna, amely, mint tudjuk, könnyen elfogy, és nincs is hozama. Globálisan a válaszadók mintegy harmada a dolgozó házastársára támaszkodna, mintegy ötöde pedig kisebb lakásba költözne.

A felmérésben olyan személyek is részt vettek, akik már nyugdíjba vonultak. Közel felük a tervezettnél hamarabb ment nyugdíjba, elsősorban egészségi állapotuk, vagy munkájuk elvesztése miatt. Ebből is látszik tehát, hogy pénzügyi tervezésre mindenképp szükség van.

A felkészülés legjobb módja az, ha valaki korán kezdi, és rendszeresen félretesz. A „rendszeres megtakarítók” 34%-a magas indexet ért el, míg a „nem megtakarítók” 82%-a alacsonyat. Prioritássá kell tenni, hogy minél többen kezdjenek hosszú távon takarékoskodni, és tegyenek rendszeresen félre a nyugdíjas éveikre egy átfogó nyugdíjtervezési stratégia alapján. A felmérés során azt is megkérdezték, hogy milyen ösztönzők segítenének a nyugdíjas évekre történő megtakarításra. Nem meglepő módon, a válaszadók közel fele a fizetésemelést említette, 35 százalék a kiszámíthatóbb gazdasági környezetet nevezte meg fő motiváló tényezőként, amely arány ráadásul hazánkban volt a legmagasabb, 53%. Közel minden harmadik válaszadó az adókedvezményeket említette, amely hazánkban szintén magasabb arányt, 44%-ot ért el. A munkáltatói nyugdíj-hozzájárulás a 15 országot együtt tekintve, a válaszadók 27%-át ösztönözné megtakarításra.

Az Aegon jelentése szerint a megoldás részben az lehet, ha a nyugdíjtervezés mindenki számára elérhetővé válik, amelyhez egyszerűbb, könnyebben kezelhető termékekre, és megfelelő információra lenne szükség. A pénzügyi szakma felelőssége itt tehát kiemelten fontos.

A háztartásokra nehezedő anyagi terhek szolgálnak magyarázatul arra, hogy oly sokan miért nem tesznek félre eleget a nyugdíjukra. Az alkalmazottaknak csupán 28%-a állítja magáról, hogy eleget takarít meg a nyugdíjas éveire. A jelen gazdasági realitásának tükrében a kormányok, a munkaadók és a nyugdíjrendszerek osztoznak azon a felelősségen, hogy minél jobban segítsenek az embereknek megtervezni a nyugdíjas éveiket. Ehhez a tervezés folyamatát a lehető legegyszerűbbé kell tenni, és megfelelő adókedvezményeket kell biztosítani a nyugdíjcélú megtakarításokra.

A munkáltatóknak kettős szerepük van mindebben. Egyrészt anyagi támogatást kell nyújtaniuk munkáltatói nyugdíj és egyéb munkahelyi megtakarítási módozatok formájában, valamint olyan szolgáltatásokat is elérhetővé kell tenniük az alkalmazottak számára, mint például az online nyugdíjtervezés vagy a pénzügyi tanácsadás. Az alkalmazottak 63%-a szimpatikusnak tartaná, ha a fizetéséből munkáltató automatikusan félretenne egy részt a munkáltató nyugdíjalapba.

A felmérés harmadik üzenete az, hogy a nyugdíjazás jövőbeli modellje a rugalmasságra fog épülni. Az Aegon jelentése felhívja a figyelmet az aktív időskorra és a foglalkoztatás kitolódására is. A mostani alkalmazottak közül sokan eleve arra számítanak, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgozni fognak valamilyen formában, 29%-uk szerint a nyugdíjazást követően részmunkaidőben szeretnék folytatni a munkájukat mielőtt végleg nyugdíjba vonulnak, míg 17% úgy tervezi, hogy nyugdíjasként is végig folytatják a munkát részmunkaidőben. Az alkalmazottak csupán 32%-a véli úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérésével abbahagyják az aktív munkát. A magyarok 38%-a azonnal nyugdíjba menne, 43%-uk azonban valamilyen módon folytatná a munkát.

Nyilvánvalóan látszik a kutatásból, hogy a munkaadóknak is több támogatást kell biztosítaniuk a rugalmas nyugdíjba vonulás érdekében. Jelenleg a munkáltatóknak csupán 23%-a teszi lehetővé, hogy az alkalmazottak a nyugdíjkorhatár elérését követően részmunkaidőben folytassák a munkát, és csak 12%-uk biztosít átképzést. Az alkalmazottak 52%-a szerint a munkaadójuk nem ad elég információt vagy támogatást, ami segítene a munkavállalóknak átlépni a nyugdíjas évekbe.

Mi a teendő?

Az Aegon, a felmérés alapján javaslatokat is megfogalmazott, miszerint a munkaadók és a kormányok sokat segíthetnének azzal, hogy felhívják a figyelmet a témára és ösztönzik a munkahelyi megtakarításokat, hiszen az a felmérésből kiderül, hogy sokan tudatában vannak a nyugdíjcélú megtakarítások szükségességével, mégsem teszik meg a szükséges lépéseket.

A másik fontos javaslat, elsősorban a lakosság felé, hogy korán kell elkezdeni a takarékoskodást és rendszeresen félre kell tenni, akár kis összegekben is. Fel kell készülni a nem várt élethelyzetekre, eseményekre.

A megtakarítások ösztönzését, legyen az adókedvezmény, vagy munkáltatói hozzájárulás, fenn kell tartani, növelni kell. Hazánkban például hiába érhető el szja-kedvezmény, kellő jövedelem nélkül nem mindenki tudja maximálisan kihasználni azt. Megoldás lehetne helyette az egyösszegű, fix támogatás, amely szélesebb társadalmi rétegek számára elérhetővé tenné a kedvezményt.

Nyugdíjkalkulátor: a többség 50-100 ezer forint közötti nyugdíjra számíthat


Az Aegon Magyarország egy speciális online nyugdíjkalkulátort készített, amelynek segítségével bárki kiszámolhatja, hogy körülbelül mekkora nyugellátásra számíthat, és mekkora összeget kell félretennie, hogy a mostani igényeinek megfelelő nyugdíjas éveket biztosíthasson saját maga számára.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy idén január-május között közel 62 ezren végeztek kalkulációt, többségük 34-53 közötti. Ez alapján a legtöbb látogató (43%) 50001-100000 forint közötti öregségi nyugdíjra számíthat a jelenlegi jogszabályok alapján, 14% pedig 50 ezer forintra sem számíthat nyugdíjas éveiben.

Az elmúlt fél év, nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatos tapasztalatairól Szombat Tamás, az Aegon ügyvezetője elmondta, hogy 25-30%-os állomány-növekményt sikerült elérniük, vagyis a piac elindult. Ez nagyrészt a tanácsadói hálózatnak köszönhető. Az online felületen, heti 4-10 szerződést kötnek az ügyfelek maguktól, ők azonban a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, akik jellemzően alacsonyabb díjra kötnek szerződést.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló

Időpont:
-
Helyszín: