NN: egyre fiatalabb korban kezdik a készülődést nyugdíjas éveikre a magyarok

 2016. január 22., péntek 11:34
A A
A férfiak és a nők közel azonos arányban kötnek nyugdíjbiztosítást, a nők viszont korábban kezdenek el felkészülni a nyugdíjas évekre. A 40-es korosztályban a nők kötik a legtöbb nyugdíjbiztosítást, míg a csak pár évvel a nyugdíj előtt ébredők között már 70 százalék a férfiak aránya – derült ki a nyugdíjbiztosításokban piacvezető NN Biztosító elemzéséből, amelyet a Motiva Nyugdíjbiztosítás több mint 19 000 ügyfelének országos adatai alapján készített.

Még mindig túl későn kezdenek nyugdíjas éveikről gondoskodni a magyarok, ám ha a tendenciákat figyeljük, egyértelmű javulás érzékelhető. 2014 első félévéhez képest, mikor a Motiva nyugdíjbiztosítás megjelent, a szerződők átlagéletkora 3,5 évet csökkent. Vagyis egyre fiatalabban ébredünk rá az öngondoskodás szükségességére.

A megtakarítók között a negyvenesek vannak a legtöbben: tízből átlagosan négy Motiva Nyugdíjbiztosítást kötő ügyfél 40 és 49 év közötti. Tehát az ügyfelek mintegy 40 százaléka 40-es éveiben teszi meg az első érdemi lépéseket a felkészülésre. A biztosító statisztikáiból az is kiderült: negyvenes éveik előtt az ügyfeleknek ma már 16,5 százaléka köt Motiva-szerződést, ami szintén azt jelzi, hogy egyre korábban ébredünk rá az öngondoskodás fontosságára. Összességében minden 25. szerződő még ma is csak 60 éves kora felett kapcsol és kezd gyűjteni idős napjaira.

„A szerződők között valamivel többen vannak a nők, 7 százalékponttal nagyobb az arányuk az összes Motiva-tulajdonos között. Ugyanakkor a számok arra is utalnak, hogy nők előbb ébrednek rá a nyugdíjmegtakarítás fontosságára: többségük a 40-es korosztályban a legszembetűnőbb: 13 százalékponttal vezetnek a férfiak előtt. Ezzel szemben azok között, akik csak röviddel a nyugdíj előtt szerződnek, már 70 százalék a férfiak aránya.” – magyarázta az eredményeket Szabó Anikó, az NN Biztosító marketingigazgatója, majd hozzátette – „Pedig a jó stratégia a korai megtakarítás: minél előbb elkezd valaki megtakarítani időskorára, annál kisebb összeget kell félretennie havonta.”

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (91), kgfb (87), öngondoskodás (86), nyugdíj (77), életbiztosítás (73), mnb (73), mabisz (59), katasztrófa (59), bank (55), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), fogyasztóvédelem (46), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), generali (41), eu (40), hitelezés (38), lakásbiztosítás (37), biztosítás (34), nem-életbiztosítás (32), baleseti adó (30), swiss re (30), utasbiztosítás (29), munich re (28), románia (28), bírság (26), ingatlancom (25), kockázat (24), reálhozam (23), egészségbiztosítás (22), felmérés (22), elemzés (22), klímaváltozás (19), lakásár (19), viharkár (19), hitelminősítő (19), hitel (19), devizahitel (18), eiopa (18), kutatás (18), felelősségbiztosítás (18), casco (17), csalás (17), befektetés (17), allianz (17), vagyonbiztosítás (17), pénzügyi szektor (16), union (16), természeti katasztrófa (16), brexit (16), groupama (15), magánnyugdíj (15), konferencia (15), nyereség (15), ing (14), eb (14), autó (14), cea (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (13), felvásárlás (13), tőkemegfelelés (13), bankraciohu (13), gépjármű biztosítás (12), jelentés (12), gépjármű (12), uniqa (12), stressz-teszt (12), balesetbiztosítás (12), kkv (12), kína (11), k&h (11), kárigény (11), roland berger (11), cig pannonia (10), fbamsz (10), ngm (10), telematika (10), s&p (10), használtautó (10), alkusz (10), villámkár (10), usa (10), aviva (10), vig (9), baleset (9), árvíz (9), ingatlan (9), nyugdíjbiztosítás (9), axa (9), k&h biztosító (9), cig pannónia (8), kórház (8), hurrikán (8), groupama biztosító (8), genertel (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), kötvény (8), egészségügy (8), lakáshitel (8), kaszab attila (7), 4life direct (7), hamisítás (7), betörés (7), pénztár (7), erste (7), ügynök (7), adósság (7), hent (7), eredmény (7), hamisítás elleni nemzeti testület (7), akvizíció (7), lakás (7), mobil (7), otp (7), fitch (7), bamosz (7), moodys (6), ksh (6), görögország (6), fejlesztés (6), ey magyarország (6), allianz hungária (6), fintech (6), verona (6), buszbaleset (6), mkb (6), generali csoport (6), közvetítés (6), pwc (6), munkahely (6), köbe (6), unit-linked (6), netriskhu (6), adó (6), végtörlesztés (6), agrárbiztosítás (6), államkötvény (6), megújuló energia (6), felügyelet (6), hannover re (6), hitelminősítés (6), autóipar (6), gdp (6), közlekedés (5), munkanélküliség (5), innováció (5), fagykár (5), vagyon (5), am best (5), kpmg (5), vienna life (5), gender direktíva (5), értékpapírosítás (5), bróker (5), szerződési jog (5), online (4), aon (4), kárhányad (4), kiberbiztonság (4), profit (4), signal (4), nn (4), m&a (4), jövedelem (4), iot (4), válság (4), birság (4), big data (4), tanulmány (4), deloitte (4), lloyds (4), elnök (4), iais (4), otp bank (4), lakáspiac (4), vienna insurance group (4), lengyelország (4), adatvédelem (4), végtörlesztésl (4), aon benfield (4), századvég (4), gfk (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), posta (4), éghajlatváltozás (4), gyógyszer (3), mastercard (3), mi (3), magyarország (3), betegség (3), biztonság (3), foglalkoztatottság (3), határidő (3), viszontbiztosító (3), erste biztosító (3), eredmények (3), black friday (3), vienna life biztosító (3), aaa auto (3), közúti baleset (3), eset (3), zöld kártya (3), létszámbővítés (3), nak (3), államadósság (3), nemzeti agrárgazdasági kamara (3), union biztosító (3), qbe (3), integráció (3), mabisz konferencia (3), ingatlanbiztosítás (3), unicredit (3), limra (3), nfm (3), lakástakarék (3), adókedvezmény (3), díjfizetés (3), hitelintézeti szemle (3), oecd (3), alulbiztosított (3), insurance europe (3), k&h bank (3), mikrobiztosítás (3), lakáhitel (3), netrisk (3), síbiztosítás (3), cig pannónia biztosító (3), blokklánc (3), drón (3), jármű (3), lízing (3), k&h biztos jövő index (3), gdpr (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), digitalizáció (3), összeolvadás (3), alapkezelő (3), gki (3), oktatás (3), nyugdíjpénztár (3), szabályozás (2), dimenzió biztosító (2), ukrajna (2), egészsébiztosítás (2), kiberbiztosítás (2), eub (2), szolvencia ii (2), blokkchain (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), facebook (2), muisz (2), bűncselekmény (2), bankkártya (2), vienna (2), unió (2), elektromobilitás (2), olasz (2), fejlődő országok (2), ingatlanpiac (2), hr (2), amerika (2), kárérték (2), uniqa biztosító (2), értékesítés (2), cotar (2), vállalkozás (2), accenture (2), díjak (2), eurostat (2), dróntörvény (2), lopás (2), határidők (2), magyar bankszövetség (2), kár (2), airbnb (2), csok (2), portfoliohu konferencia (2), piac (2), tűzesetek (2), biztosítási piac (2), kampány (2), Általános egészségbiztosító (2), kárbejelentés (2), rekord (2), pénz7 (2), marketing (2), biztosítás és kockázat (2), világbank (2), astra (2), gilyén ágnes (2), gyorsjelentés (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cyber (2), abi (2), árfolyamgát (2), unsar (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), önvezető autók (2), biztosítótársaság (2), drágulás (2), pioneer (2), díj (2), startup (2), nyaralás (2), baker tilly hungária (2), kiberbűnűzés (2), bizalom (2), kötelező (2), biztosításközvetítés (2), omnibus (2), biztosító (2), mezőgazdaság (2), jogsértés (2), bíróság (2), kiberbűnözők (2), pzu (2), it (2), informatika (2), fhb (2), fhb csoport (2), németország (2), mentőcsomag (2), ausztria (2), budapest bank (2), pandurics anett (2), n26 (2), ferma (2), thm (2), díjnavigátor (2), földrengés (2), garancia (2), alapkamat (2), anglia (2), bankráció (2), panaszkezelés (2), aegon magyarország (2), mesterséges intelligencia (2), gyorshajtás (2), olaszország (2), bankbiztosítás (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), 2017 (2), régió (2), insurtech (2), építőipar (2), biztosítási díj (2), technológia (2), cafeteria (2), thomas hladky (2), leépítés (2), kölcsön (2), zurich (2), befektetési alapok (2), trenkwalder (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk