Korszerűsítésre szorul a biztosítók alapvető tevékenysége

 2016. január 7., csütörtök 6:17
A A
Felismerve a veszélyt, amit a potenciális új piaci belépők jelentenek, a biztosítók is kezdenek rájönni, hogy át kell alakítaniuk az alapvető műveleteiket, illetve az azokat támogató informatikai megoldásokat – derül ki az Ovum tanulmányából.

A globális biztosítók igen nagy része már megtette az első lépéseket afelé, hogy digitális biztosítóvá váljanak, legalábbis ami az ügyfél, a frontend oldalt illeti. Ezek a kezdeményezések azonban továbbra is alapvetően elszigeteltek az alapvető tevékenységet érintő működési környezettől, ami egyedi rendszerek fejlesztését, vagy kézi beavatkozást igényel – olvasható a jelentésben.

Az Ovum mintegy 530 biztosítási informatikai döntéshozót kérdezett meg világszerte, akik szerint a demográfia, a világgazdasági hatalom, a szabályozás és a technológia terén is jelentős átalakulások várhatók a következő néhány évben, ami minden idők legnagyobb átszervezését igényelheti a globális biztosítási iparágban.

A szektor szereplőire hagyományosan inkább a „kivárás” volt jellemző a változások tekintetében, azonban az új piaci belépők jelentette veszély arra kényszerítheti a biztosítókat, hogy átalakítsák alapvető műveleteiket, illetve az azokat támogató IT-megoldásokat, amit a legtöbb társaság évtizedekkel korábban, házon belül fejlesztett ki – állítja az Ovum.

Az új piaci belépők, szolgáltatók mellett az új típusú ügyfelek megjelenéséhez is alkalmazkodniuk kell a biztosítóknak. Számos kutatás megállapította már, hogy az egyre fontosabb szegmenst képező Y-generáció attitűdje és elvárásai jelentősen eltérnek elődeikétől: elsősorban a kényelmet, a rugalmasságot, az átláthatóságot és a kontrollt kedvelik egy biztosítóval történő kapcsolatba kerülés során is. Sajnos az iparág egyelőre igen lassan reagál ezekre az elvárásokra.

A biztosítók növekedési terveinek támogatása érdekében a megkérdezettek 42%-a úgy véli, hogy olyan integrált csatornát kellene kialakítaniuk, ami a digitális csatornákat és az alapvető feldolgozási funkciókat egy platformba rendezi. A szakértők 46%-a szerint ennek megvalósításához legalább két évre van még szükség.

Sajnos a hosszú időigény a legtöbb biztosítót versenyhátrányba hozza az új belépőkkel szemben, hacsak nem találják meg a módját az átalakítási folyamat felgyorsításának – állítja az Ovum.

Egy másik fontos problémával is szembe kell nézniük a biztosítóknak a felmérés szerint: ez pedig a túlzottan összetett és töredezett informatikai rendszerek kérdése. A felmérésben résztvevők 41%-a legalább 11 alapvető működési platformot használ, 30%-uk esetében ezek házon belül fejlesztett rendszerekből állnak.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a feltörekvő piacokon a biztosítók egyre gyakrabban fordulnak a szolgáltatott szoftverek (Saas) és a cloud technológia felé, ugyanakkor a felmérésben résztvevők mindössze 6%-a jelezte, hogy az alapvető műveletek tekintetében is használ SaaS, illetve felhő alapú technológiát. A fejlődő országokban a megkérdezettek 23%-a ugyanakkor azt jelezte, hogy két éven belül felhő alapú technológiával támogatná meg az alapvető tevékenységeket is. Ennél jóval kevesebben mutattak nyitottságot erre a fejlett országokban, például Észak-Amerikában, vagy Európában.

Az Ovum szerint a fejlett piacokon számos biztosítási ágazat gyenge növekedésre számíthat a kiélezett verseny miatt, ugyanakkor a demográfiai változások, valamint az idősödő, de nagyobb vagyonnal rendelkező lakosság új lehetőségeket is jelent a biztosítók számára, különösen a nyugdíj-, a az egészség-, valamint a hosszú távú gondozási biztosítási szektorokban.

Azokban az országokban, ahol jelenleg a középosztály éppen robbanás előtt áll – mint például India, Kína, vagy egyes latin-amerikai országok – várhatóan több száz millió ügyfél lép be első alkalommal a biztosítási piacra, ami igen komoly növekedési lehetőséget jelent a következő évtizedben a biztosítók számára.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (147), megtakarítás (110), kgfb (105), öngondoskodás (102), nyugdíj (100), díjbevétel (99), életbiztosítás (80), mabisz (78), bank (72), fogyasztóvédelem (67), eu (65), ksh (61), katasztrófa (60), felmérés (58), generali (55), lakásbiztosítás (53), kutatás (53), viszontbiztosítás (53), gépjármű-biztosítás (48), biztosítás (47), ingatlancom (46), elemzés (46), utasbiztosítás (45), káresemény (44), pszáf (44), szolvencia (43), hitelezés (41), bírság (39), lakáshitel (37), lakásár (37), nem-életbiztosítás (34), casco (32), ingatlan (32), swiss re (31), növekedés (31), románia (31), eurostat (31), baleseti adó (30), építőipar (30), gdp (30), munich re (29), kockázat (29), hitel (29), viharkár (28), egészségbiztosítás (28), k&h (28), felelősségbiztosítás (28), nyereség (26), klímaváltozás (26), allianz (25), lakásépítés (25), bankraciohu (25), egészségügy (24), befektetés (24), brexit (23), reálhozam (23), turizmus (23), hitelminősítő (21), ngm (21), union (21), groupama (21), konferencia (20), természeti katasztrófa (20), fintech (20), aegon (20), digitalizáció (20), nyugdíjbiztosítás (19), kiberbiztonság (19), munkanélküliség (19), infláció (19), kína (19), eiopa (18), devizahitel (18), baleset (18), kkv (18), roland berger (18), csalás (18), vagyonbiztosítás (17), lakáspiac (17), magánnyugdíj (16), ingatlanpiac (16), felvásárlás (16), pénzügyi szektor (16), balesetbiztosítás (16), uniqa (16), autó (16), profit (15), ing (15), innováció (14), gki (14), lakás (14), cea (14), eb (14), bankkártya (14), jelentés (14), nem-élet biztosítás (14), vig (14), fbamsz (14), cig pannonia (14), gazdasági növekedés (13), négyzetméterár (13), tőkemegfelelés (13), gépjármű (13), genertel (13), használtautó (13), usa (13), gépjármű biztosítás (12), telematika (12), axa (12), insurtech (12), nn (12), stressz-teszt (12), k&h biztosító (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), kárigény (11), árvíz (11), union biztosító (11), cig pannónia (11), önvezető autó (11), hamisítás (11), jövedelem (11), groupama biztosító (11), euroövezet (11), tanulmány (11), hitelfelvétel (11), előrejelzés (11), csok (11), hent (11), alkusz (11), s&p (10), villámkár (10), deloitte (10), generali csoport (10), fogyasztás (10), aviva (10), nav (10), moodys (10), startup (10), idegenforgalom (10), hurrikán (10), netriskhu (10), online (9), lakástakarék (9), bamosz (9), oecd (9), adó (9), albérlet (9), új lakás (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), prognózis (9), otp bank (9), otp (9), nyugdíjpénztár (9), mkb (8), kórház (8), magyarország (8), betörés (8), verona (8), fizetés (8), fejlesztés (8), állami támogatás (8), munkaerőpiac (8), munkaerőhiány (8), adósság (8), ingatlanár (8), kötvény (8), közvetítő (8), autóipar (8), eredmény (8), kiskereskedelem (8), mobil (8), netrisk (8), kötelező (8), készpénz (8), biztosítási piac (8), erste (8), budapest (8), pénztár (8), kár (8), határidő (8), alulbiztosítás (8), ügynök (8), pwc (8), eset (7), cig (7), államadósság (7), közlekedés (7), vihar (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), akvizíció (7), 4life direct (7), vagyon (7), vienna life (7), családi ház (7), idd (7), buszbaleset (7), internet (7), fitch (7), lengyelország (7), gdpr (7), elektromos autó (7), személyi kölcsön (7), használt lakás (7), áremelkedés (7), mezőgazdasági biztosítás (7), államkötvény (7), statisztika (7), kiberbiztosítás (7), kpmg (7), export (7), lakossági megtakarítás (7), bróker (6), osztalék (6), nyesz (6), újlakás-építési piac (6), megújuló energia (6), unit-linked (6), nn biztosító (6), felügyelet (6), lakossági hitel (6), agrárbiztosítás (6), végtörlesztés (6), európai unió (6), logisztika (6), belföldi turizmus (6), hannover re (6), okostelefon (6), lakásvásárlás (6), allianz hungária (6), hitelminősítés (6), csőd (6), munkahely (6), görögország (6), fagykár (6), cafetéria (6), juttatás (6), cafeteria (6), unicredit (6), összeolvadás (6), finanszírozás (6), duna house (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), közvetítés (6), bankráció (6), erste biztosító (6), thm (6), kedvezményes áfa (6), adatvédelem (6), mobilfizetés (6), hozam (6), makrogazdaság (6), köbe (6), drágulás (6), mezőgazdaság (6), magán egészségügyi ellátás (5), időskor (5), bér (5), big data (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), hiány (5), átlagjövedelem (5), nyugdíjaskor (5), horvátország (5), varga mihály (5), biztosítási szektor (5), mastercard (5), munkaerőköltség (5), black friday (5), otp nyugdíjpénztár (5), mge (5), muisz (5), síbiztosítás (5), ajánlás (5), fhb (5), ipari termelés (5), egészségügyi ellátás (5), import (5), hálapénz (5), államháztartási hiány (5), vienna life biztosító (5), költségvetés (5), európai bizottság (5), erste bank (5), értékpapírosítás (5), állampapír (5), szabályozás (5), válság (5), díjfizetés (5), signal (5), gfk (5), világbank (5), nyaralás (5), ingatlanbiztosítás (5), am best (5), lízing (5), éghajlatváltozás (5), szerződési jog (5), részvény (5), gender direktíva (5), kártérítés (4), lakástakarékpénztár (4), minimálbér (4), ekb (4), újautó-eladás (4), közúti baleset (4), elnök (4), utazás (4), korrupció (4), online kereskedelem (4), biztosító (4), fogyasztási hitel (4), várható élettartam (4), insurance europe (4), betegség (4), iais (4), jégkár (4), aon (4), kátyúkár (4), századvég (4), népességfogyás (4), szÉp-kártya (4), robot (4), anyagköltségalapanyagár (4), jelzáloghitel (4), jogsértés (4), mesterséges intelligencia (4), aon benfield (4), atradius (4), 2017 (4), datahouse (4), nyugdíjelőtakarékosság (4), y generáció (4), bankrendszer (4), ügyfélélmény (4), vidék (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), adójóváírás (4), népesség (4), orvoshiány (4), fundamenta (4), adókedvezmény (4), biztosításközvetítés (4), külföldi munkavállalás (4), szlovákia (4), uber (4), tállai andrás (4), euróövezet (4), államháztartás (4), oktatás (4), végtörlesztésl (4), m&a (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), piaci részesedés (4), drón (4), green holiday (4), pandurics anett (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), kátyú (4), magánkórház (4), posta (4), bankszámla (4), uniqa biztosító zrt (4), foglalkoztatottság (4), mtÜ (4), vienna insurance group (4), húsvét (4), gyógyszer (4), tbsz (4), egyesülés (4), kárhányad (4), díjemelkedés (4), németország (4), qbe (4), vásárlás (4), nfm (4), lloyds (4), magyar nemzeti bank (4), iot (4), birság (4), bdo (4), halálozás (4), törlesztőrészlet (4), egészségpénztár (4), bankszektor (3), cib (3), anglia (3), gvh (3), adóbevallás (3), leépítés (3), mabisz konferencia (3), biztosítási díj (3), munkaerő (3), intrum justitia (3), pályázat (3), házasságkötés (3), vállalati hitel (3), karácsony (3), kiskereskedelmi forgalom (3), hosszú hétvége (3), alapkezelő (3), bankbiztosítás (3), limra (3), hitelintézeti szemle (3), mikrocenzus (3), pénziránytű alapítvány (3), kibertámadás (3), támogatás (3), viszontbiztosító (3), deficit (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), kátyúbiztosítás (3), dróntörvény (3), ausztria (3), lakossági fogyasztás (3), eredmények (3), ipsos (3), gyógyturizmus (3), elektromobilitás (3), integráció (3), budapest bank (3), befektetési alap (3), ltp (3), befektetési alapok (3), fogyasztói ár (3), n26 (3), aaa auto (3), külkereskedelmi többlet (3), főváros (3), zurich (3), atm (3), imf (3), online vásárlás (3), ey (3), euro (3), forint (3), veronai buszbaleset (3), kerékpár (3), biztonság (3), felosztó-kirovó rendszer (3), psd2 (3), díj (3), változó kamatozás (3), szállodaépítés (3), telenor (3), hitelkártya (3), k&h bank (3), nyugdíjrendszer (3), interjú (3), ingatlanértékesítés (3), blokklánc (3), uniqa biztosító (3), cig pannónia biztosító (3), átlagéletkor (3), jármű (3), szegénység (3), nagyváros (3), nők (3), revolut (3), e-kereskedelem (3), értékesítés (3), facebook (3), teszt (3), autómegosztás (3), carsharing (3), trenkwalder (3), újautó-értékesítés (3), háztartás (3), lakáhitel (3), szolvencia ii (3), hr (3), agglomeráció (3), használtautó-import (3), magyar bankszövetség (3), betét (3), lakásárak (3), mi (3), it (3), alulbiztosított (3), bruttó átlagkereset (3), kiadás (3), vienna (3), webáruház (3), amerika (3), mikrobiztosítás (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), átlagkereset (3), lakáseladás (3), bíróság (3), használt autó (3), k&h biztos jövő index (3), munkajövedelem (3), külkereskedelem (3), dízelautó (3), nak (3), munkabér (3), autóeladás (3), zöld kártya (3), eladás (3), ipar (3), cp contact (3), régió (3), utazási iroda (3), gépjárműpark (3), létszámbővítés (3), bizalmi index (3), elöregedés (3), fúzió (3), internet-használat (3), jegybank (3), tesla (2), dublin (2), pénz7 (2), cig emabit (2), lakás-áfa (2), pew research center (2), bnp paribas cardif (2), who (2), kerület (2), közgyűlés (2), mobilbank (2), kiberbűnözés (2), erzsébet-utalvány (2), mobiltelefon (2), adatkezelés (2), posta biztosító (2), európa (2), dimenzió egyesület (2), konjunktúraindex (2), automatizáció (2), amazon (2), tűzkár (2), luxemburg (2), foglalkoztatás (2), giro (2), bruttó bér (2), kapacitáshiány (2), blockchain (2), bdo magyarország (2), termelő (2), kárenyhítési alap (2), microsoft (2), fogyasztóvédelmi index (2), adózás előtti eredmény (2), bankbetét (2), kárbejelentés (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), természeti károk (2), szlovén biztosítási piac (2), szlovénia (2), extrém időjárás (2), pzu (2), home office (2), kárkifizetés (2), ingatlannethu (2), 2018 (2), magyar közút (2), deloitte magyarország (2), mobiltárca (2), ssc (2), versenytörvény (2), etikus életbiztosítás (2), aig (2), németh dávid (2), társasház (2), ifrs (2), vállalkozás (2), portfoliohu konferencia (2), moodys investors service (2), felszámolás (2), fhb csoport (2), felkészülés (2), kereskedelem (2), egészség (2), develor (2), green holidays (2), deviza (2), születés (2), eu-átlag (2), egészsébiztosítás (2), termelés (2), gazdaság (2), gépjárműkár (2), törlesztés (2), eladósodás (2), üvegházhatás (2), újlakás-ár (2), újlakás-építés (2), bizalom (2), visa (2), energiahatékonyság (2), gdp-növekedés (2), álláskereső (2), ilo (2), használtautó-eladás (2), nfsz (2), ajándék (2), várólista (2), magyar orvosi kamara (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), energiafelhasználás (2), zöld energia (2), kiadások (2), költekezés (2), kártyahasználat (2), világgazdaság (2), táppénz (2), díjnet (2), forgalom (2), közlekedési baleset (2), nettó átlagkereset (2), helyettesítési ráta (2), oroszország (2), 2017-es év (2), úti cél (2), egyszerű bejelentés (2), átlag jövedelem (2), litvánia (2), részvényárfolyam (2), omnibus (2), társadalombiztosítás (2), neak (2), acea (2), Öposz (2), kamat (2), eu-támogatás (2), díjnövekedés (2), piktogram (2), környezetvédelem (2), előtakarékosság (2), átutalás (2), hitelállomány (2), nyugdíjas (2), lakásépítési boom (2), demográfia (2), központi költségvetés (2), szerződéses feltétel (2), webkereskedelem (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), toyota (2), erst&young (2), fizetőeszköz (2), terrorfenyegetettség (2), fedezet (2), gazdasági előrejelzés (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), capital economics (2), lakáscél (2), gazdasági elemzés (2), alapkamat (2), ipari termelői ár (2), szerződés (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), bevétel (2), halálos gázolás (2), robotizáció (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), pos (2), waberer (2), unsar (2), pénzügyi tudatosság (2), nemzetgazdasági miniszter (2), fogyasztói várakozás (2), gazdaságkutató (2), zsarolóvírus (2), ovb (2), régiós növekedés (2), autóbérlés (2), életjáradék (2), éves jövedelem (2), közösségi gazdaság (2), együttműködés (2), garantált bérminimum (2), mkb bank (2), közösségi finanszírozás (2), google (2), bérleti díj (2), készház (2), időjárás (2), cselekvési terv (2), kelet-közép-európa (2), áfa-csökkentés (2), vodafone (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), gépjármű-értékesítés (2), start-up (2), okos szemüveg (2), upc (2), okos telefon (2), gépjárműpiac (2), bevándorlás (2), tőzsde (2), mentőcsomag (2), kormányprogram (2), lopás (2), beutazás (2), szállodaszövetség (2), bulinegyed (2), mkb-pannónia (2), miniszterelnökség (2), eek (2), árfolyam (2),  (2), enet (2), vásárlóerő (2), életszínvonal (2), kínai biztosítási szektor (2), magyar lízingszövetség (2), sharing economy (2), tűzesetek (2), vállalatok (2), coface (2), clb (2), kh (2), versenyképesség (2), pioneer (2), önvezető autók (2), élelmiszer (2), bulgária (2), terror (2), biztos jövő index (2), irodaház (2), választás (2), földrengés (2), thomas hladky (2), dimenzió (2), dimenzió biztosító (2), határidők (2), díjak (2), szigorítás (2), rekord (2), busz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), gki konjunktúraindex (2), biztosítás és kockázat (2), raiffeisen (2), bérleti díjak (2), kiadó lakás (2), gyorsjelentés (2), vállalati hitelezés (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), bankok (2), lakásbérlés (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kgfb-díjak (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), baker tilly hungária (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), eljárás (2), árfolyamgát (2), kereset (2), lakástűz (2), astra (2), utazásszervező (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), díjnavigátor (2), flotta (2), ferma (2), accenture (2), férfiak (2), világgazdasági fórum (2), kárérték (2), airbnb (2), garancia (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), időskori függőségi ráta (2), panaszkezelés (2), eub (2), bűncselekmény (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), olaszország (2), áfa (2), újépítésű lakás (2), vizsgálat (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), fejlődő országok (2), marketing (2), unió (2), román (2), ügyfélszolgálat (2), app (2), aegon magyarország (2), social media (2), gyógyszeripar (2), fenntarthatóság (2), matolcsy (2), biztositashu (2), technológia (2), kölcsön (2), Általános egészségbiztosító (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), kid (2), blokkchain (2), szolgáltatás (2), piac (2), negyedéves eredmény (2), balaton (2), agrár (2), cotar (2), abi (2), kampány (2), informatika (2), paypal (2), fix kamatozás (2), autópiac (2), theresa may (2), felsőoktatás (2), nit hungary (2), cyber (2), digitális gazdaság (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk