Mibe fektessük idén pénzünket?

 2012. január 18., szerda 9:36
A A
Elbizonytalanították a lakosságot a különböző kormányzati intézkedések, jobban elgondolkoznak rajta, hova fektessék pénzüket hosszú távra. Ezért a biztosítással kombinált befektetések (unit-linked) esetén is másképp kell beszélni az ügyfelekkel - mondta Oláh Attila, ING termékfejlesztési és menedzsmenti ügyvezető igazgatója a Pénzcentrum.hu-nak.

Erre egyre nagyobb az igény az olyan megtakarítási termékek iránt, melyet akár 2-3 ezer forinttal el lehet kezdeni, később pedig növelni a kereset emelkedésével. Meg fog jelenni idén hasonló, kis kezdeti költségekkel és befizetésekkel működő termék - véli Oláh. Szerinte ezzel a potenciális ügyfelek köre is nőhet.

Kiemelt szerepe lehet idén a biztosítóknak a befektétési lehetőségek között. Az életcélok ugyanazok, mint néhány évvel ezelőtt voltak, de ezeket csak hosszabb takarékossággal tudjuk elérni.

A hosszú távú befektetésekkel szembeni bizalmatlanság egyik ellenszere lehet, hogy az összeg egy része rövidtávú, likvid eszközökbe kerül. Vagyis a megtakarítás egy kis része könnyen hozzáférhető, igaz kisebb hozamot nyújt nekünk. Ezzel szinte banki szolgáltatásokat kínálnak a biztosítók, ez a trend már tavaly is elindult, de tovább erősödhet. A szakértő szerint azonban öngyilkosság lenne közvetlenül a hitelintézetekkel versenyeznie a biztosítóknak, ezért nem tolódhat a végtelenségig ebbe az irányba a termékfejlesztés.

Nagy növekedés volt tapasztalható a bónuszok tekintetében, ezeket az ügyfelek hűségéért fizeti ki a biztosító. Ezzel kapcsolatban Oláh Attila elmondta, hogy felelősséget kell mutatnia az összes biztosítónak, az ING tartózkodik a hasonló termékek bevezetésétől. A unit-linked biztosításoknál a megígért bónuszok a legtöbb esetben csak akkor kerülnek kifizetésre, ha se késedelem, se részleges visszavásárlás, se díjcsökkentés nem történik.

Oláh szerint megjelenhetnek új bónuszok, melyek nem pénzalapúak: növelni lehetne a biztosítási összeget bizonyos befizetés esetén, vagy más szolgáltatások jelenhetnének meg, mint pl. díjvisszatérítés, szűrővizsgálat, magazin előfizetés, melyek az egészségmegőrzést szolgálják.


Szét kellene választani, hogy biztosítási vagy befektetési oldalra megy-e a befizetés- mondja Oláh. Mindjárt az elején tudnia kell az ügyfélnek, hogy mennyi megtakarítása van. Sokszor azt hiszik az ügyfelek, hogy a teljes átadott összeg egy alapban kamatozik, pedig a valóságban annak csak egy töredéke kerülhet ide az első években. Ezekről az arányokról is körültekintően tájékozódjunk szerződéskötéskor. A már bevezetett TKM (teljes költségmutató) megmutathatja, hogy egyes biztosítók milyen hatékonysággal dolgoznak, milyen költségeket kell kitermelnie a befektetésnek.

A unit-linked biztosítások esetében a befizetett összeg különböző pénzügyi eszközökbe kerül, alapok, kötvények, részvények. Eddig az volt a jellemző, hogy minél nagyobb szabadságot adtak az ügyfeleknek a befektetések összeválogatásakor. Ez a trend kezd megfordulni a szakértő szerint, egyre inkább olyan összecsomagolt termékekre van szükség, melyek különböző kockázatvállalási hajlandóság szerint tartalmaznak értékpapírokat. Ezek után már csak az elvárt megtérülés és a vállalható kockázatok szerint több, de még átlátható termékcsoport közül választhatunk.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Szóljon hozzá!

Új komment írásához be kell jelentkeznie!
Ha még nem tagunk, regisztráljon!

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (84), öngondoskodás (81), kgfb (66), életbiztosítás (64), nyugdíj (63), katasztrófa (56), viszontbiztosítás (51), gépjármű-biztosítás (48), bank (46), pszáf (44), káresemény (41), hitelezés (38), szolvencia (37), eu (32), nem-életbiztosítás (32), baleseti adó (30), mabisz (29), swiss re (28), generali (27), munich re (27), utasbiztosítás (26), románia (25), lakásbiztosítás (25), reálhozam (23), kockázat (21), hitelminősítő (19), egészségbiztosítás (19), devizahitel (18), viharkár (16), pénzügyi szektor (16), eiopa (15), fogyasztóvédelem (15), nyereség (15), természeti katasztrófa (15), vagyonbiztosítás (15), befektetés (15), magánnyugdíj (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), cea (14), casco (14), csalás (14), ing (14), hitel (13), tőkemegfelelés (13), allianz (13), klímaváltozás (12), jelentés (12), stressz-teszt (12), gépjármű biztosítás (11), biztosítás (11), kárigény (11), balesetbiztosítás (10), uniqa (10), alkusz (10), s&p (10), aviva (10), villámkár (10), axa (9), árvíz (9), vig (9), konferencia (9), kína (9), gépjármű (8), aegon (8), union (8), kötvény (8), alulbiztosítás (8), felvásárlás (8), groupama (8), felelősségbiztosítás (8), usa (7), kkv (7), bamosz (7), hurrikán (7), közvetítő (7), autó (7), pénztár (7), adósság (7), eredmény (7), használtautó (6), betörés (6), cig pannónia (6), ügynök (6), erste (6), megújuló energia (6), baleset (6), hannover re (6), felügyelet (6), munkahely (6), hitelminősítés (6), fitch (6), görögország (6), egészségügy (6), végtörlesztés (6), államkötvény (6), kórház (6), unit-linked (6), akvizíció (6), közvetítés (6), bírság (6), értékpapírosítás (5), vagyon (5), bróker (5), am best (5), moodys (5), innováció (5), szerződési jog (5), adó (5), munkanélküliség (5), gender direktíva (5), iais (4), fejlesztés (4), genertel (4), m&a (4), birság (4), válság (4), k&h (4), éghajlatváltozás (4), köbe (4), aon benfield (4), adatvédelem (4), agrárbiztosítás (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kárhányad (4), signal (4), végtörlesztésl (4), gdp (4), fbamsz (4), profit (4), lloyds (3), szlovákia (3), közúti baleset (3), foglalkoztatottság (3), díjfizetés (3), alulbiztosított (3), integráció (3), összeolvadás (3), limra (3), fagykár (3), mikrobiztosítás (3), ingatlanbiztosítás (3), lízing (3), pwc (3), lengyelország (3), oecd (3), online (3), létszámbővítés (3), adókedvezmény (3), mobil (3), államadósság (3), viszontbiztosító (3), qbe (3), gyógyszer (3), telematika (3), zöld kártya (3), díjnavigátor (2), elnök (2), nyugdíjbiztosítás (2), abi (2), világbank (2), marketing (2), leépítés (2), befektetési alapok (2), omnibus (2), biztosítási díj (2), technológia (2), nyugdíjpénztár (2), díj (2), ausztria (2), egészsébiztosítás (2), garancia (2), cyber (2), drágulás (2), kölcsön (2), árfolyamgát (2), gyorsjelentés (2), kpmg (2), betegség (2), panaszkezelés (2), németország (2), mentőcsomag (2), bíróság (2), flottabiztosítás (2), jogsértés (2), bankbiztosítás (2), biztosításközvetítés (2), netrisk (2), posta (2), lopás (2), generali-providencia (2), it (2), informatika (2), ferma (2), jövedelem (2), thm (2), unsar (2), nyaralás (2), gfk (1), áfa (1), nyugíj (1), hr (1), ügyfélkapcsolat (1), hsbc (1), konszolidáció (1), gyorshajtás (1), kátyú (1), crm (1), jutalék (1), netriskhu (1), bűncselekmény (1), közösségi oldal (1), toborzás (1), egészségpénztár (1), gap biztosítás (1), agárbiztosítás (1), szolvencia ii (1), ukrajna (1), y generáció (1), terménybiztosítás (1), captive biztosító (1), lehel gábor (1), adózás (1), rendszerkockázat (1), gyógyturizumus (1), pénzügyi intézmény (1), flotta (1), pénzügyi piac (1), malajzia (1), horvátország (1), facebook (1), ázsia (1), eub (1), vzp (1), tanpálya (1), olaszország (1), kártérítés (1), béren kívüli juttatások (1), recesszió (1), willis (1), tranzakciós adó (1), zárt biztosító (1), cafetéria (1), fejlődő országok (1), katasztrófakötvény (1), latin-amerika (1), csőd (1), oktatás (1), díjemelés (1), állampapír (1), adatbányászat (1), mnb (1), alapkamat (1), lakásbiztosítás balesetbiztosítás (1), ekb (1), osztalék (1), európa (1), jelzáloghitel (1), mezőgazdaság (1), stabilitás (1), imf (1), pzu (1), superbrands (1), magánnyugdíjpénztár (1), szerződés (1), bizalom (1), biztosító (1), gazdaság (1), táppénz (1), részvény (1), mabiasz (1), egyesülés (1), vulkán (1), deviza (1), régió (1), bonus-malus (1), szabályozás (1), békéltetés (1), törvény (1), időjárás (1), google (1), oline (1), bipar (1), k&h biztosító (1), élelmiszer (1), bulgária (1), betegségbiztosítás (1), piaci részesedés (1), halálozás (1), fsb (1), költségcsökkentés (1), lakás (1), magántőke (1), hitelbiztosítás (1), zurich (1), szerkezetátalakítás (1), tower watson (1), igazgató (1), cfo (1), coface (1), terror (1), gender (1), fizetés (1), internet (1), outsourcing (1), interjú (1), kbc (1), ipo (1), bankbetét (1), bankadó (1), csa (1), aon (1), astra (1), gki (1), ksh (1), tűzeset (1), bankszektor (1), ügyfél (1), finanszírozás (1), ügyfélközpontúság (1)
Rendezvényajánló
MABISZ konferencia: Ár vagy minőség? Párhuzamok és ellentétek Európában
Időpont:
2011.10.19 - 2011.10.19
Helyszín:
Corinthia Hotel Budapest (1073 Budapest, Erzsébet krt. 43-49.)
további információk