Erdészeti biztosítás: egy kiaknázatlan terület

 2016. január 6., szerda 8:08
A A
Az erdők a Föld létfontosságú forrásai, mégis nagy részben a mai napig biztosítatlanok. Életképes erdőgazdálkodási megoldások kidolgozásával azonban a biztosítási szektor lényegesen hozzá tudna járulni ennek a megváltoztatásához – állítja a Swiss Re.

Az erdők az élet nélkülözhetetlen forrásai. Míg alapvetően a bolygónkon élő növényzetet, természetes állapotában a fák dominálnák, addig az emberi beavatkozásnak köszönhetően az erdős területek lényegesen csökkentek az elmúlt évszázadban. Ma az erdők az összes földterület 30,6 százalékát borítják. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) szerint a teljes területből 1990 óta 129 millió hektár lett már oda. Vannak azonban pozitív jelek arra vonatkozóan, hogy az erdőirtás üteme lelassult az elmúlt időszakban.

Annak ellenére, hogy a területük csökken, a természetesen erdők aránya világszinten még mindig 93 százalék a teljes erdőterületből. (Viszont)biztosítási szempontból a természetes erdők értéke igen nehezen megállapítható, mert egyrészről számos különböző fafajta található meg bennük, másrészről pedig elég kevés információ áll rendelkezésre korukról, a hozamukról és a növekedési ütemükről. Ebből adódóan a biztosítási fedezet az ilyen jellegű erdőknél elsősorban a tűzoltás költségeire korlátozódik.

A természetes erdők területének csökkenésével szemben a telepített erdők területe az elmúlt években gyorsan növekedett. 1990 óta az ültetett erdők területe összesen 110 millió hektárral növekedett. Mára ez az erdőtípus az összes erdőterület 7 százalékát teszi ki, a telepített fafajták pedig az eukaliptusztól, a fenyőn keresztül, egészen az olajpálmáig terjednek.

Mivel a telepített erdők igen intenzív földhasználatot igényelnek, és meglehetősen kevés fafajtára korlátozódnak, igen jelentős érték-koncentrációt és fokozott kockázati kitettséget jelentenek. Itt lehet az erdőbiztosításoknak igazán jelentőségük a Swiss Re szerint.

A lábon álló fákra vonatkozó erdőgazdálkodási biztosítás védelmet nyújthat a két leggyakoribb erdészeti kockázat, a tűz és szélviharok ellen, valamint olyan további kockázatok ellen is, mint például az árvíz, a jég és a hó.

Bár ma még az erdők világszerte igen alacsony százalékban biztosítottak, ez egy egyre növekvő üzlet, hiszen egyre több ültetvényvezető, valamint intézményi befektető keres védelmet a viszontbiztosítási/biztosítási piacon. A Swiss Re ráadásul segítheti is az elsődleges biztosítókat ezen terület kiaknázásában azzal, hogy megfelelő mennyiségű viszontbiztosítási kapacitást, valamint szakértelemet nyújt számunkra – olvasható a jelentésben.

A magyar erdők öt százaléka sem biztosított

A több mint kétmillió hektárnyi magyarországi erdőből kevesebb mint 100 ezer hektár biztosított – állította idén januárban a mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozó Agape 2000 Kft. alkusz cég az MTI-nek.

Három biztosító, az Allianz, a Generali valamint a Groupama Garancia foglalkozik erdőbiztosítással. Az éves díjbevétel ebből az üzletágból összesen néhány tízmillió forint. Az alapbiztosítás minden esetben magában foglalja a tűz, a jégverés és a vihar okozta károkat. A kiegészítő biztosítások között szerepelnek olyanok is, amelyek csak erdőben előforduló károkat térítenek. Ilyen például a hótörés, továbbá a jég vagy az ónos eső által előidézett károk.

A másik jellemző biztosítói kifizetés nem a kárhoz, hanem annak a megelőzéséhez kötődik. Például 21 rovar kártevésének a megelőzési költségét vállalja át a biztosító, köztük a múlt évben nagy károkat okozó gyapjas lepkéét.

A biztosítási díj függ még attól is, hogy az erdőt örökzöld fenyőfélék, vagy kemény- illetve lágy lombú fák alkotják. A díj alapja a friss telepítésű erdőknél a telepítés fajlagos - hektáronkénti - költsége, míg a régebbi erdőknél a kitermelhető fa mennyisége. Az éves biztosítási díj ezek 0,8 százalékától indul, és a teljes védelemnél elérheti a 2,7 százalékot is.

Letölthető file-ok:
Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (86), öngondoskodás (85), kgfb (82), nyugdíj (72), életbiztosítás (70), katasztrófa (59), viszontbiztosítás (51), bank (50), gépjármű-biztosítás (48), mabisz (45), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), hitelezés (38), eu (38), nem-életbiztosítás (32), generali (31), baleseti adó (30), swiss re (30), biztosítás (29), utasbiztosítás (28), románia (27), lakásbiztosítás (27), munich re (27), kockázat (23), reálhozam (23), egészségbiztosítás (20), mnb (19), hitelminősítő (19), fogyasztóvédelem (18), devizahitel (18), viharkár (18), klímaváltozás (17), befektetés (17), csalás (16), eiopa (16), természeti katasztrófa (16), vagyonbiztosítás (16), pénzügyi szektor (16), nyereség (15), casco (15), konferencia (15), hitel (15), cea (14), nem-élet biztosítás (14), magánnyugdíj (14), eb (14), allianz (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), autó (13), groupama (12), gépjármű biztosítás (12), jelentés (12), stressz-teszt (12), kína (11), kárigény (11), union (11), aegon (11), felvásárlás (11), felmérés (11), gépjármű (10), aviva (10), usa (10), s&p (10), bírság (10), felelősségbiztosítás (10), balesetbiztosítás (10), uniqa (10), alkusz (10), villámkár (10), baleset (9), axa (9), használtautó (9), kutatás (9), vig (9), árvíz (9), kkv (9), kötvény (8), k&h (8), hurrikán (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), kórház (7), adósság (7), pénztár (7), akvizíció (7), egészségügy (7), fitch (7), ügynök (7), eredmény (7), betörés (7), erste (7), bamosz (7), fbamsz (7), cig pannónia (6), felügyelet (6), államkötvény (6), fejlesztés (6), elemzés (6), görögország (6), moodys (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), közvetítés (6), megújuló energia (6), unit-linked (6), munkahely (6), adó (6), végtörlesztés (6), szerződési jog (5), telematika (5), gdp (5), munkanélküliség (5), brexit (5), bróker (5), köbe (5), gender direktíva (5), genertel (5), otp (5), am best (5), pwc (5), agrárbiztosítás (5), értékpapírosítás (5), innováció (5), vagyon (5), válság (4), éghajlatváltozás (4), aon benfield (4), ingatlancom (4), adatvédelem (4), végtörlesztésl (4), aon (4), k&h biztosító (4), m&a (4), lakás (4), birság (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kárhányad (4), lengyelország (4), signal (4), iais (4), profit (4), nyugdíjbiztosítás (4), mobil (4), mabisz konferencia (3), integráció (3), roland berger (3), lízing (3), qbe (3), alulbiztosított (3), államadósság (3), századvég (3), zöld kártya (3), jármű (3), adókedvezmény (3), összeolvadás (3), limra (3), black friday (3), létszámbővítés (3), oecd (3), insurance europe (3), szlovákia (3), foglalkoztatottság (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), fintech (3), ngm (3), biztonság (3), viszontbiztosító (3), ingatlanbiztosítás (3), posta (3), lloyds (3), online (3), közúti baleset (3), lakáspiac (3), közlekedés (3), fagykár (3), nyugdíjpénztár (3), díjfizetés (3), blokklánc (2), technológia (2), leépítés (2), biztosítási díj (2), régió (2), befektetési alapok (2), zurich (2), unió (2), thomas hladky (2), blokkchain (2), kölcsön (2), anglia (2), egészsébiztosítás (2), gfk (2), ferma (2), kárérték (2), fejlődő országok (2), generali csoport (2), bűncselekmény (2), facebook (2), netriskhu (2), ukrajna (2), vienna life biztosító (2), határidők (2), tanulmány (2), big data (2), allianz hungária (2), accenture (2), iot (2), díjak (2), kiberbiztonság (2), deloitte (2), díj (2), mastercard (2), díjnavigátor (2), thm (2), airbnb (2), földrengés (2), bizalom (2), garancia (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), ingatlan (2), gyorshajtás (2), kampány (2), olaszország (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), marketing (2), olasz (2), magyarország (2), nyaralás (2), jövedelem (2), informatika (2), it (2), pioneer (2), unicredit (2), Általános egészségbiztosító (2), ausztria (2), önvezető autók (2), világbank (2), amerika (2), kaszab attila (2), abi (2), gyorsjelentés (2), mentőcsomag (2), unsar (2), biztosításközvetítés (2), mkb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), netrisk (2), kpmg (2), hent (2), 4life direct (2), alapkezelő (2), németország (2), hamisítás (2), hamisítás elleni nemzeti testület (2), bíróság (2), oktatás (2), astra (2), cyber (2), elnök (2), piac (2), szabályozás (2), cotar (2), lopás (2), omnibus (2), drágulás (2), vienna (2), vienna life (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), árfolyamgát (2), aaa auto (2), gki (2), betegség (2)
Rendezvényajánló
VII. MABISZ NEMZETKÖZI BIZTOSÍTÁSI KONFERENCIA
Időpont:
2016.11.21 - 2016.11.21
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk